Szekeres Viktor
Meglepően jó lett A Hangya
Végre nem valami ócska pusztításpornóval állt elő a Marvel, hanem normális, történettel és karakterekkel is rendelkező szuperhősös képregény-filmmel.
Hogy tetszett A Hangya?
Megérkezett a Marvel-univerzum legújabb szuperhőse, aki végül Hangyaember helyett simán csak Hangya lett, legalábbis a film magyar címében. Annak ellenére, hogy eddig nem nagyon kerül szóba a Marveles mozis produkciókban, aggódnunk nem kell, hiszen ő is része ennek a világnak, miképp arra több utalást is kapunk, arról nem is beszélve, hogy még korábban megismert Marvel-karakterek is feltűnnek A Hangyában. De aki sok kapcsolódási pontra számít a mostani Fázis filmjeivel, annak már most szólunk, hogy A Hangya szinte teljesen önálló alkotás.
A Hangyával kapcsolatban az egyik legérdekesebb jelenség idehaza mindenképp az volt, ahogyan az emberek egy része a szuperhős létezésének tényére, illetve mibenlétére reagált. És nem csak azért, mert a sok ezer képregényes figura elnevezése körülbelül minden létező anyag+ember, élőlény+ember koncepciót kimerít, hanem azért is, mert ha belegondolunk, egy Hangyaember sokkal értelmesebben hangzik, mint a Denevérember, és nyilván az ízeltlábú "keresztszülő" sem annyira mosolyognivaló húzás Pókember után.
A Hangya alapsztorijára nem érdemes sok szót fecsérelni, bőven elég annyit tudni, hogy van egy börtönviselt főhősünk, egy afféle mentort, egy főellenség, illetve egy szuperképesség (zsugorodás). Nem feltétlenül azért rendezzük le ennyivel mindezt, mert érdektelen lenne, hanem mert A Hangya is a klasszikus Marveles sablonokat és eredettörténetes felépítést követi, és ebből minél kevesebbet tud az ember, annál jobban képes élvezni a felvezető egy órát. (Ergó az nyert, aki nem nézett előzeteseket.)
Mindenhol leírták, mi is csak alátámasztani tudjuk, hogy A Hangya lényegében egy heist-film, vagyis egy betörős, rablós, trükközős, átverős történet. És mint ilyen, mindenképp frissességet hoz a Marveles rutinba. És a kellemesen szórakoztató, olykor limonádéízű hangulat is felüdülést jelent a nyárban, még akkor is, ha tudjuk, hogy egy efféle koncepciót működőképesen csak poénra véve lehetett megközelíteni. (Viszont papírforma ide vagy oda, mindenképp elismerés illeti a készítőket, hogy nagyon jól használták ki a bogaras koncepciót és az abban rejlő humorforrásokat.) Azért persze kár, hogy a film rosszfiúja igen satnyán lett kezelve, és a történetmesélés kapkodásától is szívesen eltekintettünk volna.
A Disney által gyártott Marvel-filmek egy részének a közelmúltban az volt a legnagyobb baja, hogy ha akadtak is bennük jó párbeszédek vagy érdekes történetmorzsák, azokat monoton és kiszámítható akciórészekkel próbálták feldobni. Ez persze teljesen érthető volt, hiszen a közönség zömének a processzorok által megálmodott jelenetek jelentik a mannát, azonban A galaxis őrzői után A Hangya is megmutatta, hogy a látványt nem csak destrukcióra lehet felhasználni.
Szó se róla, az említett két filmben is bőven vannak számítógépes trükkök (még szép!), de A Hangya is azért működik, mert másmilyen. Nem kiemelkedő, nem váltja meg a világot, de nagyon kellemes szórakozást nyúlt - a Bosszúállók 2-énél mindenképpen jobbat, sőt, a legtöbb egyszemélyes Marvel-film (Thor, Amerika kapitány) első részét is lazán veri. Persze szigorúan csak annak, aki nem veti meg a humorosan megközelített szuperhősöket, illetve nem várja el, hogy minden képregény-moziban teljes városokat romboljanak le és galaktikus fenyegetések ellen vegyék fel a kesztyűt.
Egy biztos, az Ant-Man koncepció működik, nem véletlenül annyira közkedvelt hős Hangyaember képregény-formátumban. És éppen ezért sajnálhatjuk nagyon, hogy már sosem ismerhetjük meg, hogy milyen lett volna az eredetileg tervezett film, melyet Edgar Wright, a Cornetto-trilógia (Haláli hullák hajnala, Vaskabátok, Világvége) készítője rendezett volna - biztos lett volna abban is fantázia.
A nagy kérdés most már csak az, hogy mihez kezd a Marvel az új hősével. Az biztos, hogy Paul Rudd más filmekben is fel fog tűnni epizodistaként, arra viszont nem vennénk mérget egyelőre, hogy lesz A Hangya 2. Egyrészt ugyanis a film csak korrektül teljesít a jegypénztáraknál és nem robbantott bankot, mint tavaly A galaxis őrzői, másrészt pedig a Marvel Studios étlapja már így is túl van telítve, és az évi három filmet és négy tévésorozatos évadot előállító stúdió kapacitása biztos, hogy nem bővíthető a végtelenségig.
Megérkezett a Marvel-univerzum legújabb szuperhőse, aki végül Hangyaember helyett simán csak Hangya lett, legalábbis a film magyar címében. Annak ellenére, hogy eddig nem nagyon kerül szóba a Marveles mozis produkciókban, aggódnunk nem kell, hiszen ő is része ennek a világnak, miképp arra több utalást is kapunk, arról nem is beszélve, hogy még korábban megismert Marvel-karakterek is feltűnnek A Hangyában. De aki sok kapcsolódási pontra számít a mostani Fázis filmjeivel, annak már most szólunk, hogy A Hangya szinte teljesen önálló alkotás.
A Hangyával kapcsolatban az egyik legérdekesebb jelenség idehaza mindenképp az volt, ahogyan az emberek egy része a szuperhős létezésének tényére, illetve mibenlétére reagált. És nem csak azért, mert a sok ezer képregényes figura elnevezése körülbelül minden létező anyag+ember, élőlény+ember koncepciót kimerít, hanem azért is, mert ha belegondolunk, egy Hangyaember sokkal értelmesebben hangzik, mint a Denevérember, és nyilván az ízeltlábú "keresztszülő" sem annyira mosolyognivaló húzás Pókember után.
A Hangya alapsztorijára nem érdemes sok szót fecsérelni, bőven elég annyit tudni, hogy van egy börtönviselt főhősünk, egy afféle mentort, egy főellenség, illetve egy szuperképesség (zsugorodás). Nem feltétlenül azért rendezzük le ennyivel mindezt, mert érdektelen lenne, hanem mert A Hangya is a klasszikus Marveles sablonokat és eredettörténetes felépítést követi, és ebből minél kevesebbet tud az ember, annál jobban képes élvezni a felvezető egy órát. (Ergó az nyert, aki nem nézett előzeteseket.)
Mindenhol leírták, mi is csak alátámasztani tudjuk, hogy A Hangya lényegében egy heist-film, vagyis egy betörős, rablós, trükközős, átverős történet. És mint ilyen, mindenképp frissességet hoz a Marveles rutinba. És a kellemesen szórakoztató, olykor limonádéízű hangulat is felüdülést jelent a nyárban, még akkor is, ha tudjuk, hogy egy efféle koncepciót működőképesen csak poénra véve lehetett megközelíteni. (Viszont papírforma ide vagy oda, mindenképp elismerés illeti a készítőket, hogy nagyon jól használták ki a bogaras koncepciót és az abban rejlő humorforrásokat.) Azért persze kár, hogy a film rosszfiúja igen satnyán lett kezelve, és a történetmesélés kapkodásától is szívesen eltekintettünk volna.
A Disney által gyártott Marvel-filmek egy részének a közelmúltban az volt a legnagyobb baja, hogy ha akadtak is bennük jó párbeszédek vagy érdekes történetmorzsák, azokat monoton és kiszámítható akciórészekkel próbálták feldobni. Ez persze teljesen érthető volt, hiszen a közönség zömének a processzorok által megálmodott jelenetek jelentik a mannát, azonban A galaxis őrzői után A Hangya is megmutatta, hogy a látványt nem csak destrukcióra lehet felhasználni.
Szó se róla, az említett két filmben is bőven vannak számítógépes trükkök (még szép!), de A Hangya is azért működik, mert másmilyen. Nem kiemelkedő, nem váltja meg a világot, de nagyon kellemes szórakozást nyúlt - a Bosszúállók 2-énél mindenképpen jobbat, sőt, a legtöbb egyszemélyes Marvel-film (Thor, Amerika kapitány) első részét is lazán veri. Persze szigorúan csak annak, aki nem veti meg a humorosan megközelített szuperhősöket, illetve nem várja el, hogy minden képregény-moziban teljes városokat romboljanak le és galaktikus fenyegetések ellen vegyék fel a kesztyűt.
Egy biztos, az Ant-Man koncepció működik, nem véletlenül annyira közkedvelt hős Hangyaember képregény-formátumban. És éppen ezért sajnálhatjuk nagyon, hogy már sosem ismerhetjük meg, hogy milyen lett volna az eredetileg tervezett film, melyet Edgar Wright, a Cornetto-trilógia (Haláli hullák hajnala, Vaskabátok, Világvége) készítője rendezett volna - biztos lett volna abban is fantázia.
A nagy kérdés most már csak az, hogy mihez kezd a Marvel az új hősével. Az biztos, hogy Paul Rudd más filmekben is fel fog tűnni epizodistaként, arra viszont nem vennénk mérget egyelőre, hogy lesz A Hangya 2. Egyrészt ugyanis a film csak korrektül teljesít a jegypénztáraknál és nem robbantott bankot, mint tavaly A galaxis őrzői, másrészt pedig a Marvel Studios étlapja már így is túl van telítve, és az évi három filmet és négy tévésorozatos évadot előállító stúdió kapacitása biztos, hogy nem bővíthető a végtelenségig.
|
A Hangya (Ant-Man)
színes, magyarul beszélő, amerikai képregényfilm, 118 perc, 2015 12 éven aluliak számára megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendező: Peyton Reed forgatókönyvíró: Adam McKay zeneszerző: Christophe Beck operatőr: Russell Carpenter producer: Kevin Feige, Alan Fine szereplők: Paul Rudd (Scott Lang / Hangya) Michael Douglas (Hank Pym) Corey Stoll (Darren Cross) Evangeline Lilly (Hope Van Dyne) Judy Greer (Maggie) Michael Pena (Luis) |
