Gyurkity Péter

Bemutat­kozott az LG Stylo

A cég közvetlenül az új zászlóshajó elrajtolása előtt mutatta be a nagyközönségnek a készüléket.

Korábban már felmerült, hogy az LG belátható időn belül piacra dobja a G3 Stylus közvetlen utódját, ez azonban a mai napig nem következett be, hiszen a G4 Stylus néven emlegetett készülék eddig hivatalos módon nem volt látható a cég kínálatában. Most azonban egy újabb telefonról rántották le a leplet, amely tulajdonképpen ezen utódnak tekinthető.

A G Stylo névre keresztelt változatot most mutatták be hivatalosan Dél-Koreában, ennek megfelelően a pontos hardveres és szoftveres részletek egyelőre kizárólag a cég számára hazainak számító weboldalon elérhetők. Mivel azonban az okostelefon ezúttal is egy stylusszal egészül ki, ezt nyugodtan tekinthetjük a G3 Stylus utódjának, amely leginkább fizikai méretében jelent változást az előző generációhoz képest. A Stylo ugyanis egy 5,7 hüvelykes, 720 x 1280 pixel felbontást támogató kijelzőt kapott, míg a pontos fizikai méret ezúttal 154,3 x 79,2 x 9,6 mm, a súly pedig 163 gramm - ezzel az új telefon jóval nagyobbra sikerült, mint az említett előd.


A processzor feladatait egy 1,2 GHz-en futó négymagos Snapdragon 410 chip látja el, immár 64 biten, a telefon egyik érdekessége pedig az akár 2 TB-ot kínáló microSD-kártyák támogatása - jóllehet egyelőre egyik gyártó sem készít ilyen memóriakártyákat. A hátoldali kamera 8 megapixeles, az előlapon ennek 5 megapixeles társa dolgozik, az akkumulátor egy 3000 mAh-s példány, ehhez pedig LTE-elérés, Bluetooth 4.1, 1,5 GB RAM, egy alapesetben 8 GB-os belső tároló, WiFi, NFC, illetve A-GPS társul.

Az okostelefon az első körben Dél-Koreában lesz kapható, 460 dollárnak megfelelő áron, ezt májusban követik majd az egyéb régiók, bár ezek listájáról egyelőre szintén nem nyilatkoznak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!