Berta Sándor

A megosztás lesz a jövő évi CeBIT fő témája

Alig ért véget az idei hannoveri számítástechnikai kiállítás, a szervezők máris nekifogtak a 2013-as rendezvény megtervezésének. Azt már most tudni lehet, hogy a jövő évi CeBIT fő témája a tudás-, a tapasztalat-, az erőforrás- és az információmegosztás lesz.

A szakemberek úgy vélik, hogy az átalakuló gazdaságot leginkább a shareconomy szóval lehet jellemezni. Mindez arra utal, hogy a társadalmi viszonyok a dolgok birtoklásától elmozdulnak a tudás, a tapasztalatok és az információk megosztása felé. Jó példa erre, hogy a különböző programokban és szolgáltatásokban egyre nagyobb a hangsúly a számítási felhő technológiákon.

"A trend egyértelmű: a gazdaság és a társadalom számára jelenleg egyaránt a shareconomy a téma. A megosztás több dimenzióban valósul meg, és ez a folyamat meghatározó befolyással rendelkezik a céges eljárásokra, hiszen a közösségi médiára épülő eszközök egyre népszerűbbek. A világháló fokozatosan a csapatmunka helyszínévé válik, mind a vállalatokon belül és azokon kívül. A folyamatba egyaránt bevonják a partnereket, tanácsadókat, beszállítókat és az ügyfeleket, ők mindannyian az eljárás részévé válnak. A társaságok és a szervezetek közötti határok elmosódnak, a menedzsereknek és a munkatársaknak meg kell változtatniuk a gondolkodásukat és készen kell állniuk a tudásuk, a kapcsolataik és a rendelkezésükre álló erőforrások megosztására" - nyilatkozta Frank Pörschmann, a Deutsche Messe AG CeBIT-ért felelős vezetője.


A szakember hangsúlyozta: sikeres vállalatok ma már nem létezhetnek gyors és átfogó tartalommegosztó rendszerek nélkül. A blogok, wikik és más platformok a következő években nagyon dinamikus módon fogják megváltoztatni a munka világát. A kommunikáció, a döntéshozatal módja, a menedzsment szerepe és a munkavállalók igényei egyaránt változnak majd. A szoftverek és a távközlés még jobban össze fog olvadni az autó-, az energia- vagy éppen az egészségügyi szektorral. Egyre népszerűbbek a különböző megosztásra épülő modellek, legyen szó zenei szolgáltatásokról vagy programokról. A jövőben az átfogó szoftvercsomagokat felválthatják az adott feladat elvégzésére használható alkalmazások.

Ugyanakkor Pörschmann szerint ezek a változások indokolttá teszik a felhasználási jogok tisztázását, a különböző jogi környezetek módosítását. jelenleg ugyanis kizárólag nemzeti megoldások léteznek, amelyek egy globalizált gazdaságban inkább lefékezik a növekedést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!