Berta Sándor

Megnyílt az idei CeBIT

Dr. Angela Merkel német kancellár nyitotta meg a 2015-ös CeBIT kiállítást, amelynek fő témája a gazdaság digitalizációja. 70 országból 3300 kiállító mutatkozik be.

A politikus elmondta, hogy a digitális változás mindent meghatároz: azt, ahogy egymással kommunikálunk, tanulunk, dolgozunk, ráadásul mindez viharos gyorsasággal történik és a világ minden gazdasági területén megfigyelhető. S éppen ezért tartozik össze a digitalizálás és a globalizáció. A CeBIT idei mottója: „d!conomy“, amely a digitális és a gazdaság szavakat köti össze.

Megnyitó beszédében rámutatott, hogy a kiállításon sok benyomást szerezhetünk arról, hogy a digitális technológiák miként forradalmasítják a gazdaságot. A piaci verseny nagy és globális: sok szereplő Kínából származik és a digitális gazdaság területén mind a német, mind a kínai vállalatoknak van erősségük. A német gazdaság Kínát nemcsak a legfontosabb Európán kívüli partnereként tartja számon, hanem a kifinomult technológiákban fejlesztési partnereként is. Ez volt az egyik oka annak, hogy a legutóbbi német-kínai kormányzati konzultáció során megállapodás született, hogy a 2015-ös év a két ország innovációs partnerségéről szól majd. Az, hogy Kína az idei CeBIT díszvendége és partnerországa lett, az egyik fontos építőeleme ennek az innovációs partnerségnek.


A német kancellár Jack Ma-val, az Alibaba online áruház alapítójával közösen nyitotta meg a kiállítást

Merkel hozzátette, hogy a politika feladata az, hogy amennyire csak lehet eltüntesse a kereskedelmet, a befektetéseket és a közös innovációt gátló állami akadályokat. Ehhez hozzátartozik az is, hogy megfelelő jogi alapokat teremtsen az új ötletek és szabadalmak megvédésére. A cégek és a befektetők természetesen tudni akarják, hogy milyen keretfeltételek mellett dolgozhatnak. Egyaránt fontos a kiszámíthatóság, a megbízhatóság és az, hogy a különböző társaságokat egyenlő módon kezeljék, ezért örülnének annak, ha létrejönne az Európai Unió és Kína közötti befektetésvédelmi egyezmény. Németország amellett van, hogy ez mielőbb megszülessen.

A német kormány elfogadta a digitális menetrendjét, amelynek része, hogy 2018-ig az egész államban kiépítenék a legalább 50 Mbit/s-os sávszélességet kínáló hálózatot. Ezzel párhuzamosan bővítenék a WLAN-infrastruktúrát is, továbbá visszamenőleges hatállyal adómentességet biztosítanak az üzleti angyaloknak, azaz a fiatal és új vállalkozókat támogató befektetőknek.



A péntekig tartó vásár másik kiemelt témája a dolgok internete" néven ismert terület, vagyis az eszközök, gépek, berendezések kommunikációs hálózatba szerveződése. Ennek jelentőségét mutatja egyebek között, hogy a Deutsche Telekom a vásáron bemutatja a Canyon nevű kerékpárgyártó céggel kifejlesztett "okos kerékpár" modellt, amely egyebek között jelzi használójának, ha valamely alkatrész elhasználódott és cserélni kell, és súlyos bukás esetén automatikusan segítséget hív.

A jövő az analóg gazdasági, üzleti folyamatok digitalizációja felé mutat, a gyártástól az értékesítésig, és "hamar eltűnik a piacról, aki nem lép időben" - emelte ki Dieter Kemp, a német informatikai vállalkozások szövetsége, a Bitkom elnöke. A szervezet kimutatása szerint tavaly a német informatikai szektorban 26 ezer új állás jött létre, holott az év elején csak 10 ezres bővülésre számítottak. Az informatika jelentőségének a gazdaság valamennyi ágazatában tapasztalható gyors növekedése révén 2015 végén várhatóan 990 ezer ember dolgozik majd az információs technológiával foglalkozó német cégeknél, a bevételük pedig éves szinten 1,5 százalékkal 155,5 milliárd euróra emelkedik a Bitkom új előrejelzése alapján.


A kiemelt vendég Kína

Németországnak "nagyobb digitális szuverenitásra" van szüksége, ami azt jelenti, hogy a cégek rendelkeznek a működésükhöz, fejlődésükhöz leginkább szükséges technológia tulajdonjogával, és így nem kerülnek informatikai, technológiai "függőségbe" - hangsúlyozta a Bitkom vezetője. A digitális szuverenitás biztosításához politikai támogatásra van szükség, mert jelentős változtatásokat kell véghezvinni a szabályozásban a szerzői jog, a versenyjog, az adójog, az adat- és a fogyasztóvédelem, a távközlés és a médiajog területén - tette hozzá Dieter Kemp.

A kiemelt vendég Kína, amely az informatikában, információs technológiában is egyre inkább megkerülhetetlen szereplő. Ezt mutatja például Jack Ma, az Alibaba online áruház alapítójának pályafutása; az egyszerű angoltanár az ezredforduló óta a távol-keleti ország leggazdagabb emberévé vált, és a vasárnap esti hannoveri ünnepségen Angela Merkellel együtt nyitotta meg a világ vezető számítástechnikai vásárát. A CeBIT és Kína kapcsolata az 1990-es évek kezdetére nyúlik vissza, már akkor megjelentek a kiállításon az első kínai cégek és a számuk azóta folyamatosan nő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #3
    1990's pre-bro

    2000's proto-bro

    2010's tech-bro
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2015.03.18. 06:09:15
  • Sir Quno Jedi #2
    Már a cebit sem a régi, emlékszem, régen milyen faja volt, tök jól szórakoztunk a sok rolleres-öltönyös kecsegén.
  • Tetsuo #1
    Az Internet és a politika elválaszthatatlan. :-)