Szekeres Viktor

Meglepetésre itthon is besült az új Terminátor

Úgy tűnik, nem csak Amerika látott át a szitán, hanem Magyarország is.

Itthon meglepetésre nem vált tényezővé a Terminátor: Genisys. Hiába nyitott ugyanis a film összességében jól, a várakozásoktól messze elmaradt. A reboot első négy vetítési napján itthon 51 249 nézőt késztetett a jegy megvásárlására, mely önmagában mindenképpen szép teljesítmény, de egy ekkora cím számára csalódás, hiszen így összességében már csak a 150 ezres határ elérése lehet a célja Alan Taylor rendezésének.

Összehasonlításképp a 800, illetve 900 ezer nézőt érdeklő első két rész után itthon 2003-ban bemutatott Terminátor 3: A gépek lázadása 132 ezer nézőt vonzott a premier első hétvégéjén, de még a 2009-es Terminátor: Megváltás is 75 ezer néző fölött debütált. Ezekhez képest a Genisys sehol sincs, ami semmiképp sem a film minőségének köszönhető, hanem csakis annak, hogy itthon a film ígérete, valamint kampánya nem keltette fel a közönség érdeklődését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #10
    Kifejezetten semmit nem vártam. Max reméltem. Az első trélerek plakátok után azt hittem, hogy egy zs-kat film lesz.

    Ehhez képest pozitívan csalódtam. Színészek sokkal jobbak voltak, mint vártam. A szövegek gördülékenyek voltak, nem erőltetettek. Sztori? Elmegy. Vittek bele még néhány csavart, de semmi különös. CGI, Swartzi önmagával kűzd? OK, de nem hasraesős.
    Nekem a poénok kifejezetten bejöttek. Újra ismételt jelenetek, szövegek? Ahol ezek el lettek sütve az jól volt kigondolva.
    Összességében nálam T2 után második legjobb T film. A T2 csak azért előz, mert az 92-ben minden hibájával AA kategóriás volt. Ez meg igazából csak egy nagyon jól sikerült iparos munka.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2015.07.09. 20:11:21
  • tomboy013 #9
    Papának becézi, ahogy Kyle is egyszer film közben (mégis hogy hívja, Bob bácsi? ;) ) . Nincs ezen semmi meglepő. Ő nevelte fel, és ráragasztotta a papa nevet. Nem tekinti az apjának, de kötődik hozzá ami szerintem érthető.
    Egyébként tegnap megnéztem és szerintem mérföldekkel jobb mint a 3 vagy a 4. Tetszett, hogy John karakteréhez ilyen drasztikusan hozzá mertek nyúlni (kár, hogy a trailerbe ellőtték a poént, marha nagyot üthetett volna a moziban). Ami viszont baromira nem tetszett, azok a színészek, főleg Kyle és Sarah. Próbáltam Kyle-t azonosítani azzal a karakterrel amit Michael Biehn formzott meg az első részben, de sehogy sem ment a dolog. Tulajdonképpen egy vicc volt a karaktere. A Sarah-t alakító színésznőben egy picit talán pozitívan csalódtam, de még így sem hozta az elvárt szintet. Jah meg a hülye poénkodások a filmben.... Már a T3-nál is csak fapofával néztem a moziba az idióta poénokat. Szerintem iszonyatosan nem való egy Terminator filmbe a poénkodás, teljesen komolytalanná válik tőle az egész. De összességében még is azt tudom mondani, hogy megérte rá beülni. Nem kellett volna sokat csiszolni rajta, hogy egy remek filmet kapjon a közönség. Volt 1-2 baki amire nem ártott volna oda figyelni, de aki nem ismeri oda-vissza a Terminator filmeket lehet fel sem tűnik. Pl. Kyle-t mielőtt visszaküldik az időben még megnézi Sarah képét ami az 1. rész végén készült róla. De az első részben ugye az a kép elég mikor egy beszivárgó rájuk támad a csatornákban még a végső ütközet előtt, ergó annak a képnek már nem szabadna létezni itt a Genesys-ben.
    Utoljára szerkesztette: tomboy013, 2015.07.09. 11:36:37
  • Zombee #8
    Honnan tudod, hogy rossz a sztori, ha meg sem nézed?
  • Svlad Cjelli #7
    Reboot, mi?

    Atya eg...
  • Bcsaba21 #6
    BD árakat nézzük nem mondom, hogy drága én inkább azt mondom az emberi fizetések túlságosan alacsonyak. Annak idején megvettem a Terminátor a gépek lázadását (DVD) 1290 Ft ért a 2 lemezes változatot aminek nagyon örültem. :)
  • hypno #5
    Nekem meg kellett néznem, mert mit meg nem tesz az ember a gyerekeiért.
    Ennyire hosszúnak a Transformers 3-at éreztem.

    Amúgy ha ez a film lett volna az első a T szériából, akkor egy szavam sem lenne, de amikor egy többé kevésbé koherens első három rész - különösen annak lezárása -, majd az izzadságszagú negyedik után jönnek elő az új idősíkos marhasággal...Ez így szánalmas.
  • ostoros #4
    Az a marketingest, aki ezt a plakátot mint jó ötletet dobta, ki kellene rúgni.
    Meg az időzítés is rossz. Kinek jut eszébe ilyenkor moziba menni?
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2015.07.07. 17:01:17
  • SupraMKIII #3
    Jah, ez a plakát egy vicc (nem a jó fajtából)... Az én kedvem a reboot emlegetése vette el.
  • Dewri #2
    A film minőségéhez nincs köze? Sarah Connor Apának szólítja a Terminátort? Ezt hívják minőségnek manapság?? Én biztos, hogy nem nézem meg, még kamerásan se, nemhogy moziban! Elég volt átszenvedni a T3-T4-et, azok is fosok voltak történetileg, de ez annyira kritikán aluli, hogy az már a legalja, egy Asylum-féle remekmű is jobb szórakozás lehet, mert attól eleve azt várom el, hogy szar legyen...
  • Jawarider #1
    Most komolyan, huszoniksz év után és a T2 szintje után mit vár a studio ?
    Utoljára szerkesztette: Jawarider, 2015.07.07. 14:10:59