Gyurkity Péter

Jön az újabb Motorola One Vision

A név még nem teljesen biztos, viszont a tripla-kamerás hardver már ismert.

A Lenovo tulajdonában lévő telefonos részleg nem is olyan rég mutatta be a Moto G7-sorozatot, amelyet a sorban hamarosan a Z4, a Z4 Play, valamint a One Vision követ majd. Eközben azonban kiszivárgott egy további változat is, amely jó eséllyel ez utóbbi egy második, némileg módosított példányaként jelenik majd meg a piacon.

A külső forrás állítása szerint a hivatalos névvel még nem rendelkező telefon külsőre nagyon hasonlít a One Vision típusra, bár eredetileg a hivatkozott bejegyzést még a Moto G8 névvel jelentették meg – ez utóbbi azonban nem túl valószínű, hiszen a G7 is alig 2 hónapja mutatkozott be, így felesleges lenne azt rögtön leváltani. Az előlapon mindenesetre egy 6,2 hüvelykes LCD-kijelző, az annak bal-felső sarkában ejtett apró lyuk, nagyon vékony káva, valamint az alul elhelyezett apró márkanév látható, de a hátlapon is bőven látni hasonlóságot, hiszen itt függőleges tripla-kamera, valamint egy hagyományos, ismét a logóban elhelyezett ujjlenyomat-olvasó áll majd rendelkezésünkre. Könnyen lehet, hogy mindhárom kamera 12 megapixeles lesz, tehát a felállás itt mindenképpen megváltozik.

A dual-tone LED flash funkció mellett a listán továbbá a One Vision típushoz képest alig 0,4 mm-rel nagyobb vastagság szerepel, ami minden bizonnyal egy némileg nagyobb akkumulátornak szorít majd helyet, míg a memória mérete legalább 4 GB lenne, amihez egy alapesetben 64 GB-os belső tároló, a Snapdragon 675 chip, NFC és Bluetooth 5.0, az USB Type-C, egy alsó hangszóró, a hagyományos jack-dugó, valamint az Android 9 Pie szoftver csatlakozik majd. A hivatalos ár 450 és 500 dollár között lehet, legalábbis a jelenlegi vélemények szerint, hiszen itt többen azt gyanítják, hogy valójában a One Vision Plus típusról van szó.

Kínában kerülhet sor a debütálásra, itt a P40-sorozat részeként jelenhet meg a telefon, amely később Európában is befut majd – a bejelentésre még néhány hetet várnunk kell.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!