Gyurkity Péter

5G-telefont dob piacra a ZTE

Ez pedig elsőként alkalmazhatja az új Snapdragon 865 chipet.

A ZTE Európában is meglehetősen jól ismert kínai gyártó, bár a cég inkább arról vált ismertté, hogy igencsak korán, elsőként vette célkeresztbe az észak-amerikai piacot, ahol egészen a szankciók bevezetéséig jól is szerepeltek. Most egy új csúcskategóriás telefont dobnak piacra, amely többek között már a megváltozott helyzetet is jelzi.

A telefongyártó kapcsán november közepén még arról számoltunk be, hogy 3 telefonnal térnek vissza, most viszont a kínai szabályozó hatóság oldalán közzétett adatokra támaszkodva az vált egyértelművé, hogy készülnek a soron következő csúcskészülékkel. Ez utóbbi a ZTE Axon 10s Pro 5G nevet kapta meg, amely annak is jele, hogy több szempontból az eredeti Axon 10 Pro típusra hasonlít majd az új jövevény. Ez a képek tanúsága szerint valóban így lesz, a vékony, lekerekített sarkokat felmutató kialakítás, valamint a burkolat vonalai is erre utalnak, a hardver terén azonban már látunk néhány komolyabb eltérést.

A teljesítményről például már a vadonatúj Snapdragon 865 chip gondoskodna, ezzel pedig a cég új fejlesztése lehet az első a piacon, amely már ezen típusra épülne. Ehhez 6, 8, illetve 12 GB memória, valamint egy szintén méretes, ezúttal 128, 256, valamint 512 GB-os tároló csatlakozik, míg a 6,5 hüvelykes OLED-kijelző az 1080p Full HD felbontást, valamint a 19:9-es képarányt nyújtja majd nekünk. A hátoldalon ugyanazon, függőleges elrendezésű tripla-kamera jelenik meg, bár ez sorrendben 48, 20 és 8 megapixeles érzékelőkkel dolgozik, miközben a hagyományos jack-dugó már hiányzik a telefonról. Az akkumulátor 3900 mAh-s, az 5G támogatásáról külön modem gondoskodik, ez utóbbi kapcsán viszont fontos leszögezni, hogy az amerikai frekvenciasávok jó részét nem támogatják, ami nyilván (többek között) a szankciók eredménye.

Előfordulhat, hogy a cég valamivel később egy globális változatot is piacra dob majd, ez azonban csak a hivatalos megjelenés környékén válik majd egyértelművé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!