Berta Sándor

Megszűnik a CeBIT

Európa komoly IT-vásár és -konferencia nélkül marad. Az IT-cégek saját rendezvényei, és a tematikus kiállítások miatt értelmetlenné vált egy általános rendezvény.

A hannoveri vásárvárost üzemeltető vállalat, a Deutsche Messe törölte a rendezvényportfóliójából a CeBIT 2019-et. Indokolásuk szerint a digitalizáció a technológiai fejlődés révén már szinte valamennyi szakmai vásáron meghatározó ügy, ezért csökken az igény egy olyan rendezvényre, amely a témát "horizontálisan", szakmákon, gazdasági ágazatokon, piacokon átívelő módon mutatja be. Mindez azt jelenti, hogy a több évtizede alapított kiállítás a jelenlegi formájában már nem lesz megrendezve. A döntés hátterében az évek óta folyamatosan csökkenő érdeklődés áll. A kiállításszervező cég egyúttal bejelentette, hogy a CeBIT digitális témáit a Hannover Messe viszi tovább, míg a többi témát szétosztják a különböző szakmai rendezvények között.

A CeBIT a világ legnagyobb nemzetközi digitalizációs szakkiállítása és vására volt, ugyanakkor az érdeklődés folyamatosan csökkent. S ezen nem segített az az új koncepció sem, hogy a rendezvény egyszerre próbált kiállítás, konferencia és fesztivál lenni. A Hannoversche Allgemeine Zeitung értesülése szerint a 2019-re tervezett CeBIT-re eddig csupán 6000 négyzetméternyi területet foglaltak le a kiállítók, míg tavaly ilyenkor már 18 000 négyzetméternél tartottak. A foglalási adatok láttán pedig a Deutsche Messe tulajdonosai - a hannoveri önkormányzat és az Alsó-Szászország tartományi kormány - "behúzták a vészféket", mert súlyos veszteségektől tartottak.


Dr. Jochen Köckler, a Deutsche Messe AG vezetője kijelentette, hogy át fogják adni azokat a témákat, amelyek a Hannover Messe profiljába illenek, és a digitális piac szereplőivel közösen intenzíven meg fogják vizsgálni, hogy mely témák kerülhetnek át a szakmai rendezvényekre. A döntésnek - érthetően - nem örült Bernd Althusmann, Alsó-Szászország gazdasági minisztere.

Az idei CeBIT népszerűsége is jóval szerényebb volt, mint a korábbiak, a látogatók száma 120 ezerre süllyedt a tavalyi 200 ezerről. A rendezvény fénykorában még 800 ezer körül volt a látogatók száma, és a CeBIT az információs technológia első számú nemzetközi vására volt, amelyen rendre világpremiereket is tartottak. Például 1995-ben Bill Gates személyesen mutatta be a Windows operációs rendszer új változatát a hannoveri rendezvényen, az idén viszont már önálló standja sem volt a rendszert kifejlesztő Microsoftnak. Egy sor nagy cég, köztük az Apple és a Google a saját rendezvényein mutatja be újdonságait, és a technológiai innováció valamennyi területének van már legalább egy nagyszabású nemzetközi vására, a távközlésben például a barcelonai Mobile World Congress, a szórakoztatóelektronikában pedig a Las Vegas-i CES vagy a berlini IFA, és mindez egyre inkább háttérbe szorította a CeBIT-et.

A döntés Magyarországot is érinti, mivel a kormány évek óta több százmillió forintot fektetett be abba, hogy a közeljövőben mi legyünk a kiállítás díszvendégei. A magyar nemzeti stand 400 négyzetméterén 21 vállalkozás mutatkozott be, 12 kiállítóként, 9 pedig szakmai előadóként.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!