Gyurkity Péter

A Samsung is lecsupaszított Androidot tesztel

Ez azonban egyelőre kizárólag a cég Android Go okostelefonján jelenhet meg.

Az Android Go program fokozatos terjeszkedéséről, az újabb gyártók csatlakozásáról mi is többször hírt adtunk, a jelek szerint most azonban a Samsungon van a sor, amely eddig kitartott saját, házon belül fejlesztett kezelőfelülete mellett. Az olcsó és szerény készülékkel ők is kénytelenek lesznek az eredeti élményt nyújtani a felhasználóknak.

A külsős pletykák szerint a dél-koreai gyártó első ilyen megoldását már jelenleg is tesztelik, Európában például többek között Lengyelországban, Németországban, Ukrajnában, Franciaországban, valamint az Egyesült Királyságban bukkantak már fel a helyi változatok. A telefon az SM-J260 típusjelzést kapta meg, a hardveres specifikációról azonban mindössze annyit tudunk, hogy itt mindössze 1 GB memóriára támaszkodhatunk majd, bár az Universal7570_Go kódnév arra utal, hogy az Exynos 7570 chip alkalmazása mellett döntöttek, amely a cég néhány másik, belépő szintű változatában kapott eddig helyet.

A program feltételeinek megfelelően a szoftveres oldalon az Android 8.1 Oreo Go futna, amely itt is letisztult élmény biztosít, a Google által mellékelt alkalmazásokkal, lásd YouTube Go, stb. A cél egyértelmű, igyekeznek megfelelő teljesítményt nyújtani azon felhasználóknak, akik kifejezetten gyengébb készülékkel is beérik, illetve nem engedhetik meg maguknak a drágább példányok beszerzését. A jelek szerint a program egyre népszerűbbé válik a gyártók körében, bár a nagy áttörés nyilván nem Európában (vagy az egyéb fejlett piacokon), hanem a felemelkedőben lévő régiókban várható.

A Samsung még törölheti a projektet, tehát nincs garancia a hivatalos piaci megjelenésre. Mindenképpen érdekes azonban, hogy most először határozták el magukat a TouchWiz, illetve ma már Samsung Experience néven futó felület elhagyására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Glutamin #2
    Xiaomi-nak vannak hasonló telefonjai, tényleg nagyon olcsón.

    https://mobilarena.hu/teszt/xiaomi_mi_a1_teszt/a_xiaomi_zoldbe_oltozik.html
  • Fefy #1
    Mi lenne akkor ha felsőkategóriás hardvert csinálnának a Go program keretein belül? Talán nem lenne tele mindenféle bloatware sz..al a telefon és így többen vennék meg.
    Én például szívesen vennék egy olyan telefont (akár 6-700 eurós árcímkével is), ami az alábbi paramétereket tudja: FullHD amoled kijelző 5,5" méretben (max 6", de ekkor vékony kávás legyen, de a felbontás is lehet nagyobb, igénytelen notch viszont ne legyen, a falra tudok mászni tőle), valamelyik top cpu, 4-6GB ram, 128+ GB belső tárhely, dual sim + sd kártyás bővítési lehetőség (és nem dual sim vagy sim+sd, hanem 2 sim + sd), wifi ac, nfc, dual kamera, ujjlenyomat olvasó, kapacitív 3 gomb (a soft gombokat hülyeségnek tartom) és full stock android minden előtelepített sz.r nélkül (egyedül egy play áruház legyen rajta, más nem kell).