Berta Sándor

A dolgok internete nem épülhet adatokon alapuló üzleti modellekre

Az internet motorjának az emberek adatai számítanak, de a mindenütt jelenlévő szenzorok adatait nem szabad majd cégek kezébe adni. Fontos lenne, hogy tanuljunk a világháló esetében elkövetett hibáikból.

Az internet alapvetően változtatta meg az emberek életét és számos pozitív hatása volt, de nagyon sok negatív hozadéka is, például a magáninformációk pénzzé tétele egyes vállalatok fő üzleti stratégiájává vált. Az internet nagy üzleti modellje az információk összekapcsolásán alapul és lehetővé tette a személyre szabott reklámok létrehozását. Christopher Frauenberger, a Bécsi Műszaki Egyetem tudományos munkatársa szerint az végzetes lenne, ha ez az üzleti modell valósulna meg a dolgok internete esetében is.

Az okosotthonok és az okosvárosok sok további adatot kínálhatnak a cégeknek, s ha azokat hasonló módon hasznosítanák, akkor a következmények még rosszabbak lennének, mint a világháló esetében. Ez disztópikus lenne és a felhasználók akaratlanul is manipulációknak tennék ki magukat. A kutató ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az okostechnológiák megváltoztatják majd a hatalmi viszonyokat.

Persze mindent lehet jól és rosszul is csinálni. Az előbbire konkrét példa egy salzburgi okosotthon-projekt, amelynek keretében szenzorok mérik az egyes lakásokban a hőmérsékletet és azt a lakosok igényeihez mérten állítják be. Így mindenki olyan hőmérsékletű lakásban lehet, ami neki ideális, egyúttal pedig hozzájárulhat az energiahatékonysághoz. Szintén követendő példa lehet Barcelona, ahol az átláthatóságra és a nyíltan hozzáférhető adatokra építenek. Ez a szakember szerint jó dolog, de tudni kell, hogy a nyílt adatoknak és azok használatának is vannak határaik. Számít az is, hogy az adott piaci szereplő mennyire tekinti lényegesnek az etikát a digitalizálás során, s rendkívül fontos, hogy legyenek egyeztetések a különböző témákról, illetve az innovációkat társadalmi felelősségvállalással ötvözzék.

Amint arra Frauenberger rámutatott, az embereknek mindig joguk és igényük van arra, hogy részt vehessenek az életkörülményeik meghatározásában. A technológiát sosem szabad az emberekre "rátolni", pedig manapság túlzottan gyakran ez a helyzet. Ehelyett hagyni kellene, hogy a felhasználók részt vegyenek a technológia alakításában.

"Azt látjuk, hogy a dolgok internete területén sokan technológiai opportunizmust követnek. Ez azt jelenti, hogy mindent megtesznek, amit csak lehetséges. A másik oldalon ugyanakkor ott van egy erős gazdasági erő, amely elősegíti az adatok pénzzé tételét. Ez utóbbival kell valamit szembeállítani. Az egyik megoldást az okosotthon-termékeket fejlesztő kis startupok jelenthetik, amelyeknél átgondolhatók az innovációs folyamatok, így az etikai szempontokat már a fejlesztési folyamat során figyelembe lehet venni. Egy másik megoldás, ha a cégeket rávesszük arra, hogy foglalkozzanak az etikával." "Azt látjuk, hogy a vállalatok nagyon is tudatában vannak ezeknek a témáknak, de nem tudják pontosan, hogy miként ültessék át ezt a dolgot konkrét, technológiai megoldásokká. A helyzetet nehezíti, hogy sok piaci szereplő visszatér a technológiai opportunizmushoz, ha nem sikerül a problémákra azonnal megoldásokat találnia" - szögezte le végül a kutató.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #5
    Nem nagyon eri meg maskent. Mar jo 20 eve vannak okosotthon rendszerek, az egyik elso a Siemens-e volt. Az raadasul offline mukodott, sajat win95 alapu szerverrel. Csak annyira draga volt, hogy szinte csak irodahazakba vettek.

    A legtobb mai termek eloallitasi arat a felhasznalok szemelyes adatai fedezik, a tenyleges eladasi ar csak a hardver anyagkoltsege. Ez az uzleti modell. Az osszes alternativa vagy nincs vagy nagyon draga az atlagos vasarlonak.
  • wraithLord #4
    Egyébként is, az mióta üzleti modell, hogy a szenzoradatokat az eszköz, a szolgáltatás normális működésére használják? Az az üzleti modell, ha ezeket az adatokat el is adják harmadik félnek további felhasználásra.
  • wraithLord #3
    Ok, de itt az adatok pénzzé tételéről van szó, arra nem épülhet. Amit írsz, az teljesen nyilvánvaló.
    Csak ha már begyűjtjük, mérneadjukel... Nem? :D
  • Cat #2
    "A dolgok internete nem épülhet adatokon alapuló üzleti modellekre"

    Dehát pont az adatok felhasználása az értelme. Minden bizbaszba érzékelőt raknak, és azok adatai alapján megmondják, hogy mikor mennyire kell azt használni, optimalizálják a működést, lehetővé teszik a távoli vezérlést és egymással is összekötik őket. (Pl. főzés közben magától bekapcsol a főzőlap feletti páraelszívó.)
  • wraithLord #1
    Na de álljunk már meg egy kicsit... A fizetős üzleti modell alternatívája az az üzleti modell, ami úgy szól hogy "ingyen van", tehát reklámokat nézegethetsz még álmodban is mindenhol, esetenként személyre szabva.
    Egy termékért, szolgáltatásért cserébe a személyes adatokkal való ügyeskedés/kereskedés az mióta egy hivatalosan elfogadott üzleti modell? A cégek mindig is esküdöztek rá, hogy a személyes adatok biztonsága a legfontosabb, az esetek többségében azt is ígérték, hogy azok nem kerülnek 3rd party kézbe stb-stb.
    De nagyon jól tudjuk, hogy ez már a full online világ előtt sem volt így. Regisztráltál pl. egy élelmiszer-üzletláncban valami klubkártyát, másnap tucat más cég hivogatott vezetékesen, és minden vackot a nyakadba akart sózni...

    Azt hittem, az csak egy kiskapu... Szóval most, hogy már tudunk róla, ez is üzleti modellé lépett előre. Oké... :D
    Utoljára szerkesztette: wraithLord, 2019.06.22. 13:30:47