Berta Sándor

A Palantir is hozzáfért a Facebook adataihoz?

Tovább gyűrűzik a közösségi platform adatkiszivárgási ügye.

A Palantirt 2004-ben alapították és az ügyfelei között egyaránt megtalálható a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is, de a cég az adatértékelési tudását és a szolgáltatásait többek között a bankoknak és a gyógyszeriparnak is felajánlja. A Palantir legnagyobb részvényese Peter Thiel, a PayPal társalapítója, kockázati befektető, aki egyben tagja a Facebook felügyelőtanácsának is. A Palantir eredetileg a PayPal csalás elleni szoftverét akarta felhasználni terrorizmus elleni célokra és befektetési pénzt kapott az In-Q-Teltől, amelyet a CIA hozott létre és nonprofit kockázatitőke-társaság.

A Cambridge Analytica botrányt kirobbantó Christopher Wylie szavai szerint a Palantir szorosan együttműködött a politikai adatkezeléssel és adatszolgáltatással foglalkozó vállalattal. A szakember a brit parlament előtt azt mondta, hogy a felhasznált Thisisyourdigitallife nevű kvízjáték-program fejlesztését eredetileg a Palantir egyik alkalmazottja szorgalmazta. Ráadásul a vállalat munkatársai folyamatosan bementek a Cambridge Analytica központjába, s voltak olyan magas rangú Palantir-alkalmazottak is, akik az adatokkal dolgoztak.

A Palantir reagált a felvetésekre és azt közölte, hogy egyrészt sosem álltak üzleti kapcsolatban a Cambridge Analyticával, másrészt nem is dolgoztak a vállalkozás által megszerzett adatokkal. Wylie erre válaszul megnevezte a projekt kulcsszereplőjét, aki Alfredas Chmieliauskas, a Palantir volt dolgozója. Bizonyítékként bemutatta a férfivel folytatott elektronikus levelezését. Chmieliauskas a LinkedIn-profilja alapján a Palantir üzleti fejlesztéseiért volt felelős. Erre már a Palantir is más hangot ütött meg, de azt sietett leszögezni, hogy a férfi nem a cég nevében cselekedett és a menedzsment csak nemrég tudta meg, hogy az egyik munkatársa 2013-ban és 2014-ben magánjellegű kapcsolatban állt a Cambridge Analyticához közeli személyekkel.

Mint ismeretes, a Cambridge Analytica 50 millió Facebook-profil adatait szerezte meg, s a személyes adatok segítségével kifejlesztett egy módszert, amely Donald Trumpot segítette a 2016-os amerikai elnökválasztás során. Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és elnök-vezérigazgatója beismerte a közösségi platform tévedését és teljes körű vizsgálatot ígért az ügyben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!