Berta Sándor

A Samsung szerezheti meg a Nuance-t

Több konszern, illetve csoport is érdeklődik a beszédfelismerés területén meghatározónak számító cég iránt.

A Nuance Communications ügyfelei között megtalálható az Apple, a Daimler és a Samsung, de könnyen előfordulhat, hogy a dél-koreai társaság partnerből tulajdonossá válik. A The Wall Street Journal értesülései alapján ugyanis a Nuance vezetői több megbeszélést folytattak a Samsung és más befektetők képviselőivel. Amennyiben a Samsung lesz a befutó, úgy az érdekes helyzetet teremthetne, hiszen a Nuance technikája áll a Siri mögött is. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyire előrehaladottak a tárgyalások, csupán az szivárgott ki, hogy már az év elején is sor került egyeztetésekre.

A Nuance tavaly szeptemberben jelentette be, hogy technológiájukat a Samsung S-Voice szoftverébe és viselhető termékeibe is integrálták. A cég legnagyobb részvénytulajdonosai közé tartozik Carl Icahn, a Nuance értékét közel 6 milliárd dollárra becsülik. Icahn tavaly megpróbálta eloszlatni azokat a pletykákat, amelyek arra vonatkoztak, hogy az Apple vásárolhatja fel a vállalkozást.

A The Wall Street Journal cikkének megjelenése után a Nuance részvényei 9,7 százalékkal drágultak és a New York-i tőzsde zárásakor az értékpapír 18,76 dollárt ért. A Nuance korábban bemutatta a Dragon TV nevű kezelőprogramot, amelynek segítségével a felhasználóknak lehetőségük nyílik arra, hogy beszéddel vezérelhessék a tévéjüket. A cég munkatársai úgy gondolták, hogy a beszédvezérlés hasznos funkció lehet a tévék esetében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!