Gyurkity Péter

India is megelőzte az USA-t a telefonoknál

Az USA már csak a harmadik helyre jó, megelőzik őket az ázsiai óriások.

Tavaly novemberben már beszámoltunk arról, hogy a hosszabb ideje tulajdonképpen csak stagnáló telefonos piacot India tartja életben, itt van még jelentős mértékű növekedés, most azonban egyértelművé vált, hogy ezzel a növekedéssel az amerikai piac méretét is sikerült meghaladniuk, így az USA újabb hellyel esett vissza, ezzel is jelezve az idők változását.

Az éves szinten leszállított új okostelefonok száma alapján felállított rangsorban Kína már jó ideje az első helyen áll, miközben a teljes meglévő állomány tekintetében is az amerikaiak előtt vannak, ami a lakosság eltérő méretei miatt nem túl meglepő. Most India jött fel a második helyre, legalábbis a Counterpoint Research által a napokban közzétett felmérés adatai szerint, hiszen az országban 2019 folyamán már összesen 158 millió készüléket szállítottak le, ezzel pedig éves szinten 7 százalékos növekedést sikerült megvalósítani. Elsősorban a piacon gyorsan terjeszkedő kínai márkák járultak hozzá a növekedési potenciál kiaknázásához, ezen a téren jellemző adat, hogy a Xiaomi már a számára hazai pályához képest is nagyobb táborra támaszkodhat Indiában, bár a növekedés itt is egy számjegyűre csökkent – a lendületet leginkább a Redmi Note sikere révén tartották meg.

A második helyen még a Samsung áll, amely azonban egy év alatt 5 százalékot esett vissza, miközben a harmadik helyen tanyázó Vivo 76 százalékkal, a negyedik helyre felugró Realme pedig 255 százalékkal tudott javítani. Az első ötöt az Oppo zárja, amely a piaci részesedés tekintetében 8-ról 9 százalékra jött fel, bár ez nem volt elég a negyedik hely megtartásához. Az egy számjegyű, tehát már itt is szerényebb növekedés ténye mellett kiemelik a 4G terjeszkedési ütemét, az előfizetők nagyjából 55 százaléka használta ki a technológia előnyeit, ez pedig azt is egyértelműen jelzi, hogy tömegek fordulnak a hagyományok mobiloktól az okostelefonok felé. A szemünk előtt zajlik emellett a hagyományos terjesztési csatornák kiépítése és bővítése, itt a Xiaomi, a OnePlus, valamint a Realme is igyekezett sokkal több üzletet és értékesítési pontot nyitni az országban, míg a Vivo az online téren javított a Z- és U-sorozattal.

A kínai cégek a teljes indiai piac 72 százalékát tették ki, ezért a jövőben arra számíthatunk, hogy egyre több, kifejezetten ezen ország lakossága számára kifejlesztett, elsősorban nekik szánt típusok jelennek majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #3
    Ha jól játszanak, azokat a 20 dolcsisokat pár év múlva ők maguk cserélhetik először 100 majd jóval később 1000 dolláros telókra.
  • flashpointer2 #2
    jaja, sokra mennek vele hogy 20 dolcsis telefonokbol olyan sokat adnak el.
  • Sequoyah #1
    Keszulekek szama alapjan ez mondjuk nyilvanvalo, es semmit sem jelent azon kivul hogy ezek az orszagok nagyobbak. Az eladott keszulekek szama a lakossag szamaval aranyos, nem a gazdasagi mutatokkal, felteve persze hogy az a lakossag donto tobbsegeben nem ehezik:)