Gyurkity Péter

Októberben jönnek a Lumia-zászlóshajók

A Microsoft valóban októberben tervez bemutatni új csúcskategóriás okostelefonjait.

Az elmúlt néhány hónap során több hír is megjelent a felhasználói tábor által várva-várt új Lumia okostelefonokkal kapcsolatban, legutóbb pedig már néhány képet is szemügyre vehettünk az állítólagos párosról. Most több forrás is megerősítette, hogy ezek valóban az októberi rendezvényen mutatkozhatnak be.

Egy kínai forrás írt a napokban arról, hogy a redmondi cég az októberben esedékes New York-i rendezvényen készül lerántani a leplet a Lumia 950 és 950 XL típusról, ezt pedig nem sokkal később a The Verge portál részéről is megerősítették. A bemutató időpontja tehát immár többé-kevésbé végleges, már csak az a kérdés, hogy egészen pontosan milyen új fejlesztéseket ismerhetünk majd meg a rendezvény alatt. Itt többen az említett párost emelik ki, de a Microsoft jó eséllyel a Surface Pro 4 táblát, a Band 2 karkötőt, valamint az Xbox One konzol mini változatát is bemutathatja a nagyközönség előtt.

A The Verge oldalán egyedül a mini Xbox hiányzik a felsorolásból, ezzel kapcsolatban tehát még nem egyértelmű a kép, ám mások eközben arról írnak, hogy a Lumia 550, 750 és 850 is ekkor jelenne meg a nyilvánosság előtt. Bárhogy is legyen, a 950 és nagyobbik testvére esetében már nagyjából ismerjük a hardveres specifikációt, előbbi ugyanis egy 5,2 hüvelykes kijelzőt, QHD-felbontást, a Snapdragon 808 chipet, valamint egy 20 megapixeles hátoldali kamerát kínálna, mégpedig 3 GB RAM, egy 32 GB-os belső tároló, microSD, illetve egy 3000 mAh-s akkumulátor társaságában. A 950 XL mindezt egy 5,7 hüvelykes kijelzővel, valamint a Snapdragon 810 chippel fejelné meg, a megfelelő üzemidőt pedig egy 3300 mAh-s akkumulátor biztosítaná.

Néhány hetet még mindenképpen várnunk kell ahhoz, hogy a végleges listát a kezünkbe vegyük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)