Szekeres Viktor

Bajban a Stephen King-féle Az-mozifilm

Lehet, hogy mégsem készülhet el az új Az-mozifilm.

Még 2012-ben adtunk hírt arról, hogy új adaptáció készül Stephen King Az (It) című regényéből, melynek rendezője Cary Fukunaga lesz, akit az elmúlt évben igencsak felkaptak annak okán, hogy ő volt a rendezője a True Detective első szezonjának. Talán ennek hatására fel is gyorsultak az Az előkészületei, három hét múlva kezdték volna a forgatást, s ekkor robbant a hír, miszerint Fukunaga kiszállt a produkcióból. Ennek okai (természetesen) kreatív nézeteltérésre vezethetőek vissza, konkrétan a költségvetéssel kapcsolatban különbözött össze a rendező a gyártóval.

Így most nem tudni, hogy mi lesz a New Line stúdió eredetileg két részesre tervezett adaptációjának sorsa, hiszen ilyen rövid idő alatt nem biztos, hogy tudnak találni olyan rendezőt, aki felkészülten be tud ugrani egy produkcióba, halasztást eszközölni pedig nem egyszerű. Talán az is beszédes, hogy Stephen King a hír kipattanását követően Twitteren úgy fogalmazott, hogy "az Az feldolgozása talán halott". Persze a hivatalos bejelentésig kár lenne temetni a projektet, de a helyzet mindenképp aggasztó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)