Gyurkity Péter

Fotón látható a Galaxy Note 9

A Samsung új zászlóshajója többek között a színek terén újítana.

Azt már tudjuk egy ideje, hogy a Samsung augusztus elején, saját rendezvényén rántaná le a leplet új csúcskategóriás phabletjéről, ez a fontos esemény pedig már nagyon közel van. Most újabb felvételek láttak napvilágot, ezekből pedig további következtetéseket vonhatunk le.

A külső források által megszellőztetett állítólagos poszterek és egyéb anyagokat ábrázoló fotók egy olyan méretes készüléket mutatnak meg nekünk, amely első látásra nem sokban tér el az előző generáció képviselőjétől. Ez nem jelent óriási meglepetést, azt már eddig is sejtettük, hogy itt nem kerül sor forradalmi változásokra, a képek és az egyéb értesülések azonban arra utalnak, hogy a cég eltérő színeket alkalmazna a telefon és az S Pen párosa tekintetében. A poszteren például egy kék színben pompázó telefon jelenik meg, amelyhez egy élénk, citromsárga toll csatlakozik, ez pedig némileg szokatlan húzás, bár érdemes megjegyezni ezzel kapcsolatban, hogy a Galaxy Tab S4 hasonló kiszivárogtatott képein ez nem jelenik meg.

Bárhogy is legyen, néhány egyéb módosításra számíthatunk, így például egyértelműnek látszik a hátoldali ujjlenyomat-olvasó középen való elhelyezése, amelyhez felül a vízszintes elrendezést megtartó iker-kamera és annak szenzorjai csatlakoznának. A kamera egyes hírek szerint azért maradt vízszintes, mert a gyártó egy nagyobb, kereken 4000 mAh-s akkumulátort akart elhelyezni a burkolat alatt, bár ezt persze majd csak a hivatalos bemutató alatt vagy ezt követően igazolhatjuk vissza. Erre már augusztus 9-én sort kerítenek, a Samsung Unpacked alatt számíthatunk a szokásos bejelentésre, amelyből a legtöbb hardveres részlet is kiderül majd.

Ezt követi majd a piacon való megjelenés, amely a tervek szerint augusztus 24-től indul majd, némileg megelőzve az Apple bejelentését és készülékeik piaci rajtját. A pontos menetrendet és a hivatalos árakat még nem ismerjük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!