Szekeres Viktor

Lekerült a premierek közül A galaxis őrzői 3

A Disney bizonytalan időre elhalasztotta a GOTG3 premierjét.

A The Hollywood Reporter arról értesült, hogy a Disney stúdió halasztja az eredetileg 2020. május 20-i premierre kiírt Marvel-filmjét, A galaxis őrzői 3-at. Ennek oka természetesen az, hogy a folytatás konzervatív erkölcscsőszök miatt elvesztette rendezőjét, James Gunnt, akinek az utódlásáról még mindig nem született döntés, és így vélhetően nem sikerül majd tartani az eredeti céldátumot, hiszen az új film elég sok előkészületet fog igényelni.

Egyesek számára minden bizonnyal megnyugvást fog jelenteni a tény, hogy a Disney-nél mégsem minden a profitról szól, hiszen a stúdió azzal, hogy nem vette vissza a színészek, valamint a Marvel Studios kampánya ellenére sem Gunnt, minden bizonnyal több száz millió dollárt fog veszíteni, hiszen az új felállással kizárt, hogy a sorozat olyan sikereket arasson, mint korábban.

Bevétel tekintetében az első film Amerikában 333 millió dollárig jutott el, míg a második 390 milliót szedett össze, ami szép növekedés. Amerikán kívül is rápakolt a folytatás az első részre, hiszen 474 millióig jutott el, szemben a korábbi 440 millióval.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #8
    A Disney, ami arcizomrandulas nelkul alkalmazott anno 1 pedofiliaert, kiskoru megrontasaert es gyerekporno birtoklasert elitelt rendezot..az enyhen szolva is hiteltelen es inkabb lapitson, mint szar a gazban.....Se kutyam, se macskam ez a Gunn, de pont a Disney ugyan ne arcoskodjon mar ilyen ugyben...
  • wraithLord #7
    Gondolom nagyobbat buknak, ha megtartják Gunnt. Ki tudja, ezek mi a lósz@rt csinálnak a háttérben. A Disney sem a jóságos tündér, sőt a klasszikus full lelkiismeret-mentes kapitalista cégműködés egyik iskolapéldája...

    Szerintem a GotG egyike a kevésbé rossz képregényfilmeknek, szóval kár, hogy pont az feneklik meg, ami ugyan szintén nem jó, de legalább magát nem komolyan vevő, akár szerethető rossz mainstream film kategória.
  • ostoros #6
    Idióta barom vagy.
  • Jawarider #5
    a fos 2. rész után nem csodálkozom
  • asgh #4
    "az infinity után úgy volt, hogy mindenki aki meghalt halott marad"

    Erről valami forrás? Vagy csak a szokásos redites theorycraft?
  • Ender Wiggin #3
    értem én, hogy frusztrált kisemberként mindig a lehetőséget keresed, hogy beleköss minden kommentelőbe, de a hosszú tiráda ellenére a lényeget nem sikerült megragadnod. az infinity után úgy volt, hogy mindenki aki meghalt halott marad. ehhez képest már fejlesztési fázisban van szinte minden olyan hős újabb szólófilmje, aki meghalt. nem is beszélve a galaxis őrzőiről.
    legyen szép a napod, és ne húzz túl szoros alsóneműt!
  • kalapos01 #2
    A pénzről. Meg a rajongókról. De a jó az egészben, hogy amikor te elkezdesz dolgozni, akkor nem a pénzről fog szólni.

    Tényleg, ha nem hoznák vissza, akkor azt mondanád, hogy "Je, nem a pénzről szól!"? De csúf dolog, ha egy vállalkozás pénzt akar keresni. De nem mindegy, hogy minden áron minél többet, vagy mondjuk tartják magukat egy elvhez és azt mondják, hogy "inkább veszítünk pár száz milliót". Ez azért elég WTF, erre nem hiszem, hogy sokan számítottak volna. És itt nem arról van szó, hogy gyilkolt volna az illető, hanem kvázi elég ártatlanról. Ha ennyi után lazán buknak csillagászati összeget, akkor...

    Nyilván visszasírhatod a kommunizmust, meg a téeszeket, és reklámozhatod, hogy tufa vagy, és hisztizhetsz amiatt, hogy miért csinálnak még mindig filmeket, de egy titkot azért elárulok: nem az volt a timeline, hogy megölték az összes hőst, utána meg rájöttek, hogy nekik kell a pénz, és inkább mégsem. Ugye nem hitted ezt? Csak mert előre lehetett tudni, hogy lesz folytatás, és sok-sok más film is a hősökkel. Ők meg úgy döntöttek, hogy most ezzel a sztorival vezetik fel az új részeket.

    Még egyszer, mert tényleg megzavarhatott egyeseket, akik élnek-halnak az ilyen filmekért, mint te: ez előre így volt tervezve, nem a siker miatt lesz folytatás. Mert, ha így lenne, akkor még jogos is lehetne a picsogás. Ja, és nem haltak meg a színészek sem.
  • Ender Wiggin #1
    mivel a rózsaszínű maci által megölt összes hőst visszahozzák, végülis mégis csak minden a pénzről szól...