Gyurkity Péter

Hat új Moto-telefon mutatkozott be

A Lenovo a Moto G-, valamint a Moto E-sorozatot is frissítette.

Arról már az év elején beszámoltunk, hogy kiszivárogtak az idei Moto-okostelefonok fontosabb részletei, azóta pedig több képet és egyéb információk is befutottak az egyes típusokról. Most a Motorola hivatalos is bemutatta a fejlesztéseket, így nem maradt több kérdőjel.


A közlemény szerint valóban a Moto G6, G6 Plus és G6 Play jelennek meg a piacon, amelyek ezúttal nagyobb kijelzővel futottak be, hiszen ezek mérete 5,7 és 5,9 hüvelyk. A támogatott felbontás 720p, 1080p, illetve Full HD+, míg a teljesítményről a Snapdragon 427, 450 és 630 chipek gondoskodnak, 2, 3, 4, illetve 6 GB RAM és 16, 32, valamint 64 GB-os tárolók kíséretében. Az akkumulátor érdekes módon a legolcsóbb példányon a legnagyobb, és egyedül ez a típus nem kapott hátoldali iker-kamerát. A szokásos érzékelők és WiFi/4G mellett az Android 8.0 Oreo kapott helyet a készülékeken, míg az árak 160 és 300 euró között lesznek, bár az európai megjelenésre még néhány hetet várnunk kell.


Az E-sorozat tagjai még szerényebb jellemzőkkel jönnek, itt azonban a kijelző 5,2 és 6 hüvely között mozog, a Moto E5 Plus ugyanis ilyen méretes panelt kapott, az E5 Play a legkisebb, míg az E5 maradt az 5,7 hüvelyknél. A képarány az E5 és az E5 Plus esetében 18:9, míg a chipek sorrendben az alábbiak: Snapdragon 425 vagy 427, illetve 435. Ehhez 2 vagy 3 GB RAM, 16 vagy 32 GB-os tároló, az E5 Plus esetében egy nagy, 5000 mAh-s akkumulátor, valamint szerényebb kamerák csatlakoznak. Az olcsó kivitelt jelzi a microUSB jelenléte, illetve az NFC hiánya, az ujjlenyomat-olvasó pedig a régiótól és a pontos modelltől függ majd – a szoftveres oldalon itt is az Android 8 Oreo lesz jelen.


A hivatalos ár Európában az E5 és E5 Plus esetében 150 és 169 euró lesz, az E5 Play árát később közlik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!