Gyurkity Péter

Kudarc a Windows Phone?

A Microsoft jó ideig nem dob piacra új csúcskategóriás megoldást, maradnak a belépő szintnél. A Huawei szerint a Windows Phone nem nevezhető sikertörténetnek, de az Acer még próbálkozik.

Te vennél Windows Phone operációs rendszer? mobiltelefont?
  • Igen
  • Nem
A héten számoltunk be arról, hogy a Windows Phone (hamarosan Windows) családon belül egy belépő szintű készülék lesz a legújabb példány, amely Lumia 435 néven jelenik majd meg. Ez nyilván szerény hardveres jellemzőket és kedvezőbb árat kínál majd a vásárlóknak, ám a szoftver túlélése szempontjából legalább ilyen fontos, hogy prémium kategóriás fejlesztéseket is piacra dobjanak.

Erre a friss értesülés szerint még jó ideig nem kerül majd sor, mivel úgy tűnik, hogy a Microsoft a februárban esedékes MWC alatt is marad a belépő szintnél. Jó eséllyel az előbb említett okostelefon is ekkor mutatkozik majd be a nagyközönség előtt, bár előfordulhat, hogy a Lumia 6xx sorozaton belül is megismerkedhetünk egy új példánnyal, amely talán a Lumia 625 frissítéseként jelenne meg. Valódi csúcskategóriás példányt nem várhatunk a cégtől, ez némileg érthető is, hiszen a telefonos részleg megszerzését követően most annak átszervezésével és megújításával vannak elfoglalva, ám kérdéses, hogy a beálló szünet elég rövid lesz-e ahhoz, hogy biztosítsák az operációs rendszer megmaradását.

Korábban ugyan több alkalommal is olvashattunk a McLaren kódnéven felbukkant prémium megoldásról, amely később Lumia 1030 néven is szerepelt a különböző híradásokban, ezt a projektet azonban egyes források szerint végül törölték, mivel komoly gondok akadtak a felhasznált 3D-technológiával. A hivatalos megjelenésre így valószínűleg soha nem kerül majd sor, ehelyett pedig egy ettől eltérő megoldással kell előállniuk, amely legkorábban 2015 második felében következhet be. Hogy ez az eltérő megoldás miként fest majd, azt csak hónapok múlva tudhatjuk meg.


A Windows 10 hozhat némi vérfrissítést a platform háza táján, ez azonban önmagában nem lesz elég, itt mindenképpen szükség lesz új telefonokra – amennyiben a HTC rászánja magát egy zászlóshajó piacra dobására, jó eséllyel ez is csak őszi, illetve téli hónapokra készülhet el. Ezzel szemben az Acer - hosszú szünet után - saját Windows Phone okostelefont dobna piacra 2015 első felében. Tajvani forrás számolt be arról, hogy értesülésük szerint a gyártó visszatérne a Windows Phone platformhoz, ennek keretében pedig egy új készüléket dobnának piacra, valamikor a jövő év első felében. A pontos hardveres részleteket még nem ismerjük, de időközben egyéb lapok is megerősítették a hírt.

Az Acer utolsó ilyen megoldása az Allegro W4 volt, amely még 2011-ben jelent meg a piacon, az akkor újnak számító Windows Phone 7.5 szoftvert futtatva. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, maga a piac is alaposan átrendeződött, ez azonban a jelek szerint nem tántorítja el őket attól, hogy újból megmérettessék magukat. A 2015 első félévi megjelenés alapján kijelenthetjük, hogy az okostelefon nem a Windows 10 operációs rendszerrel bukkan majd fel, hiszen ez utóbbit a Microsoft csaknem egy év múlva, a nyár vége felé, illetve az ősz elején, vagyis hónapokkal a vélt debütálását követően véglegesítené, de az Allegro 3,6 hüvelykes kijelzőjéhez képest nyilván nagyobb változatot vehetünk majd a kezünkbe.

Helyzetüket ezúttal megnehezíti, hogy a Microsoft időközben felvásárolta a Nokia telefonos részlegét, vagyis immár a redmondi cég is gyártóként jelenik meg a piac ezen szegmensében. Ez minden más céget is kényelmetlen helyzetbe hoz, hiszen a szoftver fejlesztőjével nem igazán tudják felvenni a versenyt, és akkor még nem beszéltünk a Windows Phone piaci részesedéséről, amely eleve megkérdőjelezi egy ilyen döntés logikáját – a 4-5 százalékos tortaszelet nem vetít előre busás profitot, bár ez a jövőben még változhat. Az Acer addig is saját okos karkötőjével keltené fel a vásárlók érdeklődését: a Liquid Leap 2 a CES 2015 alatt mutatkozik majd be, megjelenése az első negyedévben esedékes.


A Huawei szerint egyértelmű, hogy a Microsoft operációs rendszere jelenleg még nem tud versenyezni a vetélytársak iOS- és Android-alapú termékeivel. Joe Kelly, a Huawei nemzetközi ügyekért felelős vezetője rendkívül keményen fogalmazott az ügyben. Kijelentette, hogy nem kerestek pénzt a Windows Phone készülékekkel, majd hozzátette szerinte ez nemcsak az ő esetükben igaz, hanem az összes gyártó esetében így van. A kínai gyártó két olyan modellt is piacra dobott, amelyeken Windows Phone futott, de mindkettő kudarcnak bizonyult. A Huawei levonta a következtetéseket és úgy döntött, hogy a jövőben egyetlen további ilyen alsó kategóriás modellt sem fejleszt ki, illetve dob piacra, ehelyett kizárólag csúcskategóriás termékekkel fog a jövőben jelentkezni.

A kínai társaság részéről nem először fogalmaztak meg kemény kritikát a Windows Phone kapcsán, júniusban ugyanis Richard Yu, a Huawei fogyasztói szolgáltatásokért felelős elnöke azt mondta, hogy a szoftver "gyenge". Kelly kitért arra is, hogy egyáltalán nem tervezik, hogy feladják az amerikai piacot, mivel nincsenek ellenük (kémkedési) bizonyítékok. Készek a tengerentúlon ismét erősebben reklámozni a készülékeiket, ha az amerikai kormány úgy határoz, hogy már nem jelentenek biztonsági kockázatot, addig türelmesen várnak. Az amerikai piac a Huawei bevételének 30 százalékát teszi ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vizes #95
    Élsz úrral a linkelést, bocs.
    link
  • vizes #94
    Nos, eljutottunk oda, hogy megválaszoljuk a topik kérdését. Igen, kudarc. És ezt ezennel a Microsoft is elismerte.
    katt
  • TheFlash4Ever #93
    Pofádat befogod te szardarab.
  • fapapi #92
    Rég volt már ebben a témában mozgás, de megosztom véleményem.
    Lehet én vagyok WP-fun, de nekem nincs problémám a telefonnal.

    MŰKÖDIK!
    Azt teszi ami a dolga!
    Sikeres lesz a WP ez kétségtelen, mert egyre többen jönnek rá, hogy az androiddal szerelt készülékekbe az világ összes procija és ramja sem elég a hiba mentes futáshoz. Legalábbis gyári rommal soha, a főzöttek stabilitásáról meg ne is beszéljünk (bár többször stabilabb egy főzött rom mint a gyári)!
    Akkor is kifagy, megáll, meghal, ha egész nap rá sem néztél. Ja vagy ha nem néztél rá egész nap lehet le van merülve?!
    Nincs olyan alsó és közép kategóriás androidos telefon a ami kenterbe verné a 20.000 Ft-os Lumia 520-as készüléket megbízhatóságban, de belevennék jó pár felsőkategóriás gyártót is.
    Addig ne ugasson senki, amíg nem használt WP-t. Nekem viszont van több éves tapasztalatom az androiddal, és csak addig voltak jók, amíg a dobozban volt kikapcsolt állapotban.

    Lehet jönni azzal, hogy nincs rá elég fingós program, és ezermillió rosszabbnál rosszabb játék, és egyéb alkalmazás.
    De ez engem személy szerint nem érdekel. TELEFONÁLNI tudok, böngészni tudok, voip programok futnak. Az-az ócska Lumia 520, 1 év használat után sem fosta össze magát, 2 napot bír az aksi nem fagyott még egyszer sem meg, WP 8.1 fut rajta és a hírek szerint a 10-et is megkapja.
    Androidon meg fohászkodhatsz bárkinek, soha a büdös életbe nem fogod megkapni a legújabb szoftver frissítést, a csúcskategóriás telefonodra SEM! Nézz meg egy 1-2 évvel ezelőtt megvásárolt androidot, milyen verzió van rajta, mi a legújabb, és sírj!

    Ha androidot veszel pár hónapra veszed, a WP- évekig menni fog!
    A környezetemben rengeteg ember cserélte le az androidot WP-re. SENKI az ég egy adta világon nem mondta, hogy megbánta volna (bár biztos akad ilyen is, de ez max 100 emberből 1db).

    Nem azt mondom, hogy nincs benne hibás készülék, az egyik barátom is belefutott, de nem javítgatni próbálták, hanem CSERÉLTÉK a készüléket, azóta boldog WP tulajdonos.
    A sok elvakult androidosnak meg kívánom, soha ne kerüljenek annyira szorult helyzetbe, hogy a telefon az életed kellene hogy megmentse, de az a fránya tárcsázó kifagy, nem tudsz telefonálni, aztán még szopj az aki ki aksi be mozdulattal, majd imádkozz, hogy bekapcsoljon, mert lehet a boot ba lemerül, és várakozz, hogy esetleg arra járjon valaki aki képes telefonálni!
  • Jakuza1 #91
    Bagoly mondja verebre, hogy nagyfeju.
  • T2k #90
    Nem, én a Te idióta fejeden röhögök jókat.
  • Narxis #89
    Sokat nevethetsz magadon buzikám. :D
  • Narxis #88
    De aki nincs 12 órákat gép előtt annak meg jó az is, hogy elolvasson 1-2 hírt vagy fórumot. De azéret jól körülírtad, hogy mennyi mindenre NEM használható a lumiád. :D
    Utoljára szerkesztette: Narxis, 2015.03.08. 08:42:06
  • Jakuza1 #87
    Johet WP 10, szerintem teljesen mindegy, amig ilyen kicsi a reszesedesuk a piacbol, mert ennek kovetkezmenyei is vannak, kevesebb tamogatottsag, kevesebb fejleszto es sorolhatnam tovabb. Jelenleg a Droiddal es Iossal nem tudja felvenni a versenyt es szerintem mar nem is fogja. Esetleg akkor latnak en erre eselyt, ha meg agresszivabban folytatna az ingyenes terjesztest az MS, mint a kinai tableteknel, es egyre tobb gyartonal probalna elerni a dual os lehetoseget, hogy az android mellett futhasson az o op rendszeruk is, mert szerintem mar csak igy erhet novekedest el a szegmensben.
    Amugy nekem is lett volna lehetosegem valtani a WP-re, de az appok tomkeletenek nincs jo minosegu alternativaja, amiket hasznalok igy mar eleve ez eltantorit a vasarlasatol.
  • end3 #86
    Lassan egy éve használok Lumia 630-ast. Soha, de soha nem fagyot le és nem indult újra. 2 napot gond nélkül bír egy töltéssel. A kamerájával sok képet készítek, szinte naponta. (A digi f.gép azóta elő sem kerül a szekrényből) Sokat telefonálok 2 szolgáltató használatával. A "Here Maps, "Here Drive" jól használható számomra. Wi-Fi-re ritkán van szükségem, - inkább a routerek, ap-k ellenőrzésére használom. A telefon gyors és nekem tökéletesen kézre áll.

    De valóban.., fel lehet fogni józan ésszel, hogy az 512MB memória nem arra van, hogy egyidőben, mondjuk 100 app fusson rajta, vagy órákat böngészen vele az ember. Mondjuk nincs is rá szükségem, hogy 4,7"-on tegyem ezt, mikor általában napi tizenórákat vagyok monitor előtt. Eszközöket tudni kell a felhasználás célja szerint választani...!
    Utoljára szerkesztette: end3, 2015.03.02. 09:35:13