Gyurkity Péter

370 dollárba kerül az iPhone X

A cég növeli a termelést, ám a telefon kijelzőjével újabb problémák akadtak. Az Apple egy hasonló kivitelű tableten is dolgozik.

Az elmúlt napokban nem volt hiány az Apple zászlóshajójával kapcsolatos hírekből, ám a fejlemények gyorsan követik egymást, így érdemes végigfutni az újabb tudnivalókon. Egy külsős jelentésből például kiderült, hogy a telefonban felhasznált hardver 370 dollárba kerül, miközben a kijelző kapcsán további gondok bukkantak fel, és hogy az Apple egy hasonló kivitelű táblán dolgozik. Az IHS Markit mérnökei szétszedték az Apple új készülékét, összegzésük szerint pedig a hardver maga 370 dollárt kóstál, amit rögtön össze is vetnek a Samsung Galaxy S8 302 dolláros költségével és 720 dollár körüli piaci árával – mindkét esetben a 64 GB-os tárolóval érkező változatról van szó.

Hozzáteszik, hogy az iPhone X az eredeti okostelefon megjelenése óta a legnagyobb változást jelenti, legalábbis ami a dizájnt illeti, itt pedig az elkövetkező években lassú evolúcióra számíthatunk, ahogy az Apple végleg áttér az AMOLED-platform használatára. Maga a kijelző egyébként (amely a panelt, a Force Touch érzékelőt, valamint a védőfelületet is jelenti) 110 dollárba kerül, az előlapi kávát visszaszorító új típus tehát jelentősen megdobta a költségeket.

Egyes felhasználók eközben újabb problémákról számoltak be a kijelző kapcsán. Míg korábban az AMOLED számlájára írták az érdekes színeket és a beégés veszélyét, most már gyártási hibát emlegetnek, legalábbis ami a panel szélén olykor megjelenő zöld csíkot illeti. Ezzel egy időben mások arról adtak hírt, hogy a telefon hűvösebb időben egyszerűen nem kezeli az érintéseket és simításokat, amire az Apple azzal reagált, hogy ezt szoftveres úton javítani fogják – a félreértések elkerülése végett a panaszosok már rögtön jelezték, hogy mindvégig a cég által ajánlott, 0 és 35 Celsius-fokos tartományon belül volt a hőmérséklet.

Beszállítói jelentések szerint maguk a gyártási problémák már nem okoznak többé gondot, így az ünnepi negyedévben 26 millió készüléket szállítana le a cég, elemzők pedig arra számítanak, hogy egyből 35-45 százalékos javulást érnek el a harmadik negyedhez képest. Ezzel egy időben az iPhone 8 darabszáma 50-60 százalékkal eshet vissza, mivel az iPhone 8 Plus népszerűbbnek bizonyult kisebb testvérénél.

A Bloomberg hírügynökség szerint az Apple a tableteknél is alkalmazná az iPhone X esetében alkalmazott kivitelt, vagyis számíthatunk az előlapi káva nélküli, gyakorlatilag a teljes felületet lefedő kijelzővel érkező példányra. Ez a változat valamikor jövőre jelenne meg. A hír szerint a cég egyszerre több típuson dolgozik, ezek egyike pedig az iPad Pro 10.5” jövőre esedékes változata. Itt az iPhone X esetében alkalmazott dizájnt részesítenék előnyben, a kijelző azonban maradna az LCD-technológiánál, ami részben a jóval nagyobb fizikai mérettel, másfelől pedig az OLED-panel kapcsán felbukkant panaszokkal magyarázható.

Ehhez egy tovább tökéletesített Apple Pencil, valamint a jegyzetelést és rajzolást jobban támogató szoftver társulna, hogy ismét lendületet nyerjen az utóbbi időben némileg gyengébben teljesítő termékvonal. A megjelenésre jó eséllyel a második félévben kerül majd sor, mivel az idei változat júniusban mutatkozott be, a kettő között pedig legalább egyéves szünetet hagynának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2
    Nekem van valamennyi tapasztalatom oledekkel. Az osszes valtozat amit beepitettunk beeg. Folyamatos uzem es max. fenyero eseten gyakorlatilag 20-30 nap alatt mar szabad szemmel lathato a jelenseg. Ezt normal hasznalatnal kb. 3x-6x ennyi ido alatt erik el az oledes telefonok. Max fel ev, pedig 3 evet (6x ennyit) kellene birniuk.
  • Sir Cryalot #1
    Juhhú , akit érdekel a téma nézzen utána a mutatós diagramoknak amik az oled kék emitter kimenetét ábrázolják ezer órákban , nem piskóta.