Szekeres Viktor

Újabb klasszikus film feldolgozása készülhet el

Készül a Szórd a pénzt és fuss! feldolgozása.

Még véletlenül sem mai ötlet Hollywoodtól a Szórd a pénzt és fuss! (Brewster's Millions) remake-elésének elképzelése, hiszen legalább hat éve annak, hogy először hallhattunk erről a projektről, de a Variety úgy értesült, hogy végre sínre került a produkció és elkészülhet az új változat. A Richard Pryor és John Candy neve által fémjelzett 1985-ös komédia modernizált verziója a Warner Bros. stúdiónál készülne, Joseph és Jack Nasser produceri részvétele mellett. Sőt, az is kiderült, hogy a filmet Robert Towsend rendezné, akinek korábbi munkáit mi nem igazán ismerhetjük, hiszen olyan, inkább afroamerikai célközönségnek szóló filmeket készített, mint legutóbb 2012-ben, az Into The Hive, vagy az idei premier Playin' for Love.


A George Barr McCutcheon regénye alapján készített egyik film előzetese meg is nézhető feljebb - a 85-ös verzió előtt még 1945-ben is készült egy feldolgozása. A film története egy átlagos baseballozóról szól, akire bácsikája egész vagyonát ráhagyja. Azonban a 300 millió dollárt csak akkor kaphatja meg, ha harminc nap alatt elkölt harminc milliót úgy, hogy az utolsó napra egy fillérje, még egy plusz alsónadrágja sem marad.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • xyl #2
    A sztori pont fordítottja Mark Twain: Az egymillió fontos bankjegy című írásának. Egyébként abból is készült film.
  • Ender Wiggin #1
    de van-e vajon manapság két ilyen kaliberű nevettető? (nincs)