Szekeres Viktor

Scifi-erőszak lesz az új Pókemberben is

A Pókember: Hazatérés megkapta a korhatár-besorolását.

Az amerikai korhatár bizottság, az MPAA újabb adag filmet tekintett meg premier előtt, és hozta meg döntését azok besorolására vonatkozóan. Az egyik szóban forgó alkotás az új Marvel-film, a Pókember: hazatérés (Spider-Man: Homecoming) volt, mely megkapta a tipikus Marveles besorolást, a PG-13-as plecsnit. Ez azt jelenti, hogy a 13 éven aluliak is megnézhetik a szuperhős legújabb kalandjait nagykorú felügyelete mellett.

Az MPAA ilyenkor mindig megindokolja a döntését. Ezúttal az indoklásban a scifis beütésű akciójeleneteket és az ugyancsak scifis beütésű erőszakot emelték ki, a film nyelvezetét (de csak kis részben), valamint egy nyúlfarknyi, szuggesztívnek tartott megjegyzést, ami általában valami pikánsabb megnyilvánulást jelent.

A hét másik két korhatár-besorolása már R-es lett, vagyis szigorúbb. Mindez persze nem meglepő, hiszen egyrészt az Az című Stephen King-adaptációról van szó, valamint Tom Cruise új filmjéről, a Barry Seal: A beszállítóról, bár utóbbi esetében nem a vérnek vagy az akcióknak szól a korhatár, hanem a nyelvezetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • caprine #2
    Hát hagyományos értelemben nem, de alapvetően az összes marvel figúra képzelet szülötte némi tudományos beütés magyarázattal (gamma sugarak, pók csipés etc) lásd hulk, pókember meg a repülő fémkonzerv és társai.
  • Cyberdog #1
    Hát a pókembert erős túlzással lehet sci-finek nevezni.