Gyurkity Péter

Befutott Európában a Honor 9 Premium

A készülék erősebb változata elsőként Olaszországban jelent meg.

Alig egy hónapja számoltunk be arról, hogy a Huawei leánya piacra dobta a Honor 9 okostelefont, amely már akkor is kifejezetten prémium megoldásként jelent meg. Most ezt fejelik meg a „Premium” változattal, amely még több memóriát és egy nagyobb belső tárolót kínál a felhasználóknak.

A készülék elsőként az olasz piacon bukkant fel, ahol a Tre és a 3 szolgáltatóknál lesz kapható, mint exkluzív ajánlat. Svájcban szintén előrendelhető ez a változat, a hivatalos megjelenés azonban ott csak augusztus 28-án esedékes, de az is előfordulhat, hogy némileg csúszik majd a debütálás. Az mindenesetre kiderült, hogy immár 6 GB memóriát kínálnak az érdeklődőknek, ehhez pedig egy alapesetben is igencsak méretes, egészen pontosan 128 GB-os tároló csatlakozik, míg az eredeti példány esetében még 4 GB RAM és egy 64 GB-os belső tároló szerepelt a listán. A specifikáció többi része nem változik, itt tehát marad az 5,15 hüvelykes LCD-panel, illetve a Kirin 960 chip, amely eredetileg a Huawei P10 hardveres listáján volt látható.

Azt biztosra vehetjük, hogy hamarosan a többi európai ország is sorra kerül majd, azt azonban még nem tudjuk, hogy ez pontosan mikor és milyen menetrend szerint valósulna meg. Némileg furcsa, hogy egy kifejezetten kellemes hardveres specifikációt egy „Premium” változattal fejelnek meg, a jelek szerint azonban látnak némi fantáziát a lépésben, az ár tekintetében pedig igyekeznek tűrhető szinten maradni, hiszen itt 50 eurós eltérést látunk, amelynek eredményeként az új készülék 450 euró körüli áron lesz kapható. Úgy tűnik, hogy a hardver mellett a külalak sem változik, itt megtartják a júniusban látott formát.

A cég várhatóan további változatokról rántja majd le a leplet, követve az elmúlt hónapokban megfigyelt trendet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bogarferenc #1
    Olcsó buta telefont keresek, amely mutassa az időt és a nem fogadott hívásokat. Legyen névjegyzéke és hosszú időtartamú akkumulátor.