Gyurkity Péter

Svájci cégen keresztül kémkedett a CIA

Az évtizedeken keresztül zajló megfigyelés alól a szövetségesek sem maradtak ki.

Igencsak érdekes anyag látott napvilágot a hónap közepén, ezúttal a Washington Post jóvoltából. A lap saját cikkében egy terjedelmes CIA-anyagra hivatkozik, amely szerint az amerikai szolgálat évtizedeken keresztül megfigyelte az ellenségesnek és szövetségesnek minősülő országokat, mégpedig egy svájci cégen keresztül.

A Crypto AG hosszú ideje forgalmaz olyan megoldásokat, amelyeket kifejezetten polgári és kormányzati ügyfeleknek ajánlanak, az általuk folytatott kommunikáció megfelelő titkosításának biztosítása érdekében. Ezzel kapcsolatban már jóval korábban, először 1992-ben, felmerült, hogy tulajdonképpen a CIA-t szolgálják ki, mivel hátsó kaput biztosítanak saját termékeikben, amelyen keresztül a titkosszolgálat megfigyelheti a kuncsaftokat, viszont ezt akkor egészen képtelen összeesküvés-elméletnek minősítették. Most kiderült, hogy valójában 1971-re nyúlik vissza a történet, amikor az amerikai és a nyugatnémet illetékesek együtt döntöttek az akció megindítása mellett, ezt követően pedig hosszú időn keresztül együtt végezték a kényes munkát.


A németek a kilencvenes években végül kiszálltak, ezután tehát a CIA (és az NSA) vette át a kizárólagos irányítást. Tevékenységük során több mint 120 ország számára adtak el valamilyen felszerelést, ezek között kifejezetten ellenségesnek minősülő országok (így például Irán, Szíria), de számos más állam (Pakisztán, Szaúd-Arábia, Nigéria, de még a Vatikán is) felkerült a listára, nem beszélve a szövetségesekről, akik ugyanúgy érdeklődtek a titkosítási megoldások iránt. A hátsó kapun keresztül ezen ügyfeleket ezt követően kényelmesen lehallgatták, ezen ügyfelek között pedig az Egyesült Királyság, Izrael, illetve még maga Svájc is felbukkan. A program végül 2018-ban zárult le, talán ennek is köszönhető, hogy megtudhattuk az igazságot.

A svájci kormányzat rögtön be is jelentette, hogy hivatalos vizsgálatot indítanak az ügyben, ezzel azonban nyilván egy kicsit megkéstek, az pedig nem egyértelmű, hogy ennek milyen konkrét következményei lehetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • caprine #12
    Az RSA kódba is raktak a CIA kérésére gyengítést, szóval én semmilyen amcsi titkositó eljárásban nem bíznák meg. A cikk után az jutott eszembe, hogy ezek tették cocom listára a Huawei-t hogy kémkedik a kínai kormánynak és tilos androidot használniuk? Ezt hívják kettős mércének. Röhej az egész.
  • felemelő #11
    Predig nagyon ideje lenne ha a svájciak elgondolkodnának, hogy itt az új nagy biznisz.
    A banktitok kora lejárt, már az offshore bankokat is szorongatják (amennyire a politikusok kénytelenek, mert ugye ők is ott mosnak tisztára).

    Most a nagy dobás a megbízható titokőr.
    Olyan felhőszolgáltatás és titkokat biztonságban tároló rendszerek, amikben meg lehet bízni.
    A régi a banktitokhoz kialakított törvényi és hivatali meg hivatalnok mentalitást ebbe átvinne, lehetne egy új svájci húzóágazat.
    Ahol biztos vagy, ha svájcban az adatod, akkor nem kapja meg az NSA vagy az oroszok.
    Szóval ideje lenne üsszekapni magukat.

    Persze egy magyarország is törekedhetett volna ilyen bizniszre, de a bizalom.... na az nagyon hiányzik (joggal) és ugye akarat sem lesz soha.
    De ennek a svájciaknál van hagyománya és távolabb állnak az EU jogtól, nagyobb a szabadságfokuk, amit jó irányba is lehet vinni.
  • gosub #10
    Félreértesz.
    1920 körül agyalta ki Arthur Scherbius német mérnök, 1932-ben törték fel először lengyelek, de a tárcsák számának növelésével is mindig binyolódott, változott a kód. A német haditengerészet külön kódolást használt, ehhez volt szükség a tengeralattjáróról 41-ben zsákmányolt kódkönyv. De ezen is változtattak 42-ben a németek... vagyis folyamatos volt a kódjavítás és kódtörés. Csak épp nagyon nehézkes és veszélyes volt minden váltás. Újra és újra minden egységhez el kellett juttatni az új kódkönyvet, esetleg egy új változtatott enigmát, majd adott időpontban váltani, ez azért akkoriban nem volt túl biztonságos. A kényelem meg nagy úr.
  • kvp #8
    "Miféle cég volt, ahol csak egy mérnöknek tűnt fel a turpisság?"

    Kis ceg, need to know alapon szervezett informacioaramlassal. A legtobb mernok inkabb nem kerdez es csak a sajat feladatat vegzi, mert nem akarja magat azzal veszelyeztetni, hogy beleszol. Aki meg igen (akarmiert), az repul.

    Nagy valtozatban jo pelda a Boeing szoftverfejlesztoinek esete. A tobbseget nem erdekli, aki tud rola az pedig nem szol es egyebkent is ha mukodik minek tesztelni. Ebbol lett az ismert, de ignoralt hiba a 747max-okban, meg a kod fo futasi agaban hagyott hiba a starlinernel. Azt 1x nem probaltak ki. Es ezekben meg nincs benne amikor a vezetes tudatosan szabotalja el a tesztelest, mint a cikkben emlitett cegnel.
  • molnibalage83 #7
    Dehogy sejtette. Handabandázott összevissza ő is.
    A II. vh n+1-dik eltereléséről soha senki nem tudta bizonyítani, hogy bevált. Simán ráfogták és csá. Azért, mert a németek máshol várták nem jelenti azt, hogy arra alapozva tették. Simán abból indultak ki, hogy ők ott tervezték anno, mert még ahhoz sem volt erejük.
    Fel sem fogták, hogy a szövik ereje akkora volt, hogy gyakorlatilag bárhol parta tudtak volna szállni, ha tojnak a veszteségekre.
    Hitler sokszor már csak dafke is hülyeséget csinált, nehogy már el kelljen ismernie, hogy ő hülye. Nem azért, mert az elterelés bevált.
    Mivel beosztottai sokszor jól látták a helyzetet ő csak azért is teli talppal állt bele a hülyeségbe, ami miatt úgy tűnhet, hogy az ellenfél megtévesztése ért valamit.
    Nagyon nehezen mutatható ki korreláció, ez is a II. vh egyik legendája, amit nemigen piszkálnak...
  • nlght #6
    Kérlek olvad el újra amit írtam, nem azt írtam hogy nem történt volna meg, hanem nem ÍGY történ volna meg.
    Korábban Hitler jó helyen sejtette a támadás helyét. Emiatt a kém miatt Hitler több darabra osztotta a védelmet, és teljesen összezavarodott.
    A szövetségesek, hogy alátámasszák a spanyol kém sztoriját kitaláltak egy "szellemhadesereget":
    A FUSAG (First United States Army Group) több százezer katonából állt, és Anglia délkeleti részén, Dover környékén állomásozott. Voltak harckocsijai, repülői, tábori kórházai, barakkjai, csak éppen katonái nem. Az épületek funérlemezből készültek, a harci járművek felfújhatóak voltak. Az angol titkosszolgálatnak semmi nem volt drága, hogy elhitesse a németekkel, Normandiát őrizetlenül lehet hagyni, a partraszállást Calais-nál tervezik a szövetségesek. Speciális járművek nyomták tele lánctalp-nyomokkal fél Dél-Angliát, tankhadosztályok mozgásának nyomait keltve. Filmstúdióktól kölcsönvett, felturbózott füst- és szélgépekkel keltették gőzerővel dolgozó hadiüzemek illúzióját. Hamis újságcikkek jelentek meg arról, hogy VI. György király meglátogatja a FUSAG csapatait, és hadianyag-gyárait

    Hitler annyira bízott a spanyol kémben, hogy a partraszállás után 1 hónappal még 22 hadosztályt várakoztatott abban a hitben, hogy a partraszállás csak elterelés volt.
  • molnibalage83 #5
    Nettó túlzás, hogy nem történt meg volna Normandia. Minden ilyen cikk balfék módon túloz. Soha nem egy emberem múlik valami. Nem olyan világban élünk.
  • nlght #4
    Ugye ha nincs Juan Pujol García akkor az Enigma feltörése is éveket csúszott volna, mert ő szerezte meg azokat az alap infókat/levélváltásokat, amelyekből lehetett következtetni a titkosító algoritmusra, tőle kapta Alan Turing a decrypt kulcsokat. Nem csak az Enigma feltörése,de a D-nap partraszállás se így történt volna, ha Hitler nem bízik ebben a kettősügynökben annyira. És ezt a sztorit nem hollywood írta, hanem az élet.
  • molnibalage83 #3
    Ez ebben a formában nem igaz. A háború előttig nem szántak rá komoly forrásokat. Aztán a háború alatt lényegében 1,5 év alatt megtörték még a négy tárcsásat is...
    A II. vh után elavult volt a cucc, csak pont ezért maradt titok a feltörése, hogy más azt higgye, hogy még nem. De melyik részét nem érted annak, hogy 1966 után MINDENKI tudta, hogy feltörték. Aki az után továbbra is ilyen jellegű gépet használt, az nem volt az eszénél...
  • gosub #2
    Az enigma törést ne magasztaljuk, 12 éven át nem tudták feltörni, pedig agytrösztök dolgoztak rajta. A kornak bőven megfelelő volt, használói voltak felelőtlen elbizakodottak, aztán jött a mítoszgyártás.
    Úgy látszik ugyan azt a hibát mindenki más újra elköveti, semmit nem tanultak.