Berta Sándor

Májustól fizeti vissza írországi támogatását az Apple

A kaliforniai nagyvállalatnak a harmadik negyedévig kell visszafizetnie a teljes összeget, de az írek nem adják fel, csakazértse akarják a pénzt.

Miután Írország és az Apple megegyezett egy letéti számla létrehozásáról, hamarosan elkezdődhet a korábban kapott 13 milliárd eurós támogatás visszafizetése. Az ír pénzügyminisztérium fontos mérföldkőről beszélt - minderről a Politico számolt be.

A kaliforniai társaság az elmúlt években szinte tökélyre fejlesztette az adómegtakarítási rendszerét és már az 1980-as években a "kreatív könyvelés" egyik úttörőjének számított. Az Apple elsősorban az alacsony írországi adókulcsokból profitált és a "Double Irish with a Dutch Sandwich" becenevű rendszert alkalmazta, amelynek lényege, hogy az üzleteket két írországi leányvállalaton keresztül bonyolította le, így a bevételek egy része adómentesen került az Amerikai Egyesült Államokba.

Az Európai Bizottság tavaly augusztusban jelezte azt, hogy 13 milliárd eurót kell Írországnak visszakérnie az Apple-től. A testület következtetése szerint a szigetország indokolatlan adóelőnyt nyújtott az Apple-nek és ez jogellenes az állami támogatásra vonatkozó európai uniós szabályok szerint, mivel így a gyártó más vállalkozásoknál lényegesen kevesebb adót fizetett. Az európai uniós tagállamnak 2017. január 3-ig kellett volna végrehajtania az Európai Bizottság határozatát. Miután ez nem történt meg, ezért Margrethe Vestager, az Európai Unió piaci versenypolitikáért felelős biztosa októberben bejelentette, hogy az ügyet az Európai Unió Bírósága elé utalták.

Az ír pénzügyminisztérium arra alapozott, hogy még az idén megvizsgálják azt a panaszt, amelyet az ország nyújtott be az európai uniós döntés ellen. (Tehát az ír politikusok azért harcolnak, hogy ne kelljen pénzt kérniük az amerikai óriáscégtől...) Paschal Donohoe ír pénzügyminiszter közölte, hogy arra számítanak, hogy a fellebbviteli eljárás már az ősszel elkezdődik. Az viszont a bíróktól függ majd, hogy milyen hosszú ideig fognak tartani az ügyben a meghallgatások, ráadásul, ha meg is születik az ítélet, mind a két félnek lesz még lehetősége fellebbezni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • felemelő #9
    "Akkor megy az osszeg az eu-nak"

    Merthogy igazából nem is az íreké kellene lennie!
    Az egész EU-ból összeszedett bevételből elmaradt adó.
    Ha nem tudjuk igazságosan szétosztani (az Apple nem adja ki a valós adatokat), akkor a legegyszerűbb lenne a közös költségvetésbe tenni.
  • ostoros #8
    Azért az elég érdekes, hogy a GDP fél százalékát kitevő összeget elutasítanak. Korrupció.
  • ostoros #7
    Kuss.
  • ugh #6
    Erre a normalis reakcio az lenne az eu reszerol, hogy:
    Nem akarjatok a penzt? Ok.
    Akkor megy az osszeg az eu-nak mert behajtjuk kozvetlenul.
    Vagy levonjuk a tamogatasbol amit kaptok.

    "Ha azt kérnénk fizessenek adót, több száz ember elveszítené a munkáját, mert elmenne innen a cég."
    Az emlitett par szaz ember 100000 ev alatt nem fizetne be annyi adot mint amennyit elkummantottak.
    Legyenenek inkabb munkanelkuliek. Meg igy is sokkal olcsobb.

    Ezeket nem ember fosta a vilagra az tuti..


    Utoljára szerkesztette: ugh, 2018.04.27. 10:30:54
  • VolJin #5
    Adják nekem!
  • Sydra #4
    "Jobb, ha az Apple-nél van az a pénz, mint ha kórházakat és iskolákat építenénk..."
    Leírtad az igazságot. Tényleg jobb.
  • M2 #3
    Ezt de szép lenne magánszemélyek szintjére levinni:
    ha a NAV azt kéri, hogy fizessek adót, akkor elveszítem a munkámat és elmegyek innen! :-)
  • Cat #2
    "Ha azt kérnénk fizessenek adót, több száz ember elveszítené a munkáját, mert elmenne innen a cég."
    Más érvem nincs. Korrupcióra gondolni se merek.
  • M2 #1
    "az ír politikusok azért harcolnak, hogy ne kelljen pénzt kérniük az amerikai óriáscégtől"

    Kíváncsi lennék, hogy ezt hogyan kommunikálják le a választóik felé. "Jobb, ha az Apple-nél van az a pénz, mint ha kórházakat és iskolákat építenénk..."