Gyurkity Péter

Képeken a Samsung új fejlesztései

Az 5G-prototípus mellett itt már érdekes koncepciók is felbukkannak.

Kedden indult el a Qualcomm rendezvénye, amelyre ezúttal a Hawaii-szigeteken kerítettek sort, itt pedig több jól ismert gyártó is megjelent saját megoldásaival. A chipfejlesztő a maga részéről a Snapdragon 855 létezését erősítette meg, a Samsung azonban már az 5G-telefont is felvonultatta, amely rögtön kérdéseket váltott ki.

Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a felvételek alapján a telefon az egyik felső sarokban szorít helyet az előlapi bevágásnak, amelynek első látásra (legalábbis hardveres szempontból) nem sok értelme van, hiszen a szelfikamera nem itt jelenik meg. A megoldást a szoftveres oldalon kell keresni, amit az is alátámasztani látszik, hogy a Galaxy S10+ típusról nemrég felbukkant renderképeken már egy kisebb lyuk látható ebben a pozícióban. Jó eséllyel a különböző alkalmazásokat módosítják majd, hogy megfelelő módon kihasználják ezt a bevágást, itt azonban még többnyire spekulációról van szó, hiszen mindössze annyit tudunk, hogy ez a telefon már támogatná az 5G-technológiát.


Ezzel csaknem egy időben jelent meg egy másik beszámoló, amelyben viszont már a Samsung által a WIPO-hoz eljuttatott szabadalmi kérelemről olvashatunk. Ezt érdekes módon képekkel egészítették ki, ami általában kifejezetten a dizájnra vonatkozó beadványokra jellemző, itt viszont nem ilyen anyagról van szó. Mindazonáltal a képeken olyan telefonokat láthatunk, amelyek már egyik oldalon sem alkalmaznak széleket vagy kávát, ehelyett a lekerekített kijelzőn jelennek meg további ikonok és funkciók (az edge-vonal folytatásaként), amelyek pontos rendeltetését még nem ismerjük. Érdemes megjegyezni, hogy csatlakozókat sem látni itt, ez viszont azzal is magyarázható, hogy ezeket szándékosan hagyták le, mivel kevésbé fontosak a beadvány részeként.


A Samsung állítólag eltérő formájú megoldások gyártására is készül, vagyis elmozdulnának a hagyományos téglalapoktól, ezek sorozatgyártásától még évekre vagyunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dobronski #1
    Jaj de jo lehet ezzel is baszkodni 1 napot hogy az app normalisan nezzen ki ilyen kijelzovel