Gyurkity Péter

Jön a Galaxy A40 és A60

Két újabb példány fut be a középkategóriában, nagyobb méretben, kedvező áron.

A Samsung a jelek szerint komolyan gondolja az új telefonszéria gyors kiterjesztését, hiszen a napokban először 3 eltérő példányt mutattak be, ezt pedig nem sokkal később követte két további értesülés, ezúttal külső forrásokból, egy újabb páros hamarosan várható megjelenéséről. Lássuk, mit kínál ez utóbbi két készülék!

Az első külsős forrás szerint a Galaxy A40 a középkategóriát képviseli majd, ennek megjelenése pedig Európában viszonylag gyorsan bekövetkezhet. A telefon a számozásnak megfelelően az A30 és az A50 között helyezkedik el, a maga 6,4 hüvelykes Infinity-U paneljével, nyolcmagos Exynos 7904 chipjével, 4 GB memóriájával, valamint alapesetben 64 GB-os tárolójával. Ehhez valószínűleg az A50 esetében látott kamerák csatlakoznak majd, vagyis a hátlapon egy tripla-kamera jelenhet meg (25, 8 és 5 megapixeles példánnyal), mégpedig egy ujjlenyomat-olvasó kíséretében, míg az előlapon egy szintén 25 megapixeles szelfikamera áll majd rendelkezésünkre. A megjelenésre április elejéig sort keríthetnek, az ár a kontinensen állítólag 249 euró lesz.

A másik értesülés arra utal, hogy a Galaxy A60 már egy még nagyobb, 6,7 hüvelykes Infinity-U Super AMOLED-kijelzőt kap, beépített ujjlenyomat-olvasóval. A burkolat itt is műanyagból készül, itt pedig a hátoldali tripla-kamera 32, 8 és 5 megapixeles példányokra épül, miközben a szelfikamera egy szintén 32 megapixeles változat lesz. A teljesítményről már a Snapdragon 675 chip gondoskodik, ehhez 6 vagy 8 GB RAM, egy 128 GB-os tároló, egy 4500 mAh-s akkumulátor, valamint az Android 9 Pie és a Samsung One kezelőfelület társul, a külsőt pedig a Flipkart által megszellőztetett képen vehetjük most először szemügyre.

A megjelenés áprilisban esedékes, erre először Indiában kerülhet sor, ezt követné majd a sorban Európa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!