Berta Sándor

Mégsem egyesítik az iOS- és MacOS-alkalmazásokat

Az Apple módosította a korábbi álláspontját az ügyben.

Tavaly decemberben írtunk arról, hogy - a Microsofthoz hasonlóan - az Apple is univerzális programokat szeretne viszontlátni saját szoftverboltjában, így egyesülhetnek az iOS- és MacOS-alkalmazások. Az univerzális appok fogalom a Windows 10 kapcsán került be a köztudatba, a Microsoft ugyanis a korábban szétágazó asztali- és mobilplatformok egyesítését akarta ilyen módon megkönnyíteni, jelentősen leegyszerűsítve a külső fejlesztők dolgát. Ehhez ugyanakkor egységes alkalmazás-programozási felületre lenne szükség, ami lehetővé tenné a külső fejlesztőknek, hogy egyetlen változatot írjanak az adott szoftverből.

Most Tim Cook, az Apple vezetője világossá tette cége álláspontját a kérdésben. A menedzser a The Sunday Morning Heraldnak azt nyilatkozta, hogy nem tartják jó ötletnek , hogy az egyik dolgot felhígítsák a másikkal. Mind a két rendszer, a Mac és az iPad is elképesztően jó. Amennyiben valaki elkezdené a két dolgot összeolvasztani, akkor az azt jelentené, hogy kompromisszumokat köt.

Talán egy ilyen megoldás végül hatékonyabbnak bizonyulna, de a lényeg nem ez, hanem az, hogy az embereknek olyan dolgokat adjanak a kezükbe, amelyekkel megváltoztathatják a világot, kifejezhetik a szenvedélyüket vagy a kreativitásukat. Cook hozzátette, hogy nem hiszi, hogy a felhasználók akarnák a fúziót. Az Apple vezetője végül kiemelte, hogy alapvetően Macet használ a munkája során, míg otthon és utazás közben iPad készüléket, de mindegyik terméket használja és szereti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #5
    Na valaki elolvassa es ertelmezi a forrasokat is?:)
  • Sequoyah #4
    Ezekkel az egyseges appokkal a Microsoft is megbukott. Persze, 2 platform helyett csak 1re kell fejleszteni, de az aztan 3x olyan bolyolult lesz, aranyosan tobb hibalehetoseggel... Csak a konyvelesben mutat jol, es a powerpoint prezentaciokban.
    Az IT sok teruleten eloallnak ezzel az otlettel, de nagyon ritkan van jo vege... Kicsi egyszeru celiranyos szoftvert mindig konyebb fejleszteni es karbantartani.
  • asgh #3
    "Az Apple módosította a korábbi álláspontját az ügyben. Tavaly decemberben írtunk arról, hogy - a Microsofthoz hasonlóan - az Apple is univerzális programokat szeretne viszontlátni saját szoftverboltjában, így egyesülhetnek az iOS- és MacOS-alkalmazások."

    ehhez képest a linkelt hírben:

    "A Bloomberg hírügynökség a cég terveit állítólag jól ismerőkre hivatkozva számolt be arról, hogy a jövőben itt is számíthatunk az univerzális alkalmazások megjelenésével, pontosabban azok kötelezővé tételével."

    Most Cook egyértelművé tette, hogy szó sem volt hasonló tervekről.

    Azaz nem az Apple módosította a korábbi álláspontját az ügyben, hanem a Bloomberg értesüléséről kiderült, hogy ordas nagy kamu, mint a "a cég terveit állítólag jól ismerőkre" hivatkozó információik általában.
    Utoljára szerkesztette: asgh, 2018.04.24. 16:24:49
  • Skylake #2
    "Megváltoztathatják a világot, kifejezhetik a szenvedélyüket vagy a kreativitásukat"

    Elhitetik és folyamatosan besulykolják a csorda összes tagjának (mindenkire értem, aki FOMO-ban szenved, nem csak az Apple-nyájra, erre a generációra), hogy az élet értelme, technológiai kiteljesedésének jelenleg elérhető maximuma egy kijelző bámulása az ébrenlét minden olyan időszakában, amikor az megtehető. Ennek keretében mindenkivel elhitetik, hogy ő egy igazi, sosem volt egyéniség, egy kész, kibontakozásra és alapértelmezetten, alanyi jogon hódításra termett kultúr-hérosz, abból a célból, hogy figyelmük a kijelzőre, és az azt tartalmakkal megtöltő informatikai rendszerre irányuljon, és ez jelentse számukra a legnagyobb szellemi kielégülést, illetve ennek az illúziónak az esetleges repedezésekor, visszavezeti őket ehhez regulációs funkciót is betöltő forráshoz. A kreativitás kiélése lehetővé válik: a gazdag kifejezés illúzióját megteremtve, valójában a rendszerek által megteremtett, végtelenül szabályozott, tömegében végtelenül sematizált, piaci termékké lefokozott kreativitás javak létrehozásával. Ez a mi korunk "Kockája" (https://hu.wikipedia.org/wiki/A_kocka), ahol húzunk még egy réteget a valóságunk elé, azzal hitegetve magunkat, hogy ezzel a valóságunkat változtattuk meg, holott csupán az elé húzott réteget változtatgatjuk - Algoritmus Rezsők lehetőségei és igényei szerint.
  • TokraFan #1
    "az embereknek olyan dolgokat adjanak a kezükbe, amelyekkel megváltoztathatják a világot,"

    Baszki, ezt az ordas lózungot. Már 15éve is nagyon rossz duma volt ez a "megváltoztatjuk a világot" baromásg, de így 2018-ban...? És ez egy top manager?