MTI

Betiltják a mobilon netezést az orosz iskolákban

Az egészségre és a tanulás hatékonyságára gyakorolt kártékony hatásukra hivatkozva a mobiltelefonok iskolai használatának korlátozását javasolta a tanév kezdetétől az Oroszország régióiba szétküldött módszertani útmutatásában a moszkvai közoktatási minisztérium.

"Az iskolások mobiltelefon-használata nemzetközi gyakorlatának elemzése kimutatta, hogy az eszközök hosszú távú és az iskolában való használata pszichikai károsodást, hiperaktivitást, ingerültséget és alvászavart okozhat, valamint a szellemi munkaképesség csökkenéséhez, a memória és a figyelem gyengüléséhez vezethet" - közölte az orosz média által ismertetett dokumentumban a tárca.

A minisztérium, amelynek álláspontját a fogyasztóvédelmi hatóság és a tanfelügyelői testület, valamint a közoktatási akadémia is támogatta, az intézkedés indoklásában egy közvélemény-kutatásra hivatkozott, amely részvevőinek többsége támogatta a mobiltelefonok óra közben való használatának korlátozását. Ez a tanulók között 61, a szülők körében 89, a pedagógusokéban pedig 90 százalékos. A megkérdezett iskolások többsége elismerte, hogy a telefon eltereli a figyelmüket a tanulásról és egyetértett azzal, hogy a mobilkészülékek károsan hatnak az egészségre.

A tárca ajánlásai szerint tanítás közben nemcsak az iskolásoknak, hanem a szülőknek és a tanároknak is tartózkodniuk kellene a telefonhasználattól. Azon a gyerekek esetében, akiknek egészségi állapota indokolttá teszi a mobiltelefon használatát, a tárca nem kívánja korlátozni a hozzáférést. A módszertani útmutatás szerint a tanárokat, a szülőket és a tanulókat egyaránt fel kell világosítani a mobiltelefonoknak az egészségre és a tanulási folyamatra gyakorolt hatásáról, valamint a készülékek használatának kultúrájáról. Az tárca előíratná, hogy a készülékeket az iskolában kapcsolják néma üzemmódba, és ha a tanintézményben van erre lehetőség, jelöljenek ki külön helyeket az őrzésükre.

A minisztérium álláspontja szerint a legjobb az lenne, ha a tanulók a szünetet beszélgetéssel és aktív pihenéssel töltenék, és ha ebben az időszakban számukra csakis a telefont csakis az alapfunkciókra, vagyis a hívásra és az üzenetküldésre engednék meg felhasználni. A korlátozás bevezetését követően a fogyasztóvédelem egy éven át figyelemmel fogja kísérni az iskolások egészségi állapotát, az közoktatási szaktestületek pedig az intézkedésnek a tanulási folyamat hatékonyságára gyakorolt hatását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #7
    Pl. hol haladnak "előre"? LoL
  • Szefmester #6
    Nálunk a suliban tiltva van a mobilozás. Vannak ugyan spéci órák ahol a diákok elővehetik a mobilt, de csak a feladatokra. Minden más esetben elkobzódik és majd a szülő átveheti a titkárságon.

    Jelzavarót telepíteni nem poén, lévén a tanárokat is szopatnád, ők meg komolyan használják néha. Persze nem feltétlen óra közben, de ha pl sos kell a rendszergazda, akkor vagy felszalajtanak az irodájába egy gyereket, vagy hívják telefonon.
  • Midtjylland #5
    Nyugodtan mobilozzanak csak! Majd amikor elkezdődik a pornós karrierjuk, akkor jönnek rá, hogy tanulni kellett volna, nem szórakozni!
  • Gabbbbbbbbbbbb #4
    Így van ez az egész leadom, illetve csak mobilnetet tiltom vicc kategória. Jelzavaróval meg lehet oldani.
  • Ellaberin #3
    Nos valóban: ez csak javaslat, bár ha putin is felveszi ez felér egy "erősen ajánlom"-al.

    Bár nem csipázom az oroszokat, de ezt kifejezetten támogatnám itthon is.
    Iskolába bemegy, mobil lead, haza indul megkapja. (Ennek még lehet lógás korlátozó haszna is) Aki meg olyan, az szól a tanárnak, ha baj van és értesítik a szükséges szerveket, szülőket. (Érdekes módon ez működött még a mobil elterjedése előtt is jóval)
    És igen, a szülők is benne vannak vagy a nem törődésükkel, vagy pont a túl aggódásukkal.
    Félreértés ne essék, nem a digitális fejlődés ellen vagyok, sőt! De az alapvető emberi kapcsolatokat nem lehet elsajátítani semmilyen appal - az csak a harmadik személynek jó: adatszerzésre. Legalábbis jelenleg. Arról nem is beszélve, hogy mennyire tud odafigyelni bármire is miközben a telót bámulja, hogy ki mit írt vissza, vagy éppenséggel mennyi lájkot kapott.
    Utoljára szerkesztette: Ellaberin, 2019.08.21. 18:34:28
  • kékherceg #2
    Míg egyes országokban előrehaladnak a dolgok addig más országokban inkább vissza...Mert az ókorban olyan jó volt minden.
  • Zombee #1
    Nem betiltják, csak javasolják a használat korlátozását. Az órai használatot amúgy egy az egyben tiltanám én is. Önmagában a mobilnet korlátozása kivitelezhetetlen, meg ellenőrizhetetlen, ki használja csak alapfunkciókra, és ki többre.