MTI

Deutsch Tamás: csökkenhetnek az internetet érintő adók

Akár már a jövő év elejétől csökkenhetnek az internettel kapcsolatos adók - mondta az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos Siófokon, a Media Hungary konferencián.

Deutsch Tamás a konzultációról szólva megerősítette, hogy "amit a polgárok mondanak, azt fogja csinálni a kormány", az adócsökkentésekről pedig azt mondta: az internet-előfizetés áfája, a távközlési különadó vagy - a szélessávú hálózatok esetében - a közműadó csökkentése kerülhet szóba. Ugyanakkor emlékeztetett: az InternetKon témái között szerepel a köznyelvben Google-adónak nevezett teher bevezetése, amelynek révén az ezzel érintett, elsősorban multinacionális cégeket is bevonnák a közteherviselésbe.

A miniszterelnöki biztos kérdésként vetette fel, hogy uniós szintű norma vagy azt megelőzően magyar jogszabály szülessen ebben a témában, megemlítve annak lehetőségét, hogy "az értékes magyar tartalmak előállítását segítő megállapodás köthető ezekkel a cégekkel". Emlékeztetett arra is, hogy az internetről szóló konzultáció során arról születhet döntés, milyen irányba és milyen ütemben fejődjön Magyarországon a világháló. Fontos feladatnak nevezte Deutsch Tamás az elérés feltételeinek javítását, a szolgáltatás hozzáférhetővé tételét azok számára is, akik ma még nem élhetnek ezzel a lehetőséggel, illetve azt, hogy minél nagyobb mértékben sikerüljön kihasználni az internetben rejlő potenciált.

Deutsch Tamás - a konzultáció különlegességeként említve, hogy annak nemcsak tárgya, de platformja is az internet - megjegyezte: jövő hétfőn újabb szakaszába lép a folyamat, akkortól ugyanis minden, 14. életévét betöltött magyar állampolgár véleményt nyilváníthat a javaslatok alapján megfogalmazott húsz kérdésről. Hozzátette: az InternetKon egy olyan témát emelt a közbeszéd fontos elemévé, amely korábban is jelen volt, de nem a kellő súllyal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzed001 #3
    Eleve olyan párt, ami hasraütés alapon hoz törvényeket, vet ki új adókat, megérdemli, hogy le legyen húzva végleg a klotyóba.
    De tudod mit, csatold kérlek (a hivatalos, parlament.hu-ról) az általuk kért a törvényhez (meg MINDEN törvényükhöz) készült hatástanulmányt.
    Nem kell kezed-lábad törni, nem fogsz egy fikarcnyit sem találni.
    Na és tudod-e hogy miért ?
    Azért drága barátom, mert ha a kormány nyújtja be, akkor neki KÖTELEZŐ hatástanulmányt készíttetnie előre, megvitatni szakmai fórumokon, konzultációt tartani.
    És éppen ezért MINDENT egyéni képviselői indítványként nyújtottak be, mert a nemzeti konzultáció nagy kormánya, bizony, kapaszkodj meg, SENKIVEL SEM KONZULTÁL.
    Szakemberekkel sem.
    Tudod, Viktor zseni, amúgy is ő tudja mi az a net, bár az emailjeit sem tudja elolvasni.
    Nem én mondom, hanem a kollégája, Kubatov szerint. De azért van remény, szerinte a faxal már kezd megbarátkozni.
    Igen, én is rá szavaznék, mint legfőbb internet főmogulra, mondja meg ő hogy honnan fúj a passzátszél
    Tudatlanságod téged minősít ...
  • Archenemy #2
    Tehát te akkor mondanád következetes és egyenes pártnak a fideszt, ha ragaszkodtak volna az internetadóhoz, és tűzzel-vassal keresztülvitték volna.

    Ja nem, akkor meg azon nyígnál.

    Így, hogy rájöttek, hogy faszságot mondtak, így azon picsoghatsz, hogy jaaj köpönyegforgatás. Szánalmas.
  • mrzed001 #1
    Aham, meg 150 Ft / GB ... tudod Viktor, az internet NEM FELEJT !
    Legalább konzekvensen mindig ugyanazt hazudnák, de nem, egyszer keleten kel a nap, aztán nyugaton feléjük, majd ismét ....
    Ezek már nem is köpönyegforgatók, hanem ringlispíl.
    Ha lenne szakértőjük, és nem a faxhoz sem értő fővezér találná ki folyton az infokommunikációs spanyolviaszt, talán még irány is lenne amerre mehetnének, és nem körbe-körbe rohangálnának a saját ostobaságaik mentén.
    Szánalmasak.