Gyurkity Péter

Csak szenved a Samsung a telefonoknál

Az első helyezett sem áll túl jól, az 5G-chipek gyártása elindult, ám jól látszik a lassulás.

A dél-koreai gyártó kapcsán a napokban arról számoltunk be, hogy alakulóban van a Galaxy Note 10, vagyis a soron következő zászlóshajó sincs már nagyon messze. Eközben azonban a cég nem számít jó eredményekre, mi több, ennek éppen ellenkezője jön, tehát még az első helyen álló szereplő is csak szenved az okostelefonok piacán.

A Samsung most tette közzé az első naptári negyedévre vonatkozó előrejelzését, amelyben egyértelműen romló összképet vázolnak fel nekünk. Eszerint az első 3 hónap alatt visszaestek az eladások (nemcsak a telefonos részlegen belül, de az egész cégóriásra vonatkozóan), amit jól jelez, hogy a működési profit az egy évvel korábbi szint majdnem egyharmadára esik vissza – a végleges számokat majd csak a hónap végén teszik elérhetővé, ez azonban nem sok jót vetít előre. Egyértelmű a telefonok piacának lassulása miatti negatív hatás, ez viszont a félvezetői részleget is érzékenyen érinti, hiszen szinte minden jelentős telefongyártónak szállítanak saját komponenseikből, márpedig ez utóbbi részleg hagyományosan a legjobb eredményt tudja felmutatni. Az még nem teljesen világos, hogy pontosan mi okozta a nagy visszaesést, de a kereslet mérséklődése lehet a háttérben.

Egy másik, szinte ezzel egy időben megjelent közleményből megtudhatjuk, hogy időközben elkezdték az 5G-chipek sorozatgyártását, vagyis az 5G-t is támogató Galaxy S10 típusban szolgálatot teljesítő komponensek (az Exynos Modem 5100, az Exynos RF 5500, valamint a fogyasztást akár 30 százalékkal csökkenteni tudó Exynos SM 5800) nagyobb példányszámban lesznek elérhetők, így egyéb piaci szereplők is hozzájuthatnak majd ezekhez. A modem támogatja a 2G GSM/CDMA, a 3G WCDMA, a TD-SCDMA, a HSPA és a 4G LTE szabványokat, ezzel együtt pedig teljes mértékben kompatibilis az ötödik generációs technológiával, vagyis gyakorlatilag minden területen rendelkezésünkre állhat.

A Samsung romló eredménye természetesen a teljes terület lassulását is jelzi, a többiek részéről tehát hasonlóan negatív képre számíthatunk – kivéve, ha egyes kínai gyártók folytatni tudják eddigi gyors és erőteljes előrenyomulásukat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!