Berta Sándor

A számítógépek nem fognak önálló döntéseket hozni

Az embereknek aligha kell a munkahelyeik elvesztésétől tartaniuk.

Érdekes álláspontot képvisel Bob Lord, az IBM digitális ügyekért felelős vezetője és egyben fő digitális stratégája abban a kérdésben, hogy a robotok elveszik-e az emberek munkáját vagy sem. A menedzser ugyanis úgy vélte, hogy a munkahelyek megváltoznak majd az algoritmusok vagy a mesterséges intelligencia miatt, de nem fognak elveszni. A szakember hozzátette, hogy a számítógépek és robotok hosszú távon biztosan nem veszik majd át az ellenőrzést, s nem fognak önálló döntéseket hozni. A mesterséges intelligencia tekintetében pedig még nagyon távol vagyunk attól, amit Hollywood bemutat nekünk.

Lord hangsúlyozta, hogy megérti azt a félelmet, amelynek lényege az, hogy a mesterséges intelligencia elveheti az emberek munkahelyeit, azonban szerinte azok, akik a technológiával kapcsolatba kerülnek, uralják majd azt és nem pedig az fogja uralni őket. A cégek személyzeti részlegei a jövőben számos feladat elvégzése alól mentesülnek majd, ilyen lesz például az új alkalmazottak kiválasztása, amelyet a szoftver fog elvégezni. De továbbra is az emberek hozzák majd meg a végső döntéseket. Ugyanez lesz igaz az orvosok esetében is: a programok fogják átkutatni az anyagokat, de a végső döntést az emberek hozzák majd meg.

"Az embereket meg kell ismertetni az informatika alapjaival, hogy képesek legyenek kezelni az ilyen feladatokat. Mi a szakképzetlen munkatársainkat is meg akarjuk ismertetni a szoftverekkel, mert ez is egy lehetőség arra, hogy elkerüljék a munkanélkülivé válást. Egyetlen vállalat és ágazat sem kerülheti el a digitalizálást és annak hatásait, s nem ismerek egyetlen olyan aktuális üzleti modellt sem, amelyik ne profitálna a programokból és azok használatából. Egy kis denveri kávézó például QR-kódokat nyomtatott a csészéire, amelyek segítségével bárki láthatja, hogy az általa fogyasztott kávét ki termesztette. De a technológia előretörésével egyetlen régi üzleti modellnek sem kell törvényszerűen eltűnnie. Ráadásul mindig lesz hely mind a két oldal számára. Egyesek például limuzinokat fognak vásárolni a kereskedőknél, míg mások autómegosztó szolgáltatásokat használnak majd" - szögezte le végül a menedzser.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #8
    "Ha nem így lenne.. hogyan lehetséges az, hogy az ember olyan dolgokat csinál, tesz, amiről ő is nagyon jól tudja, hogy értelmetlen.. rossz, nem kellene azt tennie.. nem szolgálja az érdekét. Vagy esetleg KÁROS következményei vannak. Nem igaz az az állítás, hogy az ember autonóm élőlény ..minden körülmények között."

    Tudatosan nem hozunk rossz dontest, legalabbis ugy hogy elore tudjuk az rossz dontes. Aki igen, az enyhen hulye vagy enged a kulso nyomasnak, de akkor az nem onallo dontes.

    Huzalolzva csak a reflexiv es par hasonlo alacsony szintu kor van, de ezek is felulirhatoak tudatosan, csak eszmeletvesztes utan all vissza a huzalozott mukodes.

    Minden mas egy eleg bonyolult ontanulo neuralis matrix rendszer eredmenye. Szamitogepek eseten is lehet ilyet letrehozni, csak egyelore annyira butak, hogy ez meg nem tunik tudatosnak, mert nagyon alacsony a rendszerek tudati szintje.

    Egyebkent a hibasan viselkedo neuralis matrixot ugy tartjuk, hogy hibasan tanitottak (tehat az adat vagy a tanitasi celfuggveny volt hibas). Valahol ez a hibasan viselkedo emberre is igaz. Mindketto felelossegre vonhato, jellemzoen ujratanitassal 'buntetik' vagy amennyiben torvenyileg van ra mod torlik.
  • overseer-7 #7
    még annyit el szeretnék mondani..
    A mesterséges intelligencia egy olyan dolog mint az írás és mint a pénz.

    Az írás és a pénz erősebbé és hatékonyabbá teszi a hatalmat.
    A hatalom természete olyan, hogy az általa uralt erőforrásokat HASZNÁLJA... felhasználja, kihasználja. Legyen az EMBER, állat, nyersanyag, energia.
    A hatalom számára minden eszköz.

    Ha nem veszítjük majd el a munkánkat a jövőben, és a teljes körű automatizálás végbe fog menni. Annak csak az lehet az oka majd, mert a hatalom úgy döntött, és úgy szervezte meg a gazdasági és ipari élet körülményeit, hogy az ember számára is helyet biztosít abban.
  • overseer-7 #6
    A számítógép soha nem hoz rossz döntést.
    Az program semmi mást nem csinál.. mint utasításokat hajt végre.
    A felelősség mindig a programot tervező és megíró szakembereket terheli... és a program futásának alapjául szolgáló információkat.

    Rossz, helytelen információk alapján egy tökéletesen megtervezett program sem képes helyesen dönteni.

    A számítógép nem tehető felelőssé semmilyen döntés meghozásáért sem.
    A számítógépes program az MI.. csak annyit tesz lehetővé, hogy előre hoz egy döntési szituációt az ember számára.

    A számítógép semmi mást nem csinál, csak adatokat mozgat egyik címről a másikra.. értékeket kezel.. összehasonlít, összead, szoroz.. negálás, bit eltolás.
    Ciklusokat futtat.. feltételes utasítások alapján átadja a vezérlést egy adott utasítás sorozatnak.
    Ennél többet nem nagyon tud a számítógép.

    Az emberek készíthetnek olyan információ ÉS utasítás halmazt.. ami olyan hatást.. benyomást tesz, hogy a gép tudatos döntést képes hozni.

    Attól tartok, hogy az emberi agy is.. hasonló módon működik. Sokszor csak az öntudat.. a tudatosság látszatát kelti.. miközben valójában BEHUZALOZOTT.. determinált GONDOLKODÁSI és VISELKEDÉSI sémáink és mintánk alapján hozunk döntést és cselekszünk.

    Ha nem így lenne.. hogyan lehetséges az, hogy az ember olyan dolgokat csinál, tesz, amiről ő is nagyon jól tudja, hogy értelmetlen.. rossz, nem kellene azt tennie.. nem szolgálja az érdekét. Vagy esetleg KÁROS következményei vannak.

    Nem igaz az az állítás, hogy az ember autonóm élőlény ..minden körülmények között.
  • NEXUS6 #5
    Döntés az újszerű kihívásra adott kreatív válasz? Vagy az is, amikor rutin problémára egy összetett kibernetikus rendszer sztenderd eljárással reagál?
  • M2 #4
    Nagyon sok helyen már most is az van, hogy amit a számítógép "mond", azt tekintik a szentírásnak és rengeteg energiába kerül őket meggyőzni egy-egy számítógépes tévedésről. Pont nem azt látom, mint amit ez a fickó vizionál.
  • molnibalage83 #3
    De az emberek döntötték el a szoftverek keretrendszereit. Az, hogy mekkora működési tartománya van egy SW-nek, azt a program készítője határozza meg.
  • kvp #2
    Az a gond, hogy nem csak a jovoben fognak a programok donteseket hozni, de mar ma is azt teszik. Most nem az egyszeru es buta rendszerekrol beszelek, mint pl. egy lift vagy egy automata metro, hanem pl. az automatizalt tozsdei tranzakciokrol. Emberek helyett dontenek a szoftverek es ugy vannak beallitva, hogy az emberek mar csak utolag latjak a dontesek kovetkezmenyeit. Es ez nem a jovo, hanem a jelen.

    Ezek utan szep amit mond, csak eppen mar reg tulleptunk az ember mindig ellenoriz fazison.
  • Zulu12 #1
    "Mi a szakképzetlen munkatársainkat is meg akarjuk ismertetni a szoftverekkel"

    Windóz, Offísz meg Wőrd :P Szörfözzük a neten tetyák :P startlapjatekok.hu :3
    Utoljára szerkesztette: Zulu12, 2018.10.08. 10:43:26