Berta Sándor

A mesterséges intelligencia oldhatja meg az emberiség nagy kihívásait

A technológiának az embereket kell szolgálnia és alapvetően átláthatónak kellene lennie. Dublinban beszélgettek egymással a technológiával kapcsolatos etikai és kulturális kérdésekről az IT-cégek vezetői.

"A mesterséges intelligencia meg fogja változtatni a betegségek kezelési módját éppúgy, mint a jövőbeli munkahelyeinket. Már most is sok olyan mesterséges intelligencia projekt van, amelyek segítenek az embereknek. Az adatelemzésekkel növelhető például a mezőgazdaság produktivitása, emellett feltehető az a kérdés, hogy elegendő élelem termelhető-e a világ teljes népességének. A technológia az emberiség érdekeit szolgálva megoldhatja a legnagyobb kihívásokat, például az élelmezés biztosítását, a gyógyszerek fejlesztését vagy megakadályozhatja a betegségeket a jobb előrejelzések elkészítésével" - jelentette ki Julie Brill, a Microsoft alelnöke a dublini Data Summit nevű rendezvényen.


A menedzser ismertette eddigi projektjeiket is, például kifejlesztettek egy fordítóalkalmazást a nagyothalló személyek számára. A szoftver képes szöveget felolvasni, így az érintettek ugyanolyan tanulási és egyéb lehetőségekkel élhetnek, mint az egészséges emberek. A program nem csupán azt a célt szolgálja, hogy felolvassa a különböző tartalmakat, hanem azt is, hogy az érintettek más nagyothalló személyekkel kommunikálhassanak. Ezáltal sikerül áttörni a kommunikációs akadályokat és erősíteni az esélyegyenlőséget.

Az Emma nevű projekt keretében egy digitális toll segít a Parkinson-kóros embereknek, akik így a technika segítségével újra írhatnak, mert az eszköz kiegyenlíti a Parkinson-kórra jellemző remegő mozdulatokat. A Microsoft dolgozik az Eye Control nevű funkción is a Windows 10-hez, amely a megfelelő hardverekkel ötvözve lehetővé teszi, hogy az amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS, erre hívta fel a figyelmet a jeges vödrös kampány) szenvedő betegek a digitális készülékeket a szemeikkel használhassák.


Brill úgy vélte, hogy ha lehetőség is van olyan gépek megtervezésére és létrehozására, amelyekkel gyorsabban elvégezhetők bizonyos dolgok, akkor is ragaszkodni kellene ahhoz, hogy mindezt csak "gyakorlás" után lehessen megtenni. A társadalomnak át kell gondolnia, hogy ki profitálhat a mesterséges intelligenciából, miként lehetne megvédeni a magánéletet és hogy mit lehet tenni a technológiára épülő rendszerek elfogultsága ellen. A legfontosabb, hogy az emberiség olyan mesterséges intelligencia rendszereket építsen, amelyekben megbízhat, s a bizalom csak akkor működhet, ha az emberek szerepelnek az első helyen. A technológia ugyanis soha nem helyettesítheti az embereket, hanem támogatnia kell az emberi tehetséget és képességeket.

A Microsoft hat etikai elvre épít az új mesterséges intelligencia technológiák fejlesztésekor. A hat elv közül kettő az átláthatóság és a tisztesség; minden embert méltósággal és tisztelettel kell kezelni, s meg kell védeni az előítéletekkel szemben. Az átláthatóság ugyanakkor nem azt jelenti, hogy minden termék forráskódját hozzáférhetővé kell tenni, hanem azt, hogy a felhasználók láthassák, hogy egy számítógépes rendszer miként jut el egy bizonyos döntés meghozataláig. A mesterséges intelligencia rendszereken dolgozó cégeknek kötelezettséget kellene vállalniuk arra, hogy betartanak bizonyos etikai alapelveket. Az önszabályozás még mindig jobb, mint az állami szabályozás.


Arról is kell beszélni, hogy mit tegyen meg a technológia az emberek számára, és ebben a párbeszédben a nagyvállalatokon kivül részt kellene vennie a különböző civil szervezeteknek is. A European AI Alliance már folytat vitákat ebben a témában. Barry O'Sullivan, az Európai Unió mesterséges intelligencia testületének képviselője kifejtette, hogy bárki szót kaphat a kérdésben és elolvashatja vagy kommentálhatja a bizottság fehér könyvét. A céljuk az, hogy minél többen vegyenek részt a folyamatban és a döntéshozatalban. A szakember hiszi, hogy kidolgozhatók jó példák a mesterséges intelligencia alkalmazására, amelyekkel egyúttal megmutatható az is, hogy miként lehet egy előítéletek nélküli mesterséges intelligencia rendszert létrehozni.

Brill leszögezte, hogy természetesen érthetők az emberek félelmei a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, hiszen az új technológiák mindig munkahelyeket veszélyeztettek és szüntettek meg. De végül mindig kiderült, hogy ezek a dolgok több munkahelyet teremtettek, mint amennyit megszüntettek. Amennyiben sikerül egy tisztességes szabályok alapján működő mesterséges intelligenciát megalkotni, akkor nem lesz miért aggódni. A lényeg, hogy az emberiségnek a saját kezében van a sorsa és csak rajta múlik, hogy mit tesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)