Berta Sándor

Maga felé torzítja a keresési eredményeket az Amazon

A kereskedelmi óriáscég tavaly év végén módosította a rendszerét.

A The Wall Street Journal írta meg névtelen forrásokra hivatkozva, hogy az Amazon kiskereskedelmi és saját márkákért felelős részlegei megváltoztatták az alkalmazott keresési algoritmust. A lépésnek köszönhetően a társaság saját termékei mindig a keresési lista elején találhatók meg. Ugyanakkor az eredményeket nem túlzottan elől helyezték el, hogy ne legyen a módszerből probléma. Mindez a korábbinál nagyobb nyereséget jelent az Amazon számára, ráadásul a saját márkájú készülékek értékesítése is erősödhet. A társaság azt vette figyelembe, hogy a vásárlók többsége általában csak a keresési eredmények első oldalán lévő találatokat nézi meg.

Az Amazon a Twitteren és egy hosszabb közleményben úgy reagált a felvetésekre, hogy a közölt információk tévesek, mert nem módosított a keresési eredményeket kiértékelő kritériumokon azért, hogy nagyobb nyereséget könyvelhessen el. Csupán bemutatta azokat a termékeket, amelyeket az ügyfelek kértek és mindez attól függetlenül történt, hogy a saját márkájú eszközök voltak-e vagy a partnerei készülékei. Az Amazon az elmúlt esztendőkben egyre több saját márkájú terméket dobott piacra az okostelefon-kábelektől kezdve a hátizsákokig és az elemekig.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2
    Szoval megjelenitnek egy listat, amire az utolso altalaban meg eppen elolvasott helyre tesznek egy sajat "legolcsobb, legjobb" ajanlatot. A legtobb ember vegignezi az elso oldalt es valaszt. Ha az utoljara olvasott a legjobbnak tuno, akkor egyertelmuen azt fogja valasztani. Pszichologiabol otos, csak eppen erkolcsileg kerdeses es biztosan versenyellenes. Az egyetlen hatasos vedekezesuk az lehet hogy csak veletlenrol volt szo es addig gyorsan eltuntetik a bizonyitekokat.
  • gombabácsi #1
    fejlettnyugat, tisztességes, egészséges kapitalista verseny. de csak így tudjuk meghodittcsani az üröt