Gyurkity Péter

Jön a Motorola olcsó telefonja

A cég a Google másik programjához is csatlakozik, egy szerény készülékkel.

Arról nemrég mi is beszámoltunk, hogy a Motorola az Android One program keretein belül is piacra dobna egy új okostelefont, amely ennek megfelelően gyorsan megkapná a szoftveres frissítéseket. Ezzel egy időben azonban egy kifejezetten szerény megoldással is készülnek, amely viszont gyenge hardverrel futna be.

Az amerikai és európai illetékesektől kiszivárgott információk alapján az Android Go támogatásáról van szó, amelyet a tavaly piacra dobott Moto C közvetlen utódjával valósítanának meg. Ez az Android 7.0 Nougat helyett immár az Android 8.1 Oreo, pontosabban az Android Go szoftverrel jelenne meg. Emiatt a hardver sem lesz túl izmos, a hatóságok listáján ugyanis mindössze 1 GB memória, egy alapesetben 16 GB-os belső tároló, egy 2000 mAh körüli akkumulátor, valamint az LTE-elérés szerepel, mégpedig egy 5 és 5,2 hüvelyk közötti kijelzővel, illetve a 147,88 x 71,22 mm-es fizikai mérettel.

A pontos hivatalos típusjelzést még nem ismerjük, itt mindössze a modellszám bukkant fel, amely az XT1920 lesz. Ezt az európai hivatal már jóvá is hagyta, tehát biztosra vehetjük, hogy nem kizárólag az észak-amerikai kontinensen kerítenek sort a megjelenésre, a specifikáció alapján azonban valószínűleg a Moto C2 telefonról van szó, amelynek elődje tavaly ehhez nagyon hasonló hardverrel indult útjára, a már említett korábbi Androiddal – igaz, akkor választhattunk egy 8 és egy 16 GB-os tároló között. A Moto C2 egyébként a múlt hónapban szintén kiszivárgott a világhálóra, a specifikáció nagyjából megfelelt a mostani hírben szereplőnek, de biztosra itt még nem mehetünk ezzel kapcsolatban.

A hivatalos ár nyilván szintén kedvező lesz, itt kifejezetten a vékony pénztárcával rendelkező vásárlókat céloznák meg az új típussal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!