Berta Sándor

Veszélyes az autós beszéd­felismerő programok használata

Megerősítést nyert, hogy a diktált szöveges üzenetek sem teszik veszélytelenné a közúti közlekedést.

Az IAG német balesetbiztosító munka- és egészségügyi kérdésekkel foglalkozó intézetének munkatársai azt vizsgálták, hogy vajon az írt rövid szöveges üzenetekhez képest a beszédfelismerő alkalmazások segítségével diktált sms-ek kevésbé vonják-e el a vezetők figyelmét. Nos, kiderült, hogy az írt szöveges üzenetek olvasása és írása nagyon erősen eltereli az autósok figyelmét, de a beszédfelismerés esetén is komoly mértékű ez a dolog.

A szakemberek összesen 54 férfit és nőt vizsgáltak, akiknek az életkora 24 és 65 év között volt. A tesztek során minden személy egy meghatározott útvonalat teljesített 60 kilométer/órás sebességgel, emellett egy másik útszakaszon két kiegészítő feladatot is kellett teljesíteniük. Az egyik az volt, hogy olvassák el és válaszolják meg a mobiljaikon a rövid szöveges üzeneteket, míg a másik esetben beszédfelismerő alkalmazással kellett reagálniuk az sms-ekre. A tesztek alatt mérték az időt, valamint a szubjektív terheléseket és a fiziológiai paramétereket.

Dr. Hiltraut Paridon projektvezető hangsúlyozta, hogy minden résztvevő esetében romlott a vezetési teljesítmény. Leginkább az sms-írás vonta el a figyelmet, de ez a hatás megfigyelhető volt a beszédfelismerés esetén is. Mindkét esetben megnőtt az útsáv elhagyásának a kockázata, ezzel pedig annak a veszélye, hogy a gépkocsi a másik sávba tér át vagy a járdára hajt fel és balesetet okoz. Az sms-ek írása még a legfiatalabb tesztszemélyek teljesítményét is károsan befolyásolta, és a tevékenység komolyan igénybe vette a koncentrálóképességüket.

Paridon leszögezte, hogy az a legjobb, ha valaki a saját - és természetesen mások - biztonsága érdekében a vezetés közben lemond az okostelefonok és más mobil készülékek használatáról. Mindez nem csak biztonságosabbá, hanem kevésbé megterhelővé is teszi a közlekedést. Tavaly októberben az Amerikai Automobil Szövetség (AAA) Közlekedés-biztonsági Alapítványa és a Utahi Egyetem közös tanulmányában kimutatta, hogy a navigációs eszközök és a rádiók beszédvezérléssel való irányítása teljes mértékben leköti a vezetők figyelmét, azaz nem csupán az érintőképernyők használata lehet zavaró az autósok számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #3
    "A balesetek tobbnyire a maradek 5% soran tortennek"

    Ja, vezethet valaki 10 orat tokeletesen koncentralva, de egy balesethez egyetlen masodperc figyelmetlenseg is eleg. Nem kell szarakodni, robotjarmuvekre van szukseg, mert az emberek nem kepesek biztonsagosan vezetni.
  • kvp #2
    "Az autó vezetése az idő 95%-ában az emberi agykapacitás negyedét sem köti le."

    A balesetek tobbnyire a maradek 5% soran tortennek. Sajnos az a gond, hogy ez az 5% nem tudhato le egyszerre, hanem a teljes vezetesi ido soran apro esemenyekre oszlik szet. A suru kod/csucsforgalom csak az 5%-ot noveli meg 90-100%-ra, de a tokeletes tiszta idoben is elofordulnak potencialisan veszelyes helyzetek es nem szamithato ki pontosan, hogy mikor.

    A telefon/gps nyomkodasa elveszi az emberek figyelmet, igaz hogy csak rovid idokre, de az pont eleg egy hibahoz. A beszedfelismereses vezerles pont annyira karos, mint amikor valaki beszelget a soforrel valami koncentraciot igenylo temarol. Mindketto ugyanugy rontja a vezeto teljesitmenyet es ha ez a teljesitmenycsokkenes eler egy bizonyos szintet, akkor a vezeto hibazni fog. Raadasul minden embernel mas ennek a merteke es nagyban fugg az illeto kipihentsegetol. Ezert is nagyon nehez megallapitani, hogy mikor fog hibazni egy sofor, de az biztosan kijelentheto, hogy minel tobb nem a vezeteshez tartozo dolgot csinal, annal nagyobb a hiba eselye.

    Ilyen szempontbol a buszokon is teljesen jogos a vezetovel menet kozben beszelgetni tilos kiiras. Ugyanezt felragaszthatnak az autok muszerfalara is, mint ahogy a vezeto egy szamitogeppel sem beszelgethet kovetkezmenyek nelkul, de ha csak siman mason jar az esze az is lehet veszelyes. (pl. egy probleman elgondolkodva siman ala lehet lepni egy jarmunek meg gyalogosan is, ugyanez nagy sebesseggel haladva egy autoban meg rosszabb, mert az a labunkkal szemben nem all meg azonnal ha elbambulunk)
  • halgatyó #1
    Ez az egész egy ál-felmérés, hogy súlykolják az autósokba, hogy mekkora veszélyben vannak (és hogy mekkora ellenségei a Földnek, stb..stb..)

    Az autó vezetése az idő 95%-ában az emberi agykapacitás negyedét sem köti le. Igen ritka az az időtartam, amikor tényleg 100%-os koncentrációra van szükség (sűrű köd, vagy délutáni/reggeli csúcsforgalom).
    A GPS navigátor képernyőjének nyomkodása sokkal inkább elvonja a vezető figyelmét, mint a beszéd.

    Nekem pl. nincs GPS navigátorom, a térképről előre felkészülve megyek. Ilyenkor az vonja el a vezető figyelmét, hogy egyre több helyen hiányoznak az utcasarokra kihelyezett, kellő méretű utcanév táblák. A sz..rba..ó önkurmányzatoknak sokkal fontosabb, hogy a futóműgyilkos buckák ezrei ott lapuljanak az úton, minthogy lehessen tájákozódni a nyomorult településükön.