Berta Sándor

A televíziók piacát is meghódítja Kína

A kínai gyártók annyira előretörtek, hogy már a Samsungnak is gondot okoznak.

55. alkalommal rendezik meg szeptember 4. és 9. között a berlini Nemzetközi Híradástechnikai Kiállítást (IFA), amelyen leginkább az lesz a szembetűnő, hogy mennyire háttérbe szorultak az európai és az amerikai televíziógyártók. A tévék piacán az elmúlt években a dél-koreai páros mellett nagyon megerősödtek a kínai cégek. A megváltozott helyzetet jól illusztrálja, hogy az egykor legnagyobb német televíziógyártónak számító Loewe először nem lesz jelen az IFA-n, egy másik gyártó, a Metz pedig időközben a kínai Skyworth tulajdonába került.

A Samsung és az LG azonban kénytelen az olyan piaci szereplőkre is figyelni, mint a Hisense, amely éppen a Loewe képviselőivel kötött stratégiai partneri kapcsolatot; a TCL, amely megvásárolta a Schneider és a Thomson márkákat; a TPV, a Haier és a Sichuan Changhong Electric.

A kínai társaságok az elmúlt esztendőkben árversenybe hajszolták a dél-koreai vetélytársaikat, akik igyekeznek új technológiákat kifejleszteni, például ultra nagy felbontású vagy ívelt képernyőket gyártanak. Alexander Dehmel, a GfK szakértője közölte, hogy több olyan kínai gyártó is van, akik egyre komolyabban vannak jelen Európában.

A Philips 2011 áprilisában adta el a televíziórészlegét a TPV-nek. A kínai készülékek már nem csupán olcsók, hanem megfelelő műszaki színvonalon is vannak, ahogy Sun Shubao, a Haier európai vezetője nyilatkozta: már rég nem igaz az a mondás, hogy a Kínában készülő termékek mind olcsó másolatok. Nem csoda, hogy a kínai vállalatok korán be akartak törni a 4K piacra is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #5
    Viszont a minőségről a mennyiségre terelődött a hangsúly - mindenben.
  • zola2000 #4
    Viszont kína vagy tízszer akkora mint japán, a hatása is annyival nagyobb (lesz)
  • Csaba161 #3
    De ez így volt már a második világháború után is, amikor a japán gagyi kezdett előretörni. Akkor mindenki japánban gyártatott, mert olcsó és szakképzett munkaerő volt, és persze mindent lemásoltak, majd utángyártottak a japcsik, és mindenki húzta a száját a japán gagyi miatt. Aztán a 70-es évekre a japán kütyük már minőségi fogalom lett, és Dél-Korea, Szingapúr stb. vette át a helyét.

    Ma Kína van soron, hogy ugyan ezt az utat bejárja...
  • zola2000 #2
    Ugyan, azt nem lehet olyab jól marketingelni mint a 4-8-16K felbontást.
  • Tetsuo #1
    Oké, akkor jöhet a képminőség-verseny, pl. színek, dinamika stb.