Berta Sándor

Néhány futurisztikus cél elérhető

Steve Wozniak, az Apple társalapítója számos kérdésben, így a valódi mesterséges intelligencia kifejlesztésének tekintetében is szkeptikus.

"Biztos, hogy lesznek hasonló áttörések, mint korábban a számítógép és az okostelefon megjelenésekor és elterjedésekor. Néhány futurisztikus cél elérhetőnek tűnik. Az elektromos autók elterjedése például alig tartóztatható fel, hiszen gazdasági szempontból észszerűek és sok előnyük van: csendesek és nem bocsátanak ki káros anyagokat, a Tesla pedig a töltési problémát is megoldotta. Ezek a járművek nagyon népszerűek az ügyfelek körében, azaz a mobilitás területén sokkal nagyobb az előrelépés, mint például az okostelefonok esetében. A mobiltelefonok utolsó generációja például már nem változtatta meg olyan mértékben az életemet, mint korábban az első iPhone. Néhány új funkciót kaptak, például az ujjlenyomatos készülékzárat, de ezeket leszámítva ugyanazt tudják, mint az elődeik: összekötnek a barátaimmal, tájékoztatnak az újdonságokról és emlékeztetnek a fontos időpontokra" - jelentette ki Steve Wozniak, aki az MQ! Innovation Summit rendezvény vendége volt.


A 68 éves szakember hozzátette, hogy szkeptikus a mesterséges intelligencia tekintetében. Nem hiszi, hogy valaha is sikerül majd megalkotni egy valódi mesterséges intelligenciát. Úgy véli, a Moore-törvény még azelőtt el fogja veszíteni az érvényességét, hogy sikerülne megépíteni egy olyan számítógépet, amelynek a teljesítménye egyenértékű az emberi agyéval. A szingularitás ebben az esetben nem tudatot és nem intelligenciát jelent, csak annyit, hogy olyan sok adatot tudnak majd feldolgozni, mint az emberi agy anélkül, hogy tudnák, hogy az agy hogyan működik.

A mesterséges intelligencia egyszerűbb formái viszont lehetővé fogják tenni az emberek számára, hogy többet érjenek el, mint előtte bármikor. Éppúgy, ahogy régen a kalapács és minden egyéb szerszám megjelenése is nagyobb hatalmat biztosított. Az Apple társalapítója abban is szkeptikus volt, hogy egy mesterséges intelligencia valaha is kifejlesztheti-e vagy megértheti-e az intuíciót. Wozniak ugyanakkor elismerte, hogy tévedhet is.

Nem hiszi el azt sem, hogy a járművek elérhetik az 5-ös, vezető nélküli szintet a hagyományos utakon. Különleges, lezárt sávokban és rendszerekben talán lehetséges lesz ez. A 4-es, teljesen automatizált vezetési szint elérése sokkal realisztikusabb, de amíg ez sikerül, addig is több száz kis lépésre lesz szükség. Az autók egyre jobbak lesznek abban, hogy felismerjenek bizonyos mintákat és asszisztens-funkciók segítségével támogassák az embereket. A balesetek számát így lehet majd fokozatosan csökkenteni.

De nem szabad elfelejteni azt sem, hogy igazi robotpilótát még egyik gyártó sem tudott bemutatni, s ez még akkor is igaz, ha a Tesla a saját megoldását így nevezi. De az csupán egy béta verzió. Elég csak arra gondolni, hogy a gépkocsik még a piros lámpákat sem ismerik fel megbízhatóan. Az Apple társalapítója azt javasolta, hogy minden egyes asszisztensfunkciót egy saját kis processzor vezéreljen, amely figyelmeztetést küldhet a sofőrnek, egy centralizált számítógép ugyanis könnyen sebezhető.

"Sajnos az USA-ban van egy negatív tendencia, amelynek lényege, hogy az embereket nem kellően megbecsülni, hanem inkább ellenőrizni akarják. Ez nekem egyáltalán nem tetszik. Nagyon jónak tartom, hogy Európa sokkal többet tesz, például a magánszféra védelmében. S azt is, hogy nem minden azon nagyvállalatok körül forog, amelyeknek pénzük van a törvények befolyásolására. Amennyiben már az óriáscégek szóba kerültek, úgy gondolom, hogy a nyugati vállalatok közül az Amazon kerül majd az első helyre, mert minden területen aktív és ezért megelőzheti az Apple-t - legalább is a tőzsdei értéke tekintetében. Tetszik, ahogy az Amazon például a személyi asszisztensek és az online kereskedelem területén teljesít, s nem szabad elfelejteni az általa kínált felhőszolgáltatásokat sem" - szögezte le Wozniak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TokraFan #174
    Milyen hitről, és milyen szarról beszélsz? Komolyan gondolod, hogy az akkumulátor-fejlesztés megáll a jelenlegi szinten?
    Talán anno a Li-ion akkuk fejlesztésekor is azt szórtad szét a környezetedben, hogy az egy faszság és soha nem fogják megcsinálni, vagyis NiCd forever, ami tényleg szarra se jó?

    Látjuk a gyakorlatban, hogy a Tesla kísérleti rendszere jól vizsgázik. A kapacitás meg csak attól függ, mikor tudunk még jobb akkukat fejleszteni és gyártani. Számos kutatás zajlik jelenleg is.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.11.21. 23:26:57
  • M2 #173
    Miután minden érvelésed hibásnak bizonyult (gyk. megírtuk rá az elég egyértelmű cáfolatot), sok lehetőséged nem maradt, mint feladni, elhúzni és így végre abbahagyni a hülyeség terjesztését.
  • molnibalage83 #172
    kész feladom.
    Minden szart elhisztek, a grid alapelvét sem értitek.
  • TokraFan #171
    Ráadásul a bekerülési költség csökkenne, ha széles körben elterjedne az akku farm koncepció. Ha pedig beérik bármelyik új, fejlesztés alatt álló és olcsóbb gyártási költségű akkumulátor technológia, akkor még tovább fog csökkenni.
  • M2 #170
    Nem drága, 2-3 év alatt megtérül. Atomerőműnél ez mennyi is?
  • molnibalage83 #169
    Ez kb. az egyetlen értelmes funkciójuk, a gyors backup, csak annak meg picit drága ekkora kapacitás cirka 100 millió USD-ért...
  • M2 #168
    "anélkül is megoldhatóak a még a nagy, nemhogy a kis szabályozási gondok"

    Nem oldhatóak meg. Nincs eszköz, aminek olyan gyors a reakcióideje, mint az akkucsomagnak.
    Itt egy gyakorlati példa, amikor 140 ms alatt beavatkozott és megmentette a gridet, mutass már egy erőművet, ami ilyen gyorsan beindul. Képtelenség.

    https://cleantechnica.com/2017/12/27/tesla-grid-storage-battery-reacts-record-time-power-outage/

    "On December 14, the Loy Yang coal power plant — one of the largest in Australia — suddenly went offline. In an instant, the grid shed 560 MW of electricity, enough to power 170,000 homes. 600 miles away, the Hornsdale Power Reserve battery system, as the Tesla system is officially known, kicked in within 140 milliseconds. It reacted so quickly, in fact, that the local grid operator was unable to measure the response time accurately. 100 MW of power suddenly surged into the grid, buying valuable time for other power sources to come to the rescue. Utility customers were largely unaware that anything unusual had happened. That’s how good grid batteries work."
  • ManfredMacx #167
    Hol törik le a görbe te észlény?
    Olyan egyenesen megy fel mint a cövek.

    "Paks 30 perces termelése sincs"

    Azt nem fogod fel a csökött agyaddal, hogy:

    1, attól hogy tagadod az exponenciális növekedést, az még létezik
    2. ha exponenciálisan növekszik, akkor a "tűhegynyi" rész majd nem tűhegynyi lesz?

    Elemi matematika megvan?
  • TokraFan #166
    Egyrészt, apafej a te tudod kicsodád valaga, másrészt baromságokat beszélsz folyamatosan.
    Elmélkedsz itt a légből kapott konzervatív hitvilágod alapján, okosabbnak képzelve magad mindenkinél, miközben a gyakorlatban...
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.11.20. 15:41:34
  • M2 #165
    Hja, így már mindent értek, kedvedre mazsolázgatsz a tények között, ami nem tetszik, azt kidobod. Így-így okos, jó hívő vagy, simi a buksidra! :-)