Gyurkity Péter

Vízálló telefonként jön a Sony Xperia M4 Aqua

A Sony egy középkategóriás megoldást mutatott be az MWC alatt, érdekes jellemzőkkel.

Ahogy azt az előzetes hírek alapján sejteni lehetett, a Sony Mobile a negyedik generáció zászlóshajója előtt egyéb készülékekről rántja le a leplet a kiállításon, ezek között pedig az Xperia M4 Aqua szerepel az első helyen. A telefon vízálló burkolata kapta itt a főszerepet, míg a több jellemző alapján a középkategóriát erősíti majd.

Már a hivatalos név is utal arra, hogy az okostelefon a vízbe pottyantást is túléli. Az IP65/8 besorolás alapján legfeljebb 1,5 méteres mélységben, 30 percig tartózkodhat a készülék, ezt gond nélkül át kell vészelnie (már amennyiben minden nyílás megfelelő módon zárva van), míg a külső egyéb vonásait tekintve a megoldás erősen emlékeztet az Xperia Z3 esetében megismert omni-balance kinézetre. Maga a telefon könnyű, súlya mindössze 136 gramm, mérete pedig 145,5 x 72,6 x 7,3 mm. A kijelző kereken 5 hüvelykes, ez az 1280 x 720 pixel felbontást támogatja, ami szintén inkább a középkategóriára jellemző.


A processzor feladatait egy Snapdragon 615 chip látja el, immár 64 biten, négy 1,5 GHz-en futó és további négy 1 GHz-es mag segítségével. Ehhez a hátoldalon egy 13 megapixeles, a Superior Auto Mode funkciót támogató f/2.0 kamera, az előlapon pedig ennek 5 megapixeles társa csatlakozik, egy 2400 mAh-s akkumulátor kíséretében. Ez utóbbi a gyártó szerint valamivel több mint 13 óra beszélgetési időt, csaknem 65 óra folyamatos zenehallgatást, illetve 779 órás készenléti időt biztosít. A szoftveres oldalon természetesen az Android 5.0 Lollipop fut, ez szükséges a 64 bites architektúra támogatásához.

Az Xperia M4 Aqua tavasszal, több mint 80 országban egyszerre jelenik majd meg, Európában 299 eurós ajánlott áron.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • torposz #3
    Annyi észrevételem lenne hogy már az Xperia M2-nek is volt Aqua változata.
    http://www.gsmarena.com/sony_xperia_m2_aqua-6582.php

    A vízállóságról meg annyit, hogy nagyjából minden felső kategóriás Xperia vízálló.
    Valamilyen szinten.
  • Tetsuo #2
    Azt hittem, már komolyan vízálló lesz - mondjuk búvároknak. Így az Aqua szó, kicsit erős... elég sok riválisa "vízálló".
  • CairoJack #1
    Az egyik legnagyobb poén nincs benne a cikkben: a micro USB port úgy vízálló, hogy nincs előtte vízzáró ajtó. Tehát mag a csatlakozó szigetelt, vízálló. Ez azért szerintem nagy előny.

    Ami a telót illeti, hardveresen nagyon tetszik, csak ne lenne ilyen istentelenül nagy. Egy mini verzió nagyot ütne. :)