Berta Sándor

Nagyvárosnyi szén-dioxid-mennyiséget termel a bitcoin

A kriptovaluta annyi szén-dioxidért felelős, amennyit Las Vegas vagy Hamburg lakossága juttat a levegőbe.

Bár a bitcoin virtuális fizetőeszköz, de a termelése nagyon is valódi erőforrásokat emészt fel. A Müncheni Műszaki Egyetem kutatócsapata a hardvergyártók tőzsdei anyagait és bitcoin-termelők IP-címeit vizsgálta át, hogy megtudja: milyen következményekkel jár a folyamat. A szakemberek első és legfontosabb megállapítása az volt, hogy a digitális pénz termelése minden eddiginél nagyobb mértékben zajlott tavaly és csak 2018-ban a négyszeresére nőtt.

Christian Stoll, a Müncheni Műszaki Egyetem és az MIT munkatársa közölte, hogy a hasonló korábbi tanulmányok becsléseken alapultak, ők viszont az eddigi legrészletesebb vizsgálatot készítették el azért, hogy megtudják, mekkora szén-dioxid-lábnyomata van a bitcoin-rendszernek. A kutató a tevékenységüket leginkább egy detektívmunkához hasonlította, aprólékosan és lépésről lépésre kellett feldolgozniuk az adatokat.

A szakértők először a bitcoin-hálózat áramfogyasztására voltak kíváncsiak, ami elsősorban a felszereléstől függ. Tavaly három ASIC-bányászhardvereket gyártó cég tervezte a tőzsdei megjelenését és ezért be kellett adniuk a szükséges dokumentumokat, amelyekből részletesen ki lehetett számolni az egyes modellek piaci részesedését. Figyelembe kellett venni azt is, hogy valaki otthon egyetlen számítógéppel termeli a bitcoint vagy hatalmas farmokat üzemeltet. Az utóbbiaknál már a hűtés is nagyon komoly energiamennyiséget emészt fel.

A kiszámított éves áramfogyasztás végül 46 terawattórára jött ki. A termelők IP-címeinek alapján kiderült az is, hogy a bitcoin-termelők 68 százaléka ázsiai országokban él és dolgozik, 17 százalékuk az európai államokban, míg 15 százalékuk Észak-Amerikában. Ez alapján A bitcoin-rendszer évente 22-22,9 megatonna szén-dioxidot állít elő, ugyanennyi szén-dioxidot termel Hamburg, Bécs vagy Las Vegas is. Stoll szerint ez akkora mennyiség, amely miatt már igenis érdemes a kriptovaluta-bányászat szabályozásáról beszélni. Az egyik megoldás az lehetne, ha a bitcoin-bányászfarmokat összekötnék a megújuló energiák termelésével is.

2017 novemberében a Digiconomist Bitcoin Energy Consumption Index szerint a kriptovaluták nyilvántartását és forgalmazását bonyolító számítógépek évi 29,86 terawattóra elektromos energiát használtak fel, ami akkor a globális energiafogyasztás 0,13 százalékának és nagyjából Szlovákia vagy Marokkó áramfogyasztásának felelt meg. Magyarország akkori áramfogyasztása 21,55 terawattóra volt. Mindenesetre nem véletlen, hogy áprilisban Kínában felmerült a bitcoin bányászatának teljes betiltása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #12
    A Bitcoin nem fog neked hiteleket elbiralni meg egy rakas dolgot elvegezni amit a bankok igen, szoval nem osszehasonlithatoak. A Bitcoin csupan a tranzakciok lebonyolitasara alkalmas, abban pedig a hagyomanyos mondszerek sokkalta energiahatekonyabbak es gyorsabbak.
  • kvp #11
    "Na, akkor most valaki számolja ki, hogy mondjuk a dollár kezelésében részt vevő bankok mekkora energiát fogyasztanak. Áram, gáz, stb."

    Ha tisztan a szamitogepeik kapacitasat nezzuk, akkor a bitcoin-nak is csak a toredeke es az osszes kriptovalutahoz kepest szinte semmit. Az oka az, hogy a legtobb banki rendszer meg par szaz kilohertz-es gepekre lett tervezve es ezert a vilag teljes banki forgalmat elvinne a legkisebb google-os adatkozpont is. A bankok jellemzoen nem szeretnek penzt kolteni, ezert ha tranzakcionkent csak 1 centet lehet sporolni az energiakoltsegeken, akkor mar megeri nekik megcsinalni.

    Ha egy banki tranzakcio energiakoltseget nezzuk egy bitcoin-os tranzakciohoz kepest, akkor meg a fentiekhez kepest is nagysagrendekkel rosszabb a helyzet. Sot igazabol egy 10-15 perces youtube video megnezesese mobilon tobb energiat igenyel, mint egy atlagos ember teljes havi banki forgalma, ugy hogy online kapja a fizeteset, online fizet minden szamlat es online ellenorzott bankkartyaval fizet mindenhol. A modern penzforgalom valojaban nagyon olcso, csak dragan adjak a bankok.

    Egyebkent nem tudom feltunt-e valakinek, de a bitcoin-t direkt arra terveztek, hogy kezelhetetlenul bonyolult legyen. Tehat nem csak a banyaszas, de a sima tranzakciok is direkt ugy vannak megtervezve, hogy egyre bonyolultabb legyen lebonyolitani oket. Ez nem csak a kibanyaszhato token-ek szamat limitalja, de az osszes veluk vegezheto tranzakciok szamat is. Es ez szandekosan lett igy megtervezve, mivel egy matematikai kiserletrol van szo, nem egy hasznalhato fizetoeszkozrol. Az utobbinak ugyanis nem az a legfontosabb ismerve, hogy az indulaskori erteket megtartja hanem az, hogy fizetesre alkalmas marad hosszutavon is. Az arany termeszetenel fogva ilyen. A virtualis (banki) penz is ilyen, mert ilyenre terveztek. A bitcoin-t meg direkt pont a forditottjara, a komplexitasilag ellehetetlenulesre. Ilyen szempontbol meg rosszabb is mint a tulipanok voltak, mert azok nem pusztultak ki teljesen a folyamat vegere csak bearazodtak a normal ertekukre.
  • Freddy TNT #10
    Na, akkor most valaki számolja ki, hogy mondjuk a dollár kezelésében részt vevő bankok mekkora energiát fogyasztanak. Áram, gáz, stb.

    Ott emberek dolgoznak, tehát klíma, víz, stb. Ez mekkora ökológiai lábnyom és a többi és a többi. Biztos nagyobb mint a bitcoint. Mindkét "intézmény" pénzel foglalkozik. A Bitcoin is és a bankok is. Ja, lehet ez valakinek fáj ?
  • Sequoyah #9
    Nem, a tulipanpiac annal azert gyorsabban osszeomlott. A spekulansok persze oriasit buktak, de a realgazdasagra viszonylag kis hatasa volt ennek.
  • ostoros #8
    Miért, nem így volt?
  • Sequoyah #7
    Nem a mar letezo hardvert, hanem az ezen hardverre (es kesobbi bovitesere) szant penzt es a rajtuk elpazarolt energiat lehetne valami ertelmes dologra forditani.

    Kepzeld el hogy mi lett volna ha a 17. szazadi holland tulipanmania idejen beszantottak volna a buzamezoket es tulipanokat telepitenek oda, mert az jovedelmezobb...
  • esemve #6
    Celhardwarek ezek, hash keresessel sajnos nem lesz meg sose a rak ellenszere
  • BSOD64 #5
    Ezzel a számítási kapacitással/fogyasztással inkább rákgyógyszert kellene keresni vagy valami értelmes dolgot kellene kutatni/szimulálni...
  • Sequoyah #4
    Na igen, ezert is halvaszuletett otlet a Bitcoin. Meg alig hasznalja valaki (ahhoz kepest hogy egyesek azt vizionaltak hogy minden penzt kivalt), es mar hasznalhatatlanul eroforrasigenyes mind energia, mind hardver es mind szamitasi idot tekintve.

    Nyilvan spekulansok jo erzekkel (=szerencse) veve es eladva megkereshetik magukat rajta, de aztan ennyi is...
    Vannak hasznalhato alternativak, vagy legalabbis a technologia letezik ra, ami hasonloan vagy jobban mukodik mint a Bitcoin, de viszont skalazhato is.
  • esemve #3
    +s