Berta Sándor

A fő probléma a Facebook reklám­modellje

Egy szakember azt elemezte, hogyan terjednek az álhírek a közösségi portálon.

Ben Scott digitális szakértő tanulmányozta a Facebook rendszerét és feltűnt neki, hogy bizonyos információk elterjednek, miközben korábban alig figyelt fel azokra valaki, de ennek okára eleinte nem nagyon talált magyarázott. Scott azt gyanította, hogy ez a jelenség a Facebook hirdetési modelljével függ össze, ezért ő és a kollégája, Dipayan Ghosh megvizsgálta azt. A két szakember korábban az amerikai kormánynak dolgozott; Scott többek között Hillary Clinton külügyminiszter digitális tanácsadója volt, míg Ghosh a Facebooknál is tevékenykedett.

"Az alapvető reklámipari probléma az, hogy a piaci szereplők nagymértékben gyűjtik a viselkedéssel összefüggő adatokat és azokkal a politikai hirdetési kampányok keretében vissza is lehet élni. A reklámozók számára ugyanis nincs különbség a cipők vagy a rasszizmus eladása között. A struktúra mind a két esetben ugyanaz: az összegyűjtött adatokat arra használják fel, hogy a felhasználókat csoportokra osszák szét. E csoportok tagjai nagyon finoman szét vannak választva egymástól, többek között politikai nézeteik, képzettségük és hasonló jellemzők alapján. Ez a rendszer segít a hirdetőknek, mert rávehetik az embereket arra, hogy azt tegyék, amit elvileg nem tennének meg."

"A közösségi hálózatok és a klasszikus média között az a különbség, hogy az előbbiek célzottan szólítanak meg bizonyos csoportokat. A klasszikus ajánlatok viszont mindenkihez - vagy legalábbis egy szélesebb közönségnek - szólnak. S mivel például egy tévéreklámnál nem lehet pontosan tudni, hogy a hirdetés kiket is ér el és senkit sem akarnak elijeszteni, így a hirdetők óvatosabbak. Viszont a közösségi oldalakon lévő ajánlatok fel vannak osztva mondjuk 100 alcsoportba és azok tagjai közül senki sem tudja, hogy a többiek mit látnak. A Facebook nagyon sok pénzt fektetett be olyan algoritmusokba, amelyek célja a célzott megkeresések tökéletesítése. Régebben pontosan tudni kellett, hogy kit akar valaki megszólítani és ezt közölnie is kellett az illetővel. Ma már elegendő csak nagy vonalakban megtenni ezt és a Facebook megteszi a többit" - jelentette ki Ben Scott.


A digitális szakértő hozzátette, hogy az embereket megosztó Facebook-tartalmak nagyobb tábort érnek el, miként a szórakoztató vagy polarizáló anyagok is. Ez oda vezet, hogy végül egyre több ilyen bejegyzés jelenik meg azért, hogy a felhasználók az oldalon maradjanak. Az, hogy mindez hová vezet, tökéletesen láthatóvá vált a Cambridge Analytica esetben. A cég megtalálta annak a módját, hogy olyan adatokat szerezzen, amelyekkel manipulálni tudja az embereket és a társadalom egyes részeit ki tudja játszani egymás ellen. A Cambridge Analytica kihasználta a társadalomban már meglévő repedéseket, de nem egyedül felelős a politikai véleményképzés befolyásolásáért.

Az Amerikai Egyesült Államokban a társadalom évek óta megosztott. Mindez elsősorban a kulturális identitásokkal kapcsolatos vitában figyelhető meg kiválóan. A közösségi hálózatok hozzájárultak ehhez a megosztottsághoz, mert a hasonló nézeteket valló embereket csoportokba osztják. A felhasználók így csak akkor lépnek kapcsolatba a másként gondolkodókkal, ha vitázni akarnak velük. Ez a már évek óta emlegetett véleménybuborék. A Cambridge Analytica gyakorlatilag látta, hogy az ajtó már résnyire nyitva van és úgy döntött, hogy még jobban kitárja azt. A vállalat radikálisabbá akarta tenni a társadalmat, a jelenségért azonban nem csupán a Cambridge Analytica és a Facebook a felelős. Látni kell azt, hogy olyan technológiák és üzleti, illetve hirdetési modellek alakultak ki, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy minden rosszabb legyen.

"A Facebook számára két út van a károk mérséklésére úgy, hogy a háttérben lévő üzleti modellt ne kelljen alapvetően megváltoztatni. Az egyik: világosan kell jelölni a politikai reklámokat és átláthatónak kell lennie annak, hogy ki fizetett azokért és hány embert értek. Akkor ugyanis a felhasználók tudni fogják, hogy azért látnak egy hirdetést, mert például fehérek, 50 évesek, főiskolai végzettségük van és jó környéken laknak. A második út az lenne, hogy a Facebook megtiltja azon adatok gyűjtését, amelyekkel a politikailag érzékeny területeken vissza lehet élni. Vagy, ha ezt nem akarják, akkor megtilthatják, hogy ezeket az adatokat fel lehessen használni a politikailag érzékeny területeken lévő hirdetésekben. A közösségi portálnak nem törölnie kellene az adatokat, hanem inkább korlátozni az azokhoz való hozzáférést, de nem a hagyományos, hanem a politikai reklámok esetében" - hangsúlyozta a szakember.

Mint ismeretes, a Cambridge Analytica nevű politikai adatkezeléssel és -szolgáltatással foglalkozó elemzőcég 50 millió Facebook-profil adatait szerezte meg, s a személyes adatok segítségével kifejlesztett egy módszert, amely Donald Trumpot segítette a 2016-os amerikai elnökválasztás során. Massachusetts államügyésze vizsgálatot indított az ügyben. A Facebook azzal, hogy adataik felhasználásáról nem értesítette az érintetteket, megsértette számos szövetségi állam adatkezelési törvényeit. Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és elnök-vezérigazgatója beismerte a közösségi platform tévedését és teljes körű vizsgálatot ígért az ügyben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #21
    Jó legyen.
  • fonak #20
    És kik? A saját emberei intézték el. Ugyanolyan megrendezett volt, mint a többi rendszerváltás.
    http://konteo.blogrepublik.eu/2011/02/18/a-romaniai-forradalom/
  • ostoros #19
    Azért csak kivégezték annak a szarrakásnak a vezetőjét, nem? Akkor mondjuk úgy, hogy kevésbé irányított. Hozzánk képest mindenképpen.
  • fonak #18
    "Romániában ahol a rendszerváltás nem irányított folyamat volt"

    Ezt mondjuk gondold át még egyszer. A megrendezett "forradalom" és a többi fényében. Lényegében a szeku átmentette magát a következő rendszerbe, most az amerikaiak seggében vannak vállig, de ugyanúgy titkosrendőr-állam, mint volt.
  • ostoros #17
    A Jobbik nem ellenzéki párt? Ez nekem új.
  • paragic #16
    Én ehhez nem ideológiailag nem vagyok elég képzett. Felvilágosítanál, hogy kik akarnak szabad dunamenti népvándorlást, és ezt 1) milyen bizonyítékok támasztják alá, 2) milyen észérvek valószínűsítik a bizonyítékok valódiságát?
  • kvp #15
    "Még egyszer mondom orbanofób: k*rvára nem akar ebben az országban senki sem bevándorlókat, és képzeld el, ezek között azon emberek, és azokra szavazó választók is megtalálhatók, amelyek nem a drágalátos pártodra kívánnak és fognak szavazni!"

    Ez igaz, viszont ha sikerul egy olyan vezetest megszavazni akik azt csinaljak amit nyugatrol mondanak nekik, akkor nagyjabol mindegy, hogy ki mit szeretne vagy szeretett volna, kapjuk oket es kesz. Olyan ellenzeki part aki ellen akarna allni ennek a kulso akaratnak pedig jelenleg nincs. Nem tudom miert, de valahogy igy alakult. Viszont ha mar a kormany levaltasa akkor legalabb lenne tudatos dontes. Kb. 'Azert szavazok a liberalis ellenzekre, mert meg az iszalmizacio is jobb mint a mostani kormany' vagy valami hasonlo. A lenyeg az lenne, hogy a kepviselok multbeli es varhato jovobeli tettei alapjan valasszunk es ne valaki mas ellen szavazva.

    A franciak egy resze sem akarta iszlamistakat tamogato vezetest, de valasztaniuk kellett a Le Pen fele nemzetiek es az iszlamista Macronek kozott es akkor mar inkabb az iszlamistak. Most is ez van, inkabb szavaz az emberek jelentos resze egy internacionalista liberalis csoportra, mint a jelenlegi kormany megtartasara. Ennek hosszutavu mellekhatasa a tarsdalom lecserelese kulfoldrol jott lakossagra, de ez nem igazan befolyasolja a kormanyt levaltani szandekozok szavazatat. A franciak legalabb joreszt tudatosan valasztottak az iszlamizaciot mint szamukra a kisebb rosszat a nemzeti keresztenyseggel szemben, nem csak valami ellen szavazva.
  • ostoros #14
    Ez pontosan így van. Az ellenzéki kerekasztalnál a kommunista párt a saját ügynökeivel ült le tárgyalni.
    Kádár pedig már évekkel korábban az imf vezérével beszélgetve annak mondatára, miszerint: önök tökéletesen eladósodtak felénk, ezért mostantól a mi érdekeinket kell szolgálniuk, Kádár vúgyorogva azt válaszolta: mindig is birodalmi seggnyalók voltunk, önök épp olyan elégedettek lesznek velünk, mint a korábbi gazdáink.

    Már maga az eladósodásunk is nagyrészt szándékos volt, az elsősorban nem kamatból, hanem árfolyam veszteségből rakódott össze, mert az MNB ide-oda váltogatta a hiteleket, amíg felhizlalta.
    Az eladósodás célja pedig nem más volt, mint az hogy arra hivatkozva kerüljék el a reprivatizációt ahol is azoknak az utódai kapták volna vissza az államosított vagyont, akiktől elvették azt. Erre kellett az adósság, hogy egy válsághelyzet alakuljon ki, hogy az állam kénytelen legyen olcsón eladni a vagyonát, az adósság törlesztés érdekében.
    Jellemző módon Romániában ahol a rendszerváltás nem irányított folyamat volt, ott az eredeti tulajok örökösei kapták vissza az államosított tulajdont.

    Ezért mondtam én, hogy egy jó kis katonai diktatúta kellett volna, vagy tíz évig, és mára ugyanúgy EU tagok lennénk, de nem itt tartanánk...
  • hillman #13
    Ilyen röviden és egyértelmüen még nem láttam leirva. Nagyszerü.
  • Skylake #12
    A magyarországi "rendszerváltás" tökéletesen mesterséges, felülről vezényelt, totálisan kontrollált politikai és gazdasági hatalmi átmentőakció volt.

    Mivel társadalomtudományi végzettségem (is) van, ismert számomra az, hogy Kádárék tudták már a 80-as évek legelején is, hogy a rendszer gazdasági és politikai értelemben totálisan fenntarthatatlan, és az akkori legoptimistább akkori forgatókönyvek szerint is, a 90-es évek közepére akkor is összeomlott volna, ha a SZU fennáll. Gazdasági és társadalmi elemzések sokasága mutatott már 1981 végén ebbe az iránya. Aztán még a folyamat gyorsult is.

    Kevésbé ismert, hogy a SZU gazdasági összeomlásának egyik felgyorsító tényezője a csernobili katasztrófa volt. Ennek neutralizálásra, kezelésére tett intézkedések olyan mértékű pénzügyi- gazdasági terhet jelentettek a már amúgy is megroppanófélben lévő szovjet gazdaság számára, hogy a 86 után titkos, de a magyar politika legfelső köreiben már ismert információ volt, hogy a SZU összeroppanása, és ezzel a kádári hatalom vége a 90-es évek elején elkerülhetetlen. (Nem véletlenül ekkor kerültünk kapcsolatba az IMF-el, lásd. Mong Attila: Kádár hitele c. könyv) Azt a projektet, amit ma rendszerváltásnak nevezünk, és ami valójában egy hatalmas átverés, 86 után kezdték szervezni a kádári felső körök. Ezért lehetett az egész "rendszerváltást" úgy levezényelni ahogy az megtörtént. Minden, abszolút minden gazdasági és politikai erőforrás a tervek szerint lett átmentve az új érába olyan módon, hogy ennek árát és kockázatait a magyar társadalommal fizettették meg. Az MSZP és Fidesz (=MSZMP), illetve a többi másodvonalbeliből létrejött párt egyaránt, és teljes egyetértésben.