Gyurkity Péter

Az iPhone X kijelzője is beéghet

Erre figyelmeztet az Apple a most megjelent telefon kapcsán.

Az elmúlt napokban már olvashattunk arról, hogy a Google Pixel 2 kijelzője némi kritikát váltott ki a felhasználókból, miután a vásárlók több esetben beégési problémákat tapasztaltak. A cég szoftverrel javít a helyzeten, a jelek szerint azonban a nagy rivális Apple is hasonló jelenséggel lesz kénytelen megküzdeni a most piacra dobott iPhone X kapcsán.

A tizedik évfordulóra szánt speciális készülék megjelenése amúgy is érdekesre sikerült, hiszen ezt előbb némileg eltolták, időközben pedig több elemzői vélemény is megjelent arról, hogy a példányszám alacsonyabb lesz a vártnál. Ezt követte egy mérnök eltávolítása, miután az illető lánya az új telefonnal villogott a világhálón, közvetlenül a piacra dobás után pedig arról jelent meg hír, hogy több mint 300 példányt elloptak San Francisco városában, Hongkongban pedig az első példányokat megszerzők rögtön tovább is adták azokat a szürkepiacon. Az Apple a maga részéről egy hosszabb bejegyzésben tárgyalja az új kijelző főbb jellemzőit, ennek részeként pedig arra figyelmeztetik a felhasználókat, hogy a Super Retina panel szintén beéghet.

A gyártó állítása szerint ez leginkább akkor következhet be, ha teljes fényerő mellett sokáig bekapcsolva hagyjuk a kijelzőt. A vásárlók számára ezért azt ajánlják, hogy maradjanak az automatikus fényerő funkciónál, illetve gondoskodjanak a kijelző automatikus kikapcsolásáról, ennek idejét pedig lehetőleg szorítsák minél jobban le. Az OLED-panel kapcsán megemlítik emellett, hogy oldalsó szögből a színek módosulhatnak, ez pedig szintén a technológia alkalmazásának egyik fontos tényezője. Az Apple egyébként nagyon jó negyedéves eredményeket közölt, az iPhone készülékekből még több, 46,7 millió darab fogyott el, de ugyanígy nőtt a Mac eladások száma.

Az ünnepi szezon is jobb lehet a tavalyinál, így továbbra is úszni fognak a készpénzben. Már csak az a kérdés, hogy ebben mekkora szerepe lesz az új modellnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • igazamvanvagyig #19
    Jó az a bővíthető memoria.Majd a felhasználó eldönti kell e vagy nem.Adat tárolásra .Semmilyen lassúlást nem érzek mível (minőségi drága gyors sd kártyám van-ami persze nyílván nemolyan mint a belső) mível csak videókat,képeket tárolok a mai 4k korszakban elegendhetetlen.
  • igazamvanvagyig #18
    (Ennél szebb képet még nem láttam okostelefonban.Androidos vagyok mível 6 (marshmallow) óta már használható, de ami tény az tény.
  • M2 #17
    2017-et írunk, értelmes embernek felhőbe megy folyamatosan a backup.

    A legújabb iPhone esetében például 4K 60 FPS videókat kell folyamatában írni a tárhelyre. Milyen szép is lenne, ha alá tolná Pistike az olcsón vett sd memóját.
  • Kurfürst #16
    Ugyanezt meg tudod oldani iClouddal - két éve 50 Gigás iCloud pedig 7176 Ft, kvázi olcsóbb és biztosabb mint egy SD kártya ráadásul valamennyi i-eszközön (vagy ha beállítod, Windowson is) ott van azonnal. Az SD kártya sok évvel ezelőtt talán alternatíva volt, amikor még drága volt a beépített extra tárhely, de akkor meg képek, videók se voltak ennyire tárhely falók. Most már nagyon kevés értelmét látni.
  • wraithLord #15
    Na jó, de ha az SD kártyát csak tárhelynek használod, és nem kiterjesztett "rendszerpartíciónak", akkor nincs neki hátránya. A zenéket, képeket, videókat, doksikat rajta tudod tárolni. Ha viszont pl. programokat is oda telepítesz, vagy valamelyik app azt használja pl. ideiglenes tárhelynek, akkor tényleg szívás lehet, főleg, ha valami lassú kártyát vettél, amivel még FHD videót se lehet rögzíteni.
    Én mondjuk OTG-s cuccokkal és clouddal szoktam megoldani a tárhelyet, nem SD kártyával.

    @kvp#14

    "Be fog. Ez az organikus fenykibocsato diodak lenyege, hogy lebontjak magukat mukodes kozben"
    Nem értek hozzá, de valami ilyesmit sejtettem, azért is írtam utána, hogy max. majd egy másik technológia... ami hasonló képminőséget lesz képes produkálni.
  • kvp #14
    "Memóriabővítés csak a csóringereknek jó, mert a hülyéje azt hiszi okosban megoldotta, miközben adott egy pofont a szarnak és sikeresen belassította egy sd memóriával a telefonját."

    A kivetheto memoria egyik nagy elonye, hogy a telefon meghibasodasa eseten egyszerubben megoldhato az adatmentes. Persze jo ha van folyamatos backup a felhobe, de ez nem mindig megoldhato es nem mindig kivanatos. Persze egy folyamatos lokalis offline backup is jo ugyanerre (pl. egy masik telefon amire folyamatosan atkuld mindent point to point kapcsolaton), de az meg dragabb es bonyolultabb megoldas.

    "Az AMOLED szép és jó, de majd akkor szeretnék olyat használni, ha pl. már nem sül be."

    Be fog. Ez az organikus fenykibocsato diodak lenyege, hogy lebontjak magukat mukodes kozben. A sajat fenyuk teszi oket tonkre. (es a direkt napfeny, de az itt nem fontos) Van ra jo szoftveres/hardveres megoldas, megse hasznalja senki. (btw. esetleg egyebkent a pixelekbe epitett memrisztoros kompenzacioval is meg lehetne oldani, ahogy eg ki a subpixel, ugy tekerne fel szepen lassan a meghajtoaramrol mukodtetett a memrisztor a fenyerot az eppen elkopo subpixel-en, kvazi analog non volatile integratorkent mukodve)

    "Ha a képernyő arányt megnövelik aminek következtében már persze nem marad semi, ami tompítanitudja leeséskor az ütést, akkor meg az a baj."

    Ha nem uvegbol lenne a felso lap, hanem lexanbol mint a gagyi kinai telefonokon, akkor karcolodna mint a fene, de leeseskor se lenne semmi baja, mert egyreszt kemeny a burkolat, masreszt elegge flexibilis, ami az alapbol flexibilis oled-del egyutt hajlana el az erobehatas soran. Szinte magatol karcos lenne? Igen. Hegyesebb targyra eses utan lennenek rajta horpadasok, bemelyedesek? Igen. De mukodne? Igen!

    Szoval szerintem telefonboritashoz hatulra a matt gumirozott bevonatu karosszeria abs lenne az idealis, a kijelzore pedig lexan. Ilyenek voltak a regi Ericsson telefonok es a hasonlo koru IBM ThinkPad-ek is. Nem csuszik az ember kezeben, nem torik el es a gumibevonat nem is nagyon karcolodik. A kijelzo igen, viszont cserebe nagyon nehezen torik.
  • M2 #13
    "Memória bővíthetőség még mindig nincs."

    Soha nem is lesz. Visszafelé miért lépjenek egy szar megoldásra? Memóriabővítés csak a csóringereknek jó, mert a hülyéje azt hiszi okosban megoldotta, miközben adott egy pofont a szarnak és sikeresen belassította egy sd memóriával a telefonját.
  • wraithLord #12
    Azért ez nem teljesen igaz, mert a gyártók mondják meg, mi a jó. Jött a Samsung az Edge-dzsel, mindenki beszopta, azóta ez a trend. A minél nagyobb képernyőarány és lekerekített szél/sarkok (estleg 2.5D vagy mi a tök).
    Tökmindegy, hogy jó-e valójában vagy nem, hogy az egyénnek jó-e az, vagy nem, a tömeg "döntött" (ami valójában a Samsung volt).

    Azért ne rójuk fel már, hogy a tömegből időnként kiszól az egyén, hogy neki nem tetszik valami. Nekem pl. egy tök lapos képernyőjű (ami a CRT-k után közvetlenül még menő volt :D), TrueHD-IPS képernyős telefonom van, és nem akarok másikat venni egy ideig. Igaz, nem ártana, mert lassan nem lesz olyan, ami megfelelne. Az AMOLED szép és jó, de majd akkor szeretnék olyat használni, ha pl. már nem sül be. (Mondjuk lehet, hogy ehhez egy más technológia megjelenésére van szükség.) És nem csak a kijelző miatt vagyok "válogatós". (No jack, lekerekített kijelző, ragasztott unibody stb. pl. jelenleg nem jön be.)
  • Kurfürst #11
    Ha nem elég nagy a képernyő arány mérete, az a baj.

    Ha a képernyő arányt megnövelik aminek következtében már persze nem marad semi, ami tompítanitudja leeséskor az ütést, akkor meg az a baj.
  • Kurfürst #10
    Ha nem rakják be a kiégésre hajlamos AMOLED kijelzőt, az a baj.

    Ha berakják a kiégésre hajlamos AMOLED kijelzőt, akkor meg az a baj, hogy jééé, az AMOLED kiégésre hajlamos.