Berta Sándor

Stockholmi parkból csinált volna boltot az Apple

A svéd főváros és az amerikai cég között a közeljövőben aligha lesz jó kapcsolat.

Az Apple különleges márkaboltot akart létrehozni Stockholmban és ezért már évekkel ezelőtt 129 millió svéd koronáért (12,278 millió euróért) meg is vásárolt egy területet a helyi Kungsträdgarden parkban. De a 2016-ban bemutatott tervek a város vezetői szerint túlzóak voltak. Amiatt is bírálták a tervezett épületet, hogy az túlzott módon uralta volna a parkot, ezért elutasították a javaslatot.

Másfél év elteltével az amerikai társaság ismét próbálkozott, de immár az elképzelés módosított változatát nyújtotta be, amelyben már egy kisebb épület szerepelt. De ez a verzió sem nyerte el a stockholmi vezetők tetszését, akik a méretek mellett az üzlet megvilágítását is kritizálták. A fő érv az volt, hogy a népszerű közparkot nem szeretnék kereskedelmi célokra átalakítani.


Tavaly júliusban a helyi lakosok is lehetőséget kaptak a tervek véleményezésére. A körülbelül 1700 beérkezett vélemény többsége negatív volt. Az Apple illetékesei nagyon dühösek lettek, amikor a város illetékesei megerősítették a korábbi álláspontjukat. Most pedig úgy tűnik, hogy a projektről végleg lemondhat az óriáscég.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon a két fél miért nem egyezett meg egy alternatív helyszínben. Nos, Stockholm felkínált számos más területet is, de azokat a vállalat utasította el. Az Apple ráadásul úgy döntött, hogy a megvásárolt telket is eladja és azért 179 millió svéd koronát (17,037 millió eurót) követel a svéd fővárostól. Az összeg 40 százalékkal magasabb az eredeti árnál. Érdekesség, hogy az Apple három svéd városban, Helsingborgban, Täbyben és Malmöben is rendelkezik hivatalos márkabolttal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #3
    "Inkább az a kérdés, hogy miért adták el egyáltalán nekik a területet?"

    Most a Google maps szerint egy foldszintes etterem van telken (T.G.I. Fridays, 3.5 csillag), kb. fele akkora epulettel, a tobbi resz nyitott terasz, ami valoszinuleg csak nyaron hasznalnak. Tehat a telek valojaban a park melletti telken van, de a kis foldszintes epulet miatt a park reszenek szamit.

    Az embereket valoszinuleg zavarta, hogy a kiulos kis hely helyere egy egy emeletes epulet magassagaval rendelkezo, ketszer akkora alapteruletu, negyszer akkora terfogatu epulte kerulne, ami raadasul egy bolt.

    ps: Lehet nallunk is balhe lenne abbol, ha az apple mondjuk a hosok tere moge tenne kovetkezo boltjat, pedig van meg ott hely, pl. a szobrok mogott levo kis szigeten mukodo etterem helyere siman fel lehetne huzni egy 4x nagyobb markaboltot... (persze nekem mar az etterem se tetszik, regen ott csak egy szal pad volt egy fa alatt)
  • Sippie #2
    Inkább az a kérdés, hogy miért adták el egyáltalán nekik a területet?
  • muerte2 #1
    Remelem nem veszik meg tölük, nehogy mar azon is keressenek.