Szekeres Viktor

Tom Hanks lesz az amerikai ember, akit Ovénak hívnak

Will Ferrell után Tom Hanks is svéd film feldolgozásának lesz a főszereplője.

Pár hete került bejelentésre, hogy Will Ferrell lesz a svéd A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt amerikai feldolgozásának főszereplője, most pedig arról számolhatunk be, hogy egy másik svéd film remake-jáhez is egy szupersztárt szerződtettek le. Tom Hanks ugyanis Az ember, akit Ovénak hívnak (A Man Called Ove) címszerepét játszhatja el valamikor jövőre. Minderről a Variety számolt be, az pedig, hogy feldolgozás készül belőle, egy cseppet sem meglepetés, lévén az Ove 2016-ban a legnagyobb bevételt elérő idegen nyelvű mozis premier volt Amerikában, 3,4 millió dollárt termelt.

A Fredrik Backman bestsellere alapján készített film hivatalos szinopszisa a következő: " Ove mogorva, magának való ember. Nem igazán értékeli a komputerizált világot, még kevésbé azokat az embereket, akiknek nehezen megy az utánfutós tolatás, vagy akiknek szakembert kell hívni ahhoz, hogy légtelenítsék a radiátorukat. Ove nem érti a szomszédokat sem: hogy miért nem tudják betartani a szabályokat a parkolással, kutyasétáltatással, zajongással kapcsolatban egy kertvárosi övezetben. Az 59 éves Ovét csak a hétköznapi rutinja élteti, és az, hogy Saabot vezessen. És megvan a sommás véleménye mindenkiről, akik képesek Volvót, vagy bármilyen lehetetlen külföldi márkát vásárolni. De hirtelen minden a jelentőségét veszíti, amikor Ovét elküldik a munkahelyéről. S ha mindez még nem volna elég, még egy új család is a szomszédságba költözik, akik annak ellenére látják a férfi hatalmas szívét, hogy Ove mindenkivel azt akarja elhitetni, neki igazából nincs is szíve."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    Kb annyira hangzik izgalmasan, mint az About Schmidt volt 15 éve...