Berta Sándor

Járműmegosztás nélkül káros lesz az önállóan közlekedő autó

Mivel kényelmes lesz, az emberek többet autóznak majd és még tovább nő a városok mérete, a tömegközlekedés viszont páriává válhat.

Az autonóm gépkocsik a közeljövőben elterjedhetnek, azonban ez a folyamat nem csupán pozitív dolgokat fog magával hozni. A Leedsi Egyetem és a Bécsi Műszaki Egyetem szakemberei azt vizsgálták, hogy milyen következményekkel jár majd ez a folyamat. A negatívumok között említették, hogy az egyes személyek által járművekkel megtett kilométerek száma nő majd, a tömegközlekedésre nyomás fog nehezedni és folytatódhat a városok terjeszkedése. Ahhoz, hogy mindez ne következzen be és az autonóm autók elterjedése sikertörténetté válhasson már most meg kell teremteni a politikai keretfeltételeket.

Günter Emberger, a Bécsi Műszaki Egyetem Közlekedéstudományi Intézetének professzora elmondta, hogy az önállóan közlekedő közúti járművek esetében a 2030-as évektől lehet arra számítani, hogy több ilyen autó fog közlekedni az utakon, mint emberek által vezetett gépkocsi. Emberger kiemelte, hogy az önállóan közlekedő járműveknek kétségkívül sok előnyük van, például megnövelhetik az utak szállítási kapacitását, csökkenthetik a dugók kockázatait és ezáltal hatékonyabbá tehetik a forgalmat. Ugyanakkor a negatív hatásokkal is foglalkozni kell: az autók használata hirtelen mindenki számára elérhetővé válik, még akár a gyerekeknek is, ezáltal a gépkocsik még erősebb vetélytársai lesznek a tömegközlekedésnek.


Ha az autonóm közlekedéshez nem társul autómegosztás, akkor még több jármű lesz az utakon, mert több ember hosszabb ideig fog ülni a kényelemben

Emberger meggyőződése, hogy az autonóm járművek minden szempontból meg fogják változtatni a mobilitás kérdésének kezelését, ezért már most gondolkodni kell azon, hogy milyen hatással lesz a közelgő mobilitási forradalom az emberek életére. A jelenségre politikailag kell reagálni, a közlekedéstervezésben éppúgy, mint a térelrendezésben, a parkolóhelyekkel való gazdálkodás és az adózási intézkedések területén.

A projektben részt vettek még Anthony May és Simon Shepherd, a Leedsi Egyetem két munkatársa, valamint Paul Pfaffenbichler, a Bécsi Természeti Erőforrások Egyeteme kutatója. A négy szakértő számítógépes modellek segítségével számolta ki, hogy az egyes paraméterek miként hatnának egymásra. A számítógépes modelljeik számításai alapján az egyes személyek által megtett kilométerek 30-40 százalékkal is nőhetnek. Ezzel párhuzamosan a tömegközlekedési eszközökkel, illetve a gyalog és kerékpárral megtett távolságok 5-20 százalékkal csökkenhetnek. Az eredményeket ugyanakkor komoly mértékben befolyásolják majd, hogy az emberek saját autókkal fognak rendelkezni vagy a gépkocsijaikat közösségi felhasználására elérhetővé teszik majd. Az utóbbiak esetében ugyanis a következmények kevésbé drasztikusak.

Persze a mai szemszögből nem lehet egyszerű megoldást javasolni, de a lehetséges hátrányokon és kockázatokon akkor is el kell gondolkodni, ha az emberek a jövőben szeretnék e fejlesztések hátrányait kiküszöbölni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #27
    Az automegosztassal egy nagy gond van. Aki megengedheti maganak, hogy ne ossza meg az nem fogja megosztani. Ha eleve olyat vesz (valami olcso kinait a tescobol), ami eppen csak ot ki tudja szolgalni, akkor nem is tudja megosztani.

    Aki viszont rakenyszerulne hogy megossza az miert is venne sajat autot? Majd berel egyet a megosztottak kozzul, foleg ha van jobb befektetes mint autot uzemeltetni. Ez nagyon rovid ido alatt eltolja a piacot a ceges tulajdonu, megosztasra tervezett kocsik iranyaba. Ezeket hivjak egyebkent taxiknak.

    Tehat szerintem ket irany lesz, az olcso de gyenge elektromos autok a mindenkinek sajat autot iranyba viszik a piacot, mig a megosztas lehetosege a nagy taxivallalatok iranyaba. Plusz akinek egyikre sem lesz penze, az marad a tomegkozlekedesnel.

    Magam reszerol vagy lehet egy akarmilyen gyenge, de 100%-ban sajat hasznalatu kocsim (lehetoleg azert elfogadhato meretu csomagterrel) vagy hivok egy taxit ha kell, esetleg felszallok az elso arra jaro jarmure ha nincs nallam csomag. Ha meg befektetest keresek, akkor az a megterules alapjan lesz, nem azert hogy segitsem a megosztott autot mukodteto fuvarszervezo taxis ceget sajat toke befektetesevel. Az ember nem cselekszik az erdekei ellen es a megosztott auto mukodtetese csak ceges nagyvallalati (azaz taxis) keretben eri meg anyagilag.

    ps: Egyebkent a parkolasi gondokat leszamitva nincs kulonbseg N db elektromos auto fogyasztasa vagy egy N-szer annyit futo megosztott auto fogyasztasa kozott. Meg az eloallitasuk sem jelentosen dragabb, mert elektromos eszkozok eseten az N-szeres varhato futasteljesitmeny jellemzoen N-szeres arat is jelent. Csak es kizarolag a parkolasi problema jelenthet gondot, de elektromos autok, foleg automatikusan parkolo es visszajovo elektromos autok eseten a fold alatti kis helyigenyu tarolas meg akar regi varosokban is kiepitheto.

    Igazabol nincs semmi okunk arra, hogy a letezo mukodesi modellek megvaltozzanak, se gazdasagi, se tarsadalmi. Ha olcsobb lesz, tobb ember engedheti meg maganak. Akkor lesz olcsobb ha a technologia fejlodese miatt a tobb auto nem jar extra koltseggel. A ket folyamat minden helyzetben megtalalja az idealis ar pontot es ezzel a sajat autok/taxik/tomegkozlekedes aranyat.
  • fonak #26
    Most is van ilyen, Renault Twizy a neve, persze nem önvezető, de elektromos, konnektorról tölthető. Mókás kis szerkezet. A taxis robot a Total Recallban volt, nem?
  • csicso82 #25
    Ha az elektromos autók -akkutechnológia vagy valami spéci üzemanyag pl. hidrogén - meghajtással és hozzá mondjuk a magasan fejlett önvezető autó koncepció szerintem simán eredményezheti a maiaknál sokkal kisebb autók megjelenését, akár a SMART FORTWO-nál is kisebb autókét. 1-2 személyes kocsikat, egy villanymotor jóval kisebb mint benzienes társai, egyszerűbb is.
  • csicso82 #24
    Ez inkább a Taxiknak fog betenni, sajnos rossz hírem van a taxisok számára: el kell menni dolgozni! :)

    Emlékszem a 6-ik napon c. Schwarzi filmre amikor a taxis robot volt.
  • dyra #23
    Nagy városokban teljesen jól fog működni ez a koncepció. Kis városokban vidéken viszont nehezen tudom elképzelni.

    Nagy városokban előbb utóbb ki lesznek tiltva a nem önvezető elektromos autók. A parkosított sétálóutcás modern városokba egyszerűen nem fér bele az emberke a kocsijával. Mint ahogy most is kb a pofátlanság határát súrolva az új gazdagok a 15 litert (van ami inkább 20 - 25) zabáló terepjáróikkal nyomják az arcunkba a tüdőrákot okozó szemetet.

    Vidéken más a helyzet. Egyrészt kisebb jóval az a réteg ami ezt igénybe venné másrészt az emberek másképp élnek több olyan "hobbi" projektjük van amihez kell a kocsi (pl a birtokra kijárni). Ott lassabb lesz a folyamat.
  • hawkie22 #22
    Pontosan, én se adnám fel ezt a részét a dolognak. Sokszor még nyaralni is autóval megyünk repülö helyett (ha az adott tervezett üdülöhely legkésöbb 10-12 óra autózással elérhetö), mert 1. több csomagot tudok magammal vinni (két gyerekkel nyilván van egy csomagmennyiség, aminek mindenképp jönnie kell :) ), 2. mobilabb vagyok az üdülöhelyen, nem kell jármüvet bérelnem, a reptérröl nem kell buszra/taxira/vonatra várnom és akkor és oda megyek az autóval ahova és amikor akarok.
    A másik dolog, mivel olyan állásom van, ami rengeteg utazással jár és idöre kell ott lennem, esetenként reggelente 150+ km-t utazva, ami pl. esetemben hajnali fél 4-es indulást jelent, nem lenne se tömegközlekedéssel, se taxizással és szvsz se carsharing-gel megoldható. Überrel meg pláne. Inkább én okozzam a balesetet, ha már történik, minthogy beüljek valaki mellé hajnali fél ötkor, akit nem is ismerek, azt az út alatt meg fának hajt, mert mondjuk csak 3 órát aludt, viszont tovább überezik, mert kell a lóvé.
    Kösz, de inkább nem. Megtehetem, hogy saját autót tartok fenn (söt, a feleségem autóját is én fizetem, a gyerekek miatt kell két autó, mivel a munkám miatt pont akkor nem vagyok még/már otthon, amikor a picik a bölcsibe/oviba mennek, ráadásul többnyire 2-3 napot nem vagyok otthon egyszerre, így valahogy páromnak is mennie kell melózni), pár évente cserélhetem, ha jónak látom és egy pár éve leszoktam a használt autók vételéröl is.
  • duke #21
    Nagyon erdekes, hogy milyen uj tarsadalmi, gazdasagi allapotok, egyensulyok alakulnak ki. Auto megosztas lesz, vagy nem, es meg a kutyaknak, gyerekeknek, vakoknak, mozgasserulteknek is, sajat autoja lesz. Vagy ossze vissza orszagonkent eltero vegyes rendszer, illetve olyan eszement megoldas, ami most meg eszunkbe sem jut, es ha eszunkbe jutna, akkor pedig gondolni sem akarnank ra.
    Ki gondolta volna, hogy a kezdetben megfizethetetlen luxus mobiltelefonalas, napi 24 oras szenvedely, es kenyszerbetegseggel egyenerteku fosbukozasa fajul ? Legalabb is hulyeknel.
    Lesz par vadhajtas a hasznalatot illetoen az biztos.

    Utoljára szerkesztette: duke, 2018.10.28. 19:29:37
  • fonak #20
    Fel fogja adni, ha anyagilag lehetetlenné teszik a többség számára a saját jármű fenntartását.
  • NEXUS6 #19
    Tegyünk különbséget az életérzés és az életmód között. Az amit a marketing dumával kb. ua termékre ráaggatnak, az az életérzés. Vegyél Cocacólát, Ájfont, akármit, a marketing, a szolgáltatások adnak egy pluszt, amit vagy hajlandó vagy megfizetni, vagy nem.
    De attól hogy Coke-ot iszol nem leszel pl egészségesebb, mintha Tecsógazdaságos kólát innál.

    Az életmódbeli különbség azonban van a saját kocsi, vs tömegközi/autósharing/bekéretdszekedés/bicózás viszonylatában. 20 évig az utóbbit csináltam, kb 8 éve van saját kocsim. A hipszter életmód lehet hogy fiatalosabb, de általában az utazást jobban meg kell szervezni, legtöbbször tovább tart, nagyobb gond. Plusz nagyobb csomagok szállítása még extra problémát is jelent. Az utazás sokkal kevesebb élményt, sokkal több gondot jelent.
    Saját autó függetlenséget, extra idő megtakarítást, szabadon megválasztható indulási időt, kényelmes szállítási kapacitást jelent. Gyak életmódbeli különbséget. Persze sokkal, de sokkal több pénzért és alapvetően városon kívül.
    A jelenlegi autótulajok 90%-a ezt nem fogja feladni.
  • M2 #18
    Nem az én ötletem, a Tesla Model 3 és az egész Tesla infrastruktúra erre van kiépítve.

    A vásárló pénzére szükség van, cserébe kap egy szabad döntést, hogy részt akar-e venni az egész megosztásos buliban, vagy megtartja az autóját kizárólag saját használatra.
    De értem mire gondolsz, hogy vehetne részvényt is. Ez azért más.