Gyurkity Péter

Visszatér a Windows Phone-hoz az LG

Mégpedig egy szerényebb megoldással, amely először a tengerentúlon jelenik meg.

Az LG még évekkel ezelőtt hagyta ott a Microsoft saját mobil platformját, és bár a tavalyi év elején hivatalosan is megerősítették, hogy dolgoznak a visszatérésen, ezzel kapcsolatban eddig nem sok konkrétumot láthattunk. Most a cég weboldalán jelent meg néhány részlet, amiből a közelgő megjelenésre következtethetünk.

Az LG Open Source Code Distribution oldalán bukkant fel a felsorolásban egy új változat, amelyről decemberben néhány részletet már más források is megszellőztettek. Az "LGVW820_Windows_Phone" elnevezés nyilván a WP platformra utal, míg a típus azt jelzi számunkra, hogy az amerikai Verizon Wireless szolgáltatónak szánt példányról van szó - ami azonban nem zárja ki az egyéb piacokon történő megjelenést. Ahogy azt említettük, a szóban forgó telefon már decemberben felbukkant a hírekben, akkor azonban mindössze arról volt szó, hogy egy 4,7 hüvelykes, FWVGA, vagyis 854 x 480 pixel felbontást támogató kijelzőre számíthatunk, a mostani hír viszont inkább a megjelenés közelségére szolgáltat bizonyítékot.

A cég eközben bemutatta új zászlóshajóját, ennek kapcsán is remélték sokan, hogy egy hasonló, prémium megoldásról rántják majd le a leplet a Windows Phone tábor előtt. Erre valószínűleg nem kerül sor, mivel az említett 4,7 hüvelykes kijelző minden bizonnyal egy négymagos Snapdragon chip, valamint 1 GB RAM társaságában jelenik majd meg, bár azt még nem tudni, hogy az egyéb hardveres jellemzők listáján szerepel-e valamilyen további érdekesség, amely alapján a telefon netán egy meghatározott területen hivatott majd újat nyújtani.

Annyi tűnik egyelőre biztosnak, hogy a debütálás még a Windows 10 megjelenése előtt esedékes, a kereskedelmi árral és a rajt menetrendjével kapcsolatban azonban eddig csak találgatások jelentek meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!