Berta Sándor

Alapítványon keresztül működtetné a kripto­valutáját a Facebook

Lassan körvonalazódik a társaság digitális pénzprojektje.

Tavaly decemberben vált ismertté, hogy virtuális fizetőeszközt fejleszt a Facebook, amely az új kriptovalutát a WhatsAppon belül bonyolított tranzakciók során használná. Az új megoldás egy úgynevezett stablecoin lenne, vagyis egy digitális pénz, amelynek az értéke a hagyományos valuták árfolyamához lenne kötve. Ezáltal elkerülhetők lennének a nagy árfolyamváltozások. Az új fizetési funkció először várhatóan Indiában fog bemutatkozni. Május elején kiderült, hogy a társaság gőzerővel dolgozik a Libra belső kódnevű programján, amelynek keretében az új virtuális fizetőeszközre a megjelenített hirdetések megtekintésével tehetnek majd szert a WhatsAppot használó személyek. A rendszert nem csupán a közösségi portál szolgáltatásai keretében használhatnák az internetezők, hanem más online platformokon is.

Most kiszivárgott, hogy az új kriptovalutát már ebben a hónapban bejelentheti az óriáscég és a projekten dolgozó munkatársaknak lehetőségük lesz arra is, hogy a fizetésüket ilyen módon kapják meg. Emellett a Facebook egy független alapítványt hozna létre az új megoldás működtetésére és felvette a kapcsolatot több tucat pénzintézettel, amelyek tőkét biztosíthatnak és szervezetenként, illetve vállalkozásonként 10 millió dolláros licencdíj megfizetéséért cserébe üzemeltetnék a rendszert. Az elképzelés az, hogy ha a Facebook 100 ilyen partnert szerez, akkor egymilliárd dollárra tehet szert. A hatalmas összeget visszaforgatnák a rendszerbe és minden partner képviselői helyet kapnának az alapítvány vezetésében.

A vállalat már körülbelül egy évvel ezelőtt megbízta David Marcus egykori PayPal-menedzsert azzal, hogy aknázza ki a blokklánc technológiában rejlő lehetőségeket. A felhasználóknak lehetőségük lesz arra, hogy a kriptovalutát alkalmazhassák az olyan programokban, mint a Facebook Messenger és a WhatsApp, kereskedhessenek azzal és akár valódi valutákra cserélhessék. A tervek között szerepelnek ugyanakkor olyan bankautomaták is, amelyeknél megvásárolható lesz a digitális pénz. Mark Zuckerberg nagyon támogatja a projektet, s az alapítványi modell alkalmazásával a politikusokat és a versenyfelügyeleteket szeretné megnyugtatni. Az alapítványi modell egyébként népszerű a kriptovaluta-ágazatban, a Bitcoin és az Ether mögött is ilyen áll.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #1
    Alapítvány... ami felett cukiberg rendelkezik. Hát nem tudom...