Gyurkity Péter

Két új telefonnal újítana a OnePlus

Az eddig egy készüléket bemutató cég most egyszerre két utóddal frissítené kínálatát.

Januárban számoltunk be a hírről, miszerint az Oppo mérnökei által megalapított cég még idén piacra dobná sorrendben második megoldását, amely ezúttal is a csúcskategóriában szállna versenybe. Azóta megszellőztették, hogy egy másik, jóval olcsóbb készüléket is bemutatnának, most pedig mindkét hírt megerősítették.

A Bloomberg beszámolójában először arról esik szó, hogy míg tavaly összesen mintegy egymillió okostelefont értékesítettek, ezt az idei év során 3-5 millió darabra növelnék, amihez nyilván szükség lesz a még nagyobb vásárlói érdeklődésre. Ennek garantálása érdekében még idén piacra dobják a közvetlen utódot, amelyről a cég vezetése már márciusban említést tett, akkor 6 hónapon belüli megjelenésről beszélve. Ez alapján arra számíthatunk, hogy az új zászlóshajó szeptember táján mutatkozna be a nagyközönség előtt, a külső források pedig ezzel kapcsolatban Snapdragon 810 chipről, microSD támogatásról, valamint ujjlenyomat-olvasó jelenlétéről tesznek említést, a korábbinál némileg magasabb áron.

A gyártó azonban egy másik változaton is dolgozik, elmondásuk szerint ezt elsősorban azoknak szánják, akik a brutális hardveres specifikáció helyett a dizájnt, vagyis a külalakot tartják elsődleges fontosságúnak. Ez egyben azt is jelentheti, hogy egy valamivel szerényebb és olcsóbb készüléket ismerhetünk majd meg a harmadik családtagban, bár arról nem esett szó, hogy a specifikáció pontosan milyen komponenseket takarna. A cég mindenesetre jövőre már évi 10 millió telefont adna el, ami egy igencsak gyors felfutást jelentene számukra.

Bárhogy is legyen, nem kell már sokat várnunk a hivatalos hírekre, a két készülék részletei pedig még ezek előtt kiszivároghatnak a világhálóra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!