Berta Sándor

Megvannak az első munkanélküli robotok

Az emberiség története mérföldkőhöz érkezett, először rúgtak ki ugyanis egy munkahelyről gépeket.

A The Wall Street Journal tudósított arról, hogy a Japánban működő Henn na Hotel, amelyben eredetileg csak robotokat alkalmaztak volna, "elbocsátotta" a "munkatársai" felét. Az indoklás az volt, hogy a gépi alkalmazottak több problémát okoztak, mint amekkora hasznot hoztak.

A szállodát 2015-ben nyitották meg és még Guinness világrekordot is felállított, mint a világ első robothotelje. A létesítményben összesen 243 gépet alkalmaztak, köztük volt egy robot velociraptor is, amely recepciósként "dolgozott", valamint a Churi nevű fantasy plüssfigura, amely személyes asszisztens volt a szobákban. Az utóbbi például a horkolásokra is reagált és ezért néhány vendéget fel is ébresztett. A Churi által adott válaszok is frusztrációt okoztak; a személyi asszisztens az egyszerűbb kérdéseket még könnyen megválaszolta, de a különleges, összetett kérdésekre (például mikor van nyitva a szomszédos szabadidőpark) nem tudott válaszolni. Ráadásul a vendégeknek nem volt lehetőségük arra sem, hogy felhívják a recepciót, mivel a szobákban nem volt telefon, ezáltal Churi volt az egyetlen elérhető beszélgetőpartner.


A velociraptort hasonló okokból távolították el, nem tudta ugyanis megválaszolni a közlekedési helyzetre vagy a közeli látnivalókra vonatkozó kérdéseket. A csomagszállító robotok általában a több mint 100 szoba egynegyedébe szállították el a bőröndöket és többnyire megbízhatatlanul működtek. Az egyik vendég azt nyilatkozta, hogy a gépek lassúak voltak, hangosak és mindig leálltak, amikor egymás mellett haladtak el. Az induláskor a hotel még 80 robotot alkalmazott és a vendégektől érkező kezdeti pozitív visszajelzések arra ösztönözték az üzemeltetőket, hogy több feladatot adjanak a gépeknek. De ezzel rossz döntést hoztak.

A szállodaipar egyébként a rosszul sikerült próbálkozás ellenére hisz az automatizálásban. Sok amerikai hotel alkalmaz például szállítórobotokat, amelyek a csomgokat a szobákba szállítják. A Google pedig okoskijelzőkkel ötvözött valós idejű fordítórendszereket mutatott be, amelyeket már hotelekben tesztelnek és amelyek megkönnyíthetik a vendégekkel való kommunikációt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Akva #7
    "de a különleges, összetett kérdésekre (például mikor van nyitva a szomszédos szabadidőpark)"

    Hát ez qrvára összetett. 160-as IQ kell a megértéséhez!
  • kvp #6
    Egy vidampark rakott be par robotot a hozzatartozo szallodajaba. De nem a megfelelo technologiat valasztottak es a rendszerintegracio is el lett rontva. Ehhez kepest egesz sokaig tartott amire a ceg vezetese beismerte maganak (meg a tulajdonosoknak) hogy mellenyultak. Mondjuk azert azt lehetett volna elore sejteni hogy a mini t-rex a rovid mancsaval nem fog tudni ertenyulni az utlevelekert es berakni a scannerbe. De vicces volt es ugy latszik akkor jo otletnek tunt.

    ps: Egy jo robot 7/24 orat dolgozik, nem kap bert es mindig azt csinalja amit a programban irtak. Ezt emberek nem tudjak utannuk csinalni...
  • Cefet #5
    Ez nem politikai oldal, és amúgy sem igaz amit sugallni próbálsz...
  • zola2000 #4
    Hatás vadász cím, gyakorlatilag arról van szó, hogy egy hotel marketing miatt csinálta, de már a vendégek is megunták a marhaságot.

    A technológia még nem tart ott
  • t_robert #3
    Jelenleg a robotok egyik előnye, hogy nincsen szakszervezetük és ki lehet őket zsákmányolni. Például fel lehet emelni a túlórájukat és nem fizetni érte 3 évig.... óhhhhh. várjunk csak a robotoknak?
  • NEXUS6 #2
    A felmerült problémák azt mutatják, hogy marhára nem elég egy csetbot szoftvert valami cél hardvere rárakni, és akkor azt robotnak hívni.

    A komplex helyzetek felismeréséhez, kezeléséhez úgy tűnik szükség van valami olyanra, amit tudatnak hívhatunk. Csak még nem tudjuk, hogy mi fán terem.

    Namost, ha a tudat a környezetnek egy sokkal teljesebb reprezentációja, amelynek akár nem is kell hogy ez külön külön megsoxorozva legyen az egyes egységekben (kapacitás problémák), hanem mint egy hálózati alapon működő virtuális környezet jelenjen meg, amiben az egyes egység a saját reprezentációját (önkép/öntudat) mozgatja az akár megoldás is lehet.

    Filozófiai szempontból pedig felveti azt, amit sok világkép, vallás hasonlóan fogalmaz meg az emberi tudat, azok teljessége, mint isten viszonyáról. :)
  • Sippie #1
    na de egyeztettek-e előtte a robot szakszervezettel?!