Szekeres Viktor

Itthon nem érdekelte annyira a közönséget Hangyaember

A Hangya a korábbi Marvel-filmeknél jobban kezdett, de ez ma már csalódásnak mondható.

Míg tavaly, az akkori "eredeti" Marvel-film, A galaxis őrzői 80 ezer eladott jegyet produkált bemutatója hétvégéjén, az idei újon, A Hangya már közel sem érdekelte annyira a hazai nézőket, kalandjaira csütörtöktől vasárnapig 36 201-en váltottak jegyet. Önmagában ez a kezdés mindenképpen erősnek mondható, mindössze a manapság elvárt Marvel-szinttől marad el némiképp. A 65 moziban vetített A Hangya így 53,5 milliós bevétellel zárt a vasárnapot.

Persze ha úgy nézzük, hogy a Hangyaember még mindig jóval több embert érdekelt az első hétvégén, mint annak idején a másik "ízeltlábú hős", Pókember, akkor a teljesítménnyel nincs is akkora gond. Sőt, annak idején sem a Vasember, sem Thor, sem Amerika kapitány nem volt képes itthon több nézőt jegyvásárlásra késztetni a premier első négy napján.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aru #2
    Nagyon jónak nem mondanám, de humoros, egy mozijegy árát megéri, mert kikapcsolja az embert.
  • Whysper #1
    pedig nagyon jó lett. sz.tem